Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-11-08 17:00:00

Több évtizede nem került ilyen helyzetbe bolygónk

Óriási aszteroida száguldott el a Föld mellett

Egy 400 méter átmérőjű aszteroida közelítette meg múlt kedden éjszaka a Földet. A NASA kutatói árgus szemekkel figyelték a 2055 YU55 névre keresztelt égitestet.

A kutatók elmondása szerint az asztroida a Föld mellett 322 ezer kilométerrel száguldott el kedden éjszaka. A NASA tudósai azt is elmondták, hogy utoljára 35 éve került ilyen közel a Földhöz egy égitest.


Nagyon közel merészkedik

Abban az esetben, ha egy ilyen méretű aszteroida eltalálná a Földet, akkor a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés következne be. Ha vízbe esne az égitest, akkor 21 méter magas cunamit váltana ki, amely 96 kilométeres körzetben mindent elárasztana.

A NASA tudósai a 2005 YU55 minden rezzenésére odafigyelnek, mert információkkal szolgálhat a Naprendszerünk kialakulásáról. Dan Yeomans, a NASA aszteroidák megfigyelésével foglalkozó részlegének vezetője elmondta: az efféle kozmikus tárgyak nélkül a Föld nem tartana ott, ahol most van.

A jelenséget nem lehetett szabad szemmel követni, de az amatőr csillagászok egy közepesen jó távcsővel (15 centiméter átmérőjű) könnyen befoghatták az aszteroidát.

A NASA szakembere azt is hozzátette: hasonló eseményre legközelebb csak 2028-ban kerülhet sor.

– mi (forrás: NASA)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Égi jel
  • Ezt okozta az elmúlt tíz év legnagyobb mágneses vihara
  • Ma érte el a Földet a legintenzívebb napkitörés!
  • Égi katasztrófa: kihunyt a Naphoz hasonló csillag
  • Már nem kell tartanunk az űrszondától
  • Hamarosan elrobog felettünk az űrszonda
  • Lázban tartja a világot az űrszonda
  • Ő a világűr legújabb „sztárja”
  • Megvan, hogy mikor csapódik be az űrszonda
  • Valós veszély! Magyarországra zuhan a műhold?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.