Dicsőség vagy tévedés?

Nobel-díj botrányok

 
A Nobel-díj történetére nem jellemzőek a botrányok és a gyakori tévedések, mégis akad néhány érdekes eset. Az egyik probléma, ami felmerül, hogy ki kapja a díjat egy-egy kutatásért. Mindannyian tudjuk, hogy egy tudományos munka, még ha egy ember nevéhez fűződik is, az többek – tanítványok, alacsonyabb tudományos fokozatú segítők stb. – munkája. Az már azonban túlzásnak tűnik, hogy valaki egyáltalán ne végezzen érdemi munkát annak az eredménynek az elérésében, amiért elismerést kap.

Erre kétszer volt példa, mindkétszer az orvosi díj odaítélésénél. Először 1923-ban, amikor két olyan tudós, a kanadai Frederick Banting és a brit John Mcleod kapott Nobel-díjat az inzulin felfedezéséért, akik jószerivel szóba sem álltak egymással. Ráadásul később maga a Nobel Alapítvány ismerte el, hogy Charles Best és J. B. Collip nevű munkatársaik nélkül nem is érték volna el ezt az eredményt, sőt Mcleod jelen sem volt a legfontosabb kísérletek elvégzése során, és semmilyen aktív tevékenységet nem folytatott a kutatásban.

1952-ben Selman Waksman a sztreptomicin nevű antibiotikum fölfedezéséért kapta meg a Nobel-díjat, holott azt Albert Schatz nevű diákja fedezte fel. A nagynevű tudósnak köze sem volt a munkához, viszont a szert kifejlesztő hallgatónak még csak a neve sem szerepel a Nobel Alapítvány dokumentumaiban, vagy a mikrobiológia történetével foglalkozó tanulmányokban.

Másik tévedés, ha a bizottság nem ismeri fel, hogy valakinek a munkája hozzájárult egy tudományos eredmény eléréséhez. Ez történt 1944-ben Lise Meitner esetében, akinek elméleti-fizikai kutatásai nagymértékben segítették az atommaghasadás megértését. Ezért az eredményért Otto Hahnnak ítélték a kémiai Nobel-díjat. A hibát valószínűleg az okozhatta, hogy az atomok belsejében végbemenő folyamatok vizsgálatára (azóta is) mind az atomfizika, mind a kémia igényt tart, márpedig a bizottság nem értette, mi köze lehet fizikai felfedezésnek a kémiai díjhoz. Rosszindulatú pletykák szerint a döntést Lise Meitner neme is befolyásolta.

 Említésre méltó Einstein ügye is. Ő, mint tudjuk, nem leghíresebb munkájáért, a relativitáselméletért kapta 1921-ben a Nobel-díjat, hanem annak ellenére.

A bizottság - szemészeti kutatásaiért maga is Nobel-díjas - tagja, Allvar Gullstrand azt állítván, hogy ő ért a fizikához, egyszerűen nem hitte el a relativitáselméletet. Az „annak ellenére” indoklás kétféleképpen is értelmezhető: nyitva hagyták a lehetőségét, hogy majd ha egyszer valaki megérti és valóban igaznak bizonyul, lehessen adni Einsteinnek mégegy Nobel-díjat a relativitáselméletért; vagy dacára annak, hogy a közismert gondolata badarság, a fotoelektronikus hatás zseniális felfedezéséért megérdemli a díjat.
 

Több mint százéves története során a valódi botrány szele mindössze kétszer érintette meg a Nobel Alapítványt. Az első, 1986-ban az orvosi Nobel-díj odaítélése során visszafele sült el. Rita Levi-Montalcini, az olasz tudósnő elismeréséről egy svéd napilap azt állította, hogy egy gyógyszergyár milliós összeggel vesztegette meg a Karolska Intézetet (ők döntenek, ki kapja az orvosi Nobel-díjat), hogy az általuk évek óta támogatott idős hölgy kapja az elismerést. Az óriási felzúdulást követően végül az újság került bajba, és kénytelen volt visszavonni az állítást és bocsánatot kérni.

 A másik eset 2008-ban robbant ki, amikor kiderült, hogy a Nobel-bizottság két tagja luxus körülmények között utazott Pekingbe, a kínai kormány költségén. Ez már önmagában is korrupciónak minősül a svéd főügyészség szerint, de a tudósok azzalvédekeztek, hogy ők csak felvilágosították a kínai kormányt, milyen feltételek mellett lehet elnyerni a Nobel-díjat, és az ott folytatott tevékenységül három éve alatt kínai tudós vagy író nem kapott ilyen elismerést.

Nem botrányos, de érdekes az amerikaiak hozzáállása a Nobel-díjhoz. Egyrészt, mivel adott egyetem hírnevét és fényét jelentősen emeli, ha Nobel-díjas kutatókat tud felmutatni, ezek az intézmények rendszeresen meg is jelentetik, hány ilyen tudósuk volt, van az idők során. Azonban eme adatok összeadásával kapott eredmény majd háromszorosa a valójában kiadott Nobel-díjak számának. A Reagen-kormány óta amúgy a díjjal járó pénzt Amerikában, a többi jövedelemmel összevonva megadóztatják. Ez is oka annak, hogy a jutalmazottak főként jótékonysági és alapítványi célokra használják a minden pénznemben sokmilliónyi összeget.

Boor Bálint

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére