Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-12-04 21:00:00

Jupiter-méretű égitesteket fedeztek fel

Milyen világ van a Naprendszerünkön túl?

Amerikai csillagászok 18 Jupiter-méretű bolygót fedeztek fel a Naprendszeren kívül. Jelentőségét tekintve ez a második legfontosabb ilyen jellegű feltárás.

A mostani felfedezéssel ötven százalékkal emelkedett meg az olyan ismert bolygók száma, amelyek óriáscsillagok körül keringenek. John Johnson, a Kaliforniai Technológiai Intézet professzora és háromszáz munkatársa tíz éven át tanulmányozta a különböző naprendszereket. Az volt a szándékuk, hogy újabb égitestekre leljenek.


Nagy kérdések nyomában

A szakember a hawaii Keck obszervatórium teleszkópjait használta munkájához, s olyan csillagokra összpontosított, melyek félszer nagyobbak Napunknál. Ezek már elérték életük delét, úgynevezett halott csillagoknak nevezik őket a megfigyelők.

A Johnson által felfedezett összes bolygó gázokból formálódott gigászi képződmény, s a Daily Mail brit napilap szerint a leginkább említésre méltó felfedezés az, hogy közelebb helyezkednek el a csillagjukhoz képest, mint a Föld a Naphoz.


„Alien” bolygók. Fotó innen

Ezek az égitestek 43 millió kilométerre találhatók a csillagjaiktól. Mindez azért fontos, mert ha egy, a Jupiterhez hasonló méretű bolygó megközelítené Napunkat, az magához vonzaná az égitestet, s az egész jelenség egy óriási robbanással fejeződne be.

A tudósok most éppen azt tanulmányozzák, miért nem semmisültek meg eddig az újonnan felfedezett exobolygók? Keresik a választ arra is, hogy – a számunkra – új égitestek pályája miért teljesen körkörös a mi naprendszerünkben keringő bolygókhoz képest, amelyek elliptikusan kerülik meg csillagunkat.

A kutatók ezen tapasztalatok alapján próbálják elképzelni a világegyetem kialakulását.

 

Hargitai Mátyás (forrás: sciencedaily.com, Daily Mail)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Égi jel
  • Ezt okozta az elmúlt tíz év legnagyobb mágneses vihara
  • Ma érte el a Földet a legintenzívebb napkitörés!
  • Égi katasztrófa: kihunyt a Naphoz hasonló csillag
  • Már nem kell tartanunk az űrszondától
  • Hamarosan elrobog felettünk az űrszonda
  • Lázban tartja a világot az űrszonda
  • Ő a világűr legújabb „sztárja”
  • Megvan, hogy mikor csapódik be az űrszonda
  • Valós veszély! Magyarországra zuhan a műhold?
  • Íme 2011 győztes műholdfelvétele

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.