Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-09-10 19:00:00

Egy nemes asszony sírjában láthatóak a képek

Megtalálták a legrégebbi, apostolokat ábrázoló festményeket

A római katakombákban régészek megtalálták a legrégebbi, apostolokat ábrázoló freskókat, melyek jó minőségben maradtak fenn. Megtisztításuk után élesen kivehetőek a szentek sajátos arcjegyei is.

A régészek úgy vélik, hogy 1500 évesek lehetnek a festmények, melyeket Szent Tekla-katakombájában találtak, nem messze a Szent Pál bazilikától. Véleményük szerint ezek a festmények adhatták a későbbi művészek számára az alapot az apostolok ábrázolásához.


Keresztény nemesaszony sírjában, a plafonon

Ezek az általunk ismert legkorábbi képek a négy apostolról – mondta Fabrizio Bisconti professzor, a római katakombákat kutató régészcsoport vezetője. Ez egy nagyon fontos felfedezés a korai római keresztény közösségek történetének szempontjából – tette hozzá a professzor. A képmások négy körből állnak, melyekben Péter, Pál, András és János arca látható és egy, a negyedik században elhunyt, keresztény nemesasszony sírboltjának plafonján találhatóak.

A restaurátorok rendkívül drága, modern technológiával dolgoztak, a lézertechnika segítségével anélkül tudták megtisztítani a festményeket a lerakódott kalcium-karbonát rétegtől, hogy megsértették volna a felületüket. Így az addig homályos, nehezen kivehető képek helyett „lenyűgözően tiszta” képek kaptak. A jelentés szerint Szent Pál apostol homlokán még a ráncok is élesen kivehetőek, míg Szent Péter szakálla újra vakítóan fehér.

Barbara Mazzei, a projekt vezetője azt mondta, hogy a felfedezés rendkívül érzelemdús volt. A beszámoló szerint több bibliai jelenet is feltűnik a falakon, mint például Lázár feltámasztása, illetve, amelyen Ábrahám fiát készül feláldozni, Izsákot. Ezek a képek az általánosnál sokkal nagyobbak és élesebbek.

 

biblicalarcheology.net

 

A nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Régészet
  • Itt a bizonyíték: hogyan festett a neandervölgyi ember?
  • Történelem előtti medvéket találtak
  • Ezt itták az ókori sumérok
  • Hoppá: a legfontosabb felfedezés a Holt-tengeri tekercsek után
  • Szándékos rongálás miatt hull darabokra a Colosseum?
  • Rendkívüli felfedezés Olaszországban
  • Többezer éves szatír nyomaira bukkantak
  • Űrlények a Sixtusi-kápolnában
  • Római város romjaira bukkantak Erdélyben
  • Megnyitják a szfinxek útját

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.