Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-09-30 14:45:00

Tömegsírt tártak fel Peruban

Lámák vitték a gyermekeket a túlvilágra

Gyermekek és lámák földi maradványait rejtő tömegsírt tártak fel Peruban, Huanchaquito közelében.

A nyolcszáz éves temetkezésben 42 gyermek-, valamint 76 állatcsontvázat találtak, utóbbiak a tevefélék (Camelidae) családjába tartoztak, vélhetően lámák lehettek - olvasható a National Geographic hírei között.


Áldozatok az isteneknek

A perui régészek szerint a csimu kultúra vallási szertartásának keretében áldozták fel a gyerekeket, akiket a lámáknak kellett elszállítaniuk a túlvilágra.

– A tömegsír érdekességét az adja, hogy mindössze egy kilométerre van az ősi csimu fővárostól, Chan Chantól. Ismereteink szerint ez a térség szolgált a fővárosi áldozatok és szertartások színhelyéül – hangsúlyozta Oscar Gabriel Prieto ásatásvezető régész, hozzátéve, hogy a tömegsírban nyugvó áldozatokat az óceánnal kapcsolatos termékenységi szertartás keretében ajánlhatták fel az isteneknek.


Különös szertartás. Fotó innen

– Peru északi partvidékén az óceán nagyon fontos szerepet játszik a földművelésben, mivel a víz hőmérséklete befolyásolja a csapadék mennyiségét – magyarázta a régész.
A csimu (chimu) Peru északi sivatagos partszakaszán 1200-1460 között katonai társadalomban élt hódító nép volt. 1460-ban az egyre erősödő inka állam uralma alá hajtotta és beolvasztotta a csimu kultúrát.

Chan Chan, az egykori csimu birodalom fővárosa Trujillo mellett található. A X. században alapították, mintegy 28 négyzetkilométer kiterjedésű város volt, lakosainak számát 40-200 ezerre becsülik. A városban számos egyéb épület mellett 10 nagy, fallal körülvett, égetetlen téglából emelt épületegyüttes, úgynevezett ciudadela található. Ezeket a fellegvárakat az egymást követő uralkodók székhelyének tartják. Minden ciudadela királyi temetkezőhelyet, elit lakónegyedet, raktározási és újraelosztási célokat szolgáló épületeket, kerteket, valamint nagyméretű ciszternákat foglalt magában.

mti

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Régészet
  • Itt a bizonyíték: hogyan festett a neandervölgyi ember?
  • Történelem előtti medvéket találtak
  • Ezt itták az ókori sumérok
  • Hoppá: a legfontosabb felfedezés a Holt-tengeri tekercsek után
  • Szándékos rongálás miatt hull darabokra a Colosseum?
  • Rendkívüli felfedezés Olaszországban
  • Többezer éves szatír nyomaira bukkantak
  • Űrlények a Sixtusi-kápolnában
  • Római város romjaira bukkantak Erdélyben
  • Megnyitják a szfinxek útját

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.