Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-11-27 22:00:00

Sokat tanulhatunk a rég letűnt korszakok hibáiból

Kiderült a tömeges kihalások oka

Jóval a dinoszauruszok korszaka előtt létezett egy kevésbé dokumentált időszak, a perm. A legnagyobb tömeges kihalás korszakának tartott időben az élővilág jó része kipusztult.

A kutatók szerint  akik a legnagyobb tömeges kihalásról készített tanulmányukat a Science magazin legfrissebb számában tették közzé – ez a folyamat nagyjából 200 ezer évig tartott. A Föld legkatasztrofálisabb elpusztulásáról írt tanulmányból kiderül: ez a kihalás korántsem olyan jól dokumentált, mint a 65 millió évvel ezelőtt, vélhetően egy aszteroida becsapódása miatt elpusztult dinoszauruszok kora. A tömeges kihalás vélhetően a perm időszak végén, 252 millió évvel ezelőtt következhetett be. Bár a kutatóknak most sem sikerült percre pontosan rekonstruálni az eseményeket, a jelek szerint a kínai és amerikai tudósok olyan közel kerültek a megfejtéshez, mint még soha.


Lassú halál

A drasztikus történéseket jól jelzi az a tény is, hogy a tengeri fajok 95, míg a szárazföldi állatok 70 százaléka pusztult ki. A tudósok szerint a tömeges kihalás egyik kiváltó oka az a nagy mennyiségű szén-dioxid volt, amely vélhetően a mai Oroszország északi területén képződött bazalttakarókból szabadult fel. A szén-dioxid mellett a pusztító erdőtüzek, az egyre elhatalmasodó szárazság és a globális felmelegedés is közrejátszott a nagy kihalásban.

Tudnunk kell azt is, hogy a perm korszakban a kontinensek egységes egészet alkottak, amelyet ma a tudósok Pangeaként emlegetnek. A mostani vizsgálat során a kutatók Dél-Kínától Tibetig vizsgálták a Föld üledékes rétegeit, olyan fosszíliákat, kőzeteket és kémiai bizonyítékokat is kerestek, amelyek közelebb vihetik őket a megoldáshoz.


Letűnt korszak. (Fotó innen)

Shu-zhong Shen paleontológus, a tanulmány egyik szerzője elmondta: a 20 ezer éves kihalási periódusokkal, 200 ezer évig tartott a fajok eltűnése a Föld színéről. A 20 ezer éves intervallum pedig viszonylag rövid időnek számít. Sam Bowring, a Massachussets-i Technológiai Intézet egyik munkatársa és a tanulmány társszerzője elmondta, hogy a kőzet- és fosszíliamaradványok azt mutatják, hogy a rémálomba illő kihalás egy időben következett be a szárazföldön és a tengerekben.

Bowring a perm időszakáról is beszélt e szerint a Föld viszonylag gazdag élővilággal rendelkezett. A kétéltűek és hüllők mellett az emlősök elődei is megjelentek, de a szárazföldi élőlények 70 százaléka kihalt. A kutatók az üledékrétegekből a perm és triász korszak kőzeteit tanulmányozták. Megállapították, hogy a fajok kipusztulása 200 ezer évig tartott. Többek közt vulkanikus kőzeteket és egyéb vulkanikus jellegű anyagokat is vizsgáltak.

Arra a kérdésre, hogy miért fontosak az időadatok, a kutatók elmondták: ezek segítségével könnyen pozicionálni tudják a Földön bekövetkezett biológiai és fizikai változásokat, így pedig élesebb kép rajzolódhat ki bolygónk eme földtörténeti korszakáról. Nem mellesleg pedig megérthetjük azt a folyamatot, amely révén szép lassan eltűnnek a fajok a Föld színéről.

 

- mi (forrás: bbc.co.uk)

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.