Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-07-20 15:30:00

Az óriáspanda a másik kivétel

Fény derült a vakond hatodik ujjának titkára

Molekuláris biológiai módszerekkel bizonyítani tudták svájci kutatók, hogy a vakond második hüvelykujja nem is igazi ujj.

A legelső szárazföldi négylábú gerinceseknek öt, hat, hét vagy nyolc ujja volt. Az evolúció azonban az ötujjas változatot részesítette előnyben, így a ma élő legtöbb gerincesnek öt ujjuk van. A kivételek – mint a patások vagy a madarak – mind ötujjú ősök leszármazottai.

Az óriáspanda és a vakond azonban kivételnek számítanak, mindkettő rendelkezik egy második hüvelykujjal, így összesen tizenkét ujj van mellső lábaikon. Az anomália életmódjukkal magyarázható. A vakondnak segítséget jelent az ásásban, míg a panda könnyebben meg tudja fogni kedvenc táplálékát, a bambuszt.


A közönséges vakond teljes hossza 15–17 cm.

Christian Mitgutsch, a Zürichi Egyetem biológusa kollégáival nyolc vakondfaj ujjait vizsgálta meg, és hasonlította össze közeli rokonuk, a cickány ujjaival. A vakond fejlődő végtagjait szemlélve kiderült, hogy azok a gének, amelyek az ujjfejlődés kezdetén aktiválódnak, nem jelentek meg a második hüvelykujj kialakulásakor, amikor pedig a többi öt ujj már szinte teljesen kialakult – írták a kutatók a Biology Letters című folyóiratban.


Szövetkérdés

A csoport azon lepődött meg a leginkább, hogy a második hüvelykujj olyan szövetből fejlődött ki, amely általában csuklócsonttá alakul, és nem ujjperccé, így tehát egyfajta nyúlványnak tekinthető. Minden vizsgált vakondfaj rendelkezett valamiféle második hüvelykujjal. Míg egyeseknél csupán pár milliméteres csont formájában mutatkozott, az ibériai vakond (Talpa occidentalis) esetében annak hossza megegyezett a többi ujjával.


A hatodik ujj röntgenképe.

A kutatók szerint a furcsaság a hormonok műve. A nőstény vakond egyaránt rendelkezik petefészek- és hereszövetekkel, ennél fogva magas a tesztoszteronszintje. Ismert, hogy a méhen belül sok tesztoszteronnak kitett magzat gyakran több ujjal születik. Ahhoz azonban, hogy ezt a feltevést bizonyítani lehessen, további kutatásokra van szükség.

 

(mti)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.