Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2011-11-04 11:00:00

Vadászok okozhatták a vesztüket

Ezért pusztultak ki a mamutok

Az észak-amerikai mamutok kipusztulását az első vadászok megjelenése és egy enyhe klímaváltozás idézhette elő, de semmiképpen sem egy aszály, mint eddig hitték.

Kanadai kutatók az ősi ormányosok fogzománcának elemzése alapján azt is megállapították, hogy a mintegy 11 ezer évvel ezelőtt élt mamutok milyen növényekkel táplálkoztak, de az akkori  páratartalmat is kikövetkeztették – írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása . Az esőzések kissé megritkulhattak akkoriban, a kutatók azonban kizárják, hogy súlyos aszály uralkodott volna – amelyet eddig a mamutok kihalása okának tekintettek.


Könnyű prédák lehettek

Lehetséges, hogy az állatok ma élő rokonaikhoz, az elefántokhoz hasonlóan nyáron felkeresték a vidék legzöldebb részeit, vándorlásaik során pedig könnyen kiszámítható prédává válhattak a vadászok számára – vonták le a következtetést Jessica Metcalfe és csapata, a kanadai Western Ontario Egyetem kutatói az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS).


A gyapjas mamut. Fotó innen

Az amerikai mamutok a többi észak-amerikai nagytestű emlőssel együtt mintegy 11 ezer évvel ezelőtt pusztultak ki. A röviddel ezt megelőző időszakból jól megmunkált kőből készített nyílhegyeket találtak a régészek, amelyek az úgynevezett Clovis-kultúra megjelenését jelzik. Egy nemrég mamutbordák között talált dárdahegy pedig rámutatott, hogy már 14 ezer évvel ezelőtt, messze a Clovis-kultúra előtt vadászott az ember a nagytestű ormányosokra.

A kutatók különböző izotópok arányait vizsgálták a kaliforniai San Pedro-völgy mamutleleteinek fogzománcában. Egyes oxigénizotópok mennyiségéből arra következtettek, hogy bár meleg, viszonylag száraz éghajlat uralkodott, nyaranta elég eső esett, hogy biztosítsa a tápnövények növekedését. A növényekről a C14-es szénizotóp koncentrációjából jutottak információhoz, és az is ellentmondott az elméletnek, miszerint az állatok a hosszan tartó szárazság miatt pusztultak volna ki.

 

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.