Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Tudomány
2010-11-03 12:28:00

Legalább öt órát kellene aludniuk a nőknek

A hosszú élet titka

A kaliforniai San Diego egyetem kutatói szerint a hosszú élet titka a jó éjszakai alvás. A kutatók azt mondják, hogy az éjszakánkénti öt és nyolc óra időtartam az optimális.

A kutatócsoport a 90-es években végzett kutatásához tért vissza, amelyet 50-81 éves nők körében végeztek. A korábbi vizsgálatnak az volt a célja, hogy megállapítsák, találnak-e összefüggést a nők alvásának időtartama és halálozási arányuk között. A vizsgálatban résztvevő 459 nő mind San Diego-i lakos volt.

 A korábban vizsgált személyek közül 444 nő volt még életben, és 86-an haltak meg. A legmagasabb „túlélési arány” azoknak a nők körében volt megfigyelhető, akik éjszakánként legalább 5, és legfeljebb 6,5 órát aludtak. Azok a hölgyek, akik kevesebbet 5 vagy többet mint 6,5 óra, azok között nagyobb volt a halandóság.

 

A BBC által ismertetett tanulmányban J. Horne, egy angliai alváskutató központ vezetője így vélekedik a problémáról: „Az alvás mennyisége csupán egy a fontos jelzések közül, amelyek mentális és fizikai állapotunkat jellemzik. Az alvás mennyiségét közvetetten betegségek és a lelkiállapot is befolyásolják. A megfelelő alvás önmagában nem gyógyít, de ha valaki kevesebbet alszik, mint 5 óra, ott valami rendellenesség biztosan található.

„Az átlagos alvásidő a modern társadalomban fokozatosan csökken, és ez a teljes munkaidőben dolgozóknál figyelhető meg leginkább. Hosszabbodó munkaidőt és egyre több munkát kényszerít ki a társadalmi nyomás” - nyilatkozta F. Cappuccio alváskutatási programvezető a nagy-britanniai Warwick Egyetemről. Észrevétele megfontolandó, hiszen annak, aki keveset alszik, nem biztos, hogy van egészségügyi problémája - de valószínű, hogy lesz.

(BBC)

nikol


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.