Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-07-13 10:55:00

Kávéházi ajándékkártyát is bevetnek

Van ahol az orvos fizet a beteg helyett

Mind több amerikai magánorvos szembesül azzal a ténnyel, hogy a vizsgálatra várakozó páciens nem hajlandó a teljes honoráriumot kifizetni, ha hosszasan kell várakoznia a rendelőben. A mozgalmat egy vállalkozó indította el.

Cherie Kerr Kaliforniában dolgozik és egy kis üzletet vezet, távolléte vállalkozásától – akár rövid időre is – jelentős hiányt jelent. Ha tehát bárhol fölöslegesen kell várakoznia, azt anyagilag megérzi. Az amerikai média azonnal fölkapta azt a történetet, mely 1969-ben kezdődött és nemrég a CNN televízió főműsoridejében a legsikeresebb riportok közé került. Kerr akkor kisgyermekét nevelte, aki beteg lett, ezért elvitte egy gyermekgyógyászhoz. Ott négy órát kellett várakozniuk. A doktor alaposan meglepődött, amikor a kis beteg édesanyja nem fizette ki az orvosi számlát, mert a veszteség, amit számára a várakozás jelentett, kétszerte meghaladta a rendelőben elkért összeget, 75 dollárt.

A közelmúltban a szemészorvosnak nyújtott át egy számlát 150 dollárról, mert 45 perces várakozásra kényszerült és közben távolléte miatt olyan üzletről maradt le, mely több száz dollárt ért volna. Munkatársai az orvosi vizit megadott percében telefonálnak és ha akkor még nem került be a rendelőbe, attól kezdve ketyeg az óra. „Ez nagyon vicces" – nyilatkozta Kerr asszony – „azóta, hogy ennek híre ment, mindig vagy a reggeli első időpontot kapom, vagy az ebéd utáni elsőt". Hírek keringenek egy olyan betegről, aki az órabérét kérte el a doktortól, arra az időszakra, amíg várakoznia kellett.

Steve Fallek plasztikai sebész elmondta, hogy Kerr asszony példája óta várójában a betegek stopperórával üldögélnek és ezért, ha valaki negyedóránál tovább várakozik, kávéházi ajándékkártyát kap, hogy fölfrissíthesse magát. A tavaly bevezetett módszernek nagy sikere van.
A családorvosok viszont elpanaszolják, hogy mind kevesebben vannak, az adminisztráció pedig egyre több. Van, aki a pontosságot úgy igyekszik megoldani, hogy naponta csak 10, előre bejelentett beteget fogad, de így lehetetlen a hozzá tartozó betegeket ellátni.

mi, mti

A képen Michael Moore amerikai rendező.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.