Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-12-13 09:00:00

Pesti Barnabás neve helyett a piaristák javaslatát fogadták el

Újabb utcaátnevezések: nem kellett a mártír

Rogán Antal javaslatára az V. kerület a szomszédos utca nevét adja a december 24-én, a nyilasok által kivégzett Pesti Barnabásról elnevezett utcának.

Az V. kerület képviselő-testülete legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a lipótvárosi Pesti Barnabás utca nevét Piarista utcára változtatják. A névváltoztatást a Piaristák tartományfőnöke javasolta, majd indítványként Rogán Antal nyújtotta be, a képviselő-testület pedig két ellenszavazattal elfogadta. Az indoklás az volt, hogy a Piarista Rend és Gimnázium 2011-ben költözött vissza az utcában lévő régi épületbe, ezért szeretnék, ha az átnevezéssel még hangsúlyosabbá tennék a rendet és az intézményt.

A Piarista Gimnázium északi oldalát határoló utca átnevezésével több gond is van. Rögtön az első, hogy a gimnázium déli oldalán már van egy Piarista köz. A másik probléma nem annyira földrajzi, inkább morális. A kommunista utcanevektől szabadulni próbáló vezetés ugyanis elfelejti, hogy kommunista és kommunista között is volt különbség. Az átnevezés időpontja sem szerencsés, Pesti Barnabást ugyanis a nyilas hatalom halálra ítélte, majd pont 1944. december 24-én, közvetlenül Bajcsy-Zsilinszky Endre kivégzése előtt, két másik társával agyonlőtték Sopronkőhidán.

A 24 évesen elhunyt Pesti Barnabás Getzler József néven született, és Toulouse-ban járt egyetemre, majd egyetemi hallgatóként lépett be a francia kommunista pártba. 1943-ban pártutasításra tért vissza Magyarországra, majd vegyészmérnöki végzettségével a Hungária Műtrágyagyárban dolgozott, mint segédmunkás. Itt kezdte el a magyarországi antifasiszta szerveződését. 1944. november 20-án fogták el, a nyilas haditörvényszék pedig halálra ítélte. A képviselő-testület egyik „nemmel” szavazó tagja, Pásztor Tibor, V. kerületi MSZP-s frakcióvezető a Facebookon úgy kommentálta a döntést, hogy „szép évfordulós ajándék” Pesti Barnabásnak.


Egyszer már megúszta

Nemrég a nyolcadik kerületben is hasonló döntést hoztak. A józsefvárosi képviselő-testület ugyanis megszavazta, hogy a Bacsó Béla utcát a Corvin közi felkelők egyik főparancsnokáról, Pongrátz Gergelyről, a Somogyi Béla utcát pedig inkább Wass Albertről nevezzék el. A történelmi mértéktévesztés azonban itt érzékelhető.

Pongrátz Gergely például nem csak felszólalt a Jobbik alapítógyűlésén, de segített is a párt létrehozásában. Ezzel szemben Somogyi Bélát és Bacsó Bélát egy szélsőjobboldali különítmény gyilkolta meg a fehérterrort támadó cikkei miatt.

Somogyi és Bacsó a Népszava újságírói voltak a századelőn. Somogyi a Népszava mellett Suhogó álnéven a Cipészek Szaklapjában is publikált. Baloldali elkötelezettsége ellenére nem vállalt szerepet a Tanácsköztársaságban, inkább az akkori hatalom visszaéléseit kritizálta. A Tanácsköztársaság bukása után a fehérterrort bemutató cikkeik miatt Somogyit és Bacsót az Ostenburg-különítmény meggyilkolta, holttestüket pedig a Dunába vetették.

A Somogyiról elnevezett utca 2008-ban még megúszta az átnevezést. Az akkori vezetés Molnár Ferencről szerette volna inkább elnevezni a közterületet, ám a javaslatot végül a szocialisták és – egy képviselő kivételével – az SZDSZ is leszavazta.

 

kerner

Nyitókép innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.