Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-12-01 14:30:00

Az Uzsoki-ügy volt a kegyelemdöfés

Szlovák orvosbotrány: megismétlődhet Magyarországon?

A szlovák egészségügyi szükségállapot miatt az ágazat hazai vezetése – másfél éves hallgatás után – kész tárgyalóasztalhoz ülni. Eredménytelen egyeztetések esetén is vészhelyzettel számolhatunk.

„Nagyjából három hónapnyira vagyunk Szlovákiától” – mondta Éger István utalva a szomszédos országban kialakult válsághelyzetre. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerdai sajtótájékoztatóján tudatta, hogy a köztestület arra kérte a hazai orvosokat: ne vegyék figyelembe a szlovák kormányfő segítségkérését, vagyis ne helyettesítsék ottani kollégáikat, ezzel ne gyengítsék a küzdelmüket. A kamara és a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) támogatott szolidaritását fejezi ki a helyzetük jobbításáért küzdő szlovák kollégákkal, és példátlannak, megengedhetetlennek nevezte a szlovák kormányfő intézkedéseit, amelynek keretében „erőszakot alkalmaznak” a doktorokkal szemben.


Az alkotmány nem engedné?

A mindennapi.hu kérdésére az elnök megjegyezte: ismeretei szerint a magyar alkotmány nem engedné meg, hogy Szlovákiához hasonlóan, szükségállapotot hirdetve az intézményekben munkára kötelezzék az egészségügyi dolgozókat. Éger úgy véli, a szlovák helyzet úgymond „beolajozta” az ágazati vezetéssel régóta, hasztalanul kezdeményezett tárgyalásokat, illetve a kormányzati illetékeseket nyitottabbá tette az egyeztetésekre. Ennek ellenére a kamarai elnök nem túlságosan optimista, mint fogalmazott, túl sok szám hangzott el a napokban, ám a kedden elfogadott 2012-es költségvetési sarokszámok alapján nincs meg a fedezet az ígéretek megvalósítására. Az orvosok havi nettó 100 ezer forintos bérjavítása 100 milliárd forintot igényelne.

A Magyar Rezidens Szövetség vezetése udvariasan, kimérten, a háttérben mosolyogva asszisztál a tárgyalásokat összegző sajtótájékoztatókon, mindeközben azonban változatlan elszántsággal gyűjtik a letétbe helyezett felmondóleveleket. Néhány száz ilyen dokumentum hiányzik a „célként” megjelölt 3 ezerhez. És ekkor robbanhat az ágazati bomba. Azt egyelőre nem tudni, hogy az orvosok több mint egytizedét kitevő létszám távozása milyen hatással lesz a napi ellátásra, az igencsak beszédes, hogy az elmúlt napokban a Magyar Rezidens Szövetség vezetője, Papp Magor előtt megnyíltak az eddig zárt ajtók.

A szakorvosjelöltek akcióján kissé megkésve ugyan, de okulva, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) is a sajtón keresztül (is) jelezte mielőbbi egyeztetési szándékát. A rezidensekkel ellentétben az érdekképviselet elnöke, Cser Ágnes megkeresésére még nem kapott választ.


A lejáratás gördülékeny


Papp Magor és Éger István egyaránt úgy véli, az Uzsoki utcai kórház állítólagos morfin-túladagolási botrány „időzítése” aligha lehet véletlen. A rezidensek vezetője szerint érdekes, hogy épp az akciójuk végéhez közeledve került elő egy ilyen horderejű, több évvel ezelőtti történet. Ennek kapcsán hozzátette: a cseh, a lengyel és a szlovák kollégák is jelezték, hogy akciójuk idején gyakoribbá váltak az orvosok lejáratásáról szóló hírek a sajtóban.

Éger István ezzel összefüggésben azt mondta: a botrány elmélyítette a lakosság és az orvosok közötti, sokszor mesterségesen, a sajtó által gerjesztett bizalmi válságot, aminek számos negatív vetülete lehet a szakma gyakorlói számára. Az Uzsoki-ügy egyrészt nehezíti az orvosok mindennapi munkáját, másrészt az ágazat egészének tárgyalási pozícióját is jelentősen rontja a botrány.


Mostanáig hallgatott

Az időzítés a leginkább elgondolkodtató az ügyben – mutatott rá a MOK elnöke. Mint mondta, ha a botrányt kirobbantó cikk írója tudott a szabálytalanságokról, de mostanáig hallgatott, akkor bűnpártolásról lehet szó, ha pedig nem tudott róla, de állítja, akkor a rágalmazás esetéről van szó. Az biztos, hogy az ügy túlmutat az Uzsoki utcai kórház falain.

 

A szlovákok ráadásul többet is keresnek
A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu által készített internetes bérfelmérés a két országból több mint 4000 egészségügyben dolgozó munkavállaló béradatait elemezte. Míg hazánkban 156.500 forint a havi bruttó átlagfizetés ebben a szakmában, addig Szlovákiában 208 ezer forintnak megfelelő euró. Ez a 25 százalékos különbség a szakmai tapasztalatot is figyelembe véve 6-10 év után nyílik a legnagyobbra: az ennyi éve a pályán lévő egészségügyi dolgozók ugyanis hazánkban már harmadával kevesebbet keresnek a szlovák kollégáiknál. A legkisebb különbség a pályakezdők esetében adódott: 17 százalék.

 

Szigeti Ildikó

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.