A bioüzemanyagok miatt nő az élelmiszerek ára

Süllyedő hajón élünk - interjú Hetesi Zsolt fizikussal

– A felélt jövő című, apokaliptikus jövőképet festő dolgozatod ma is kering a neten, hatására néhányan az életmódjukat is megváltoztatták. Nem zavar a prófétaszerep?

– Hat éve foglalkozom az olajhozam-csúcs témájával, a Keresztény Értelmiségi Szövetség konferenciáján beszéltem erről először nyilvánosan, ezért kapott abban a szövegben az egyház kiemelt szerepet. Ezt az anyagot egyetlen embernek küldtem el annak idején, tőle terjedt el, és a gazdasági válság lecsengése után sokan azt mondták hogy korai volt a riasztás. Sokan beleuntak vagy belebuktak azóta az önfenntartó kisközösségek létrehozásának kísérleteibe, és most azt mondják hogy erről az tehet aki miatt elindultak ebbe az irányba. Azóta én is változtattam az ajánlásokon, óvatosabban fogalmazok, mert ha ilyesmiről beszélsz az embereknek, annak cselekvést kiváltó hatása van. Az alaptézisek azonban nem változtak, hiszen hamar eljön az az idő amikor az önfenntartás felé, a lokális élelem-, és energiatermelés irányába kell mozdulnunk, hogy csökkentsük a globális folyamatoknak való kiszolgáltatottságunkat.

– Változott az összeomlással fenyegető folyamatok iránya a gazdasági válság hatására?

– Nem nagyon. Ma már nem egyszerűen arról beszélünk hogy itt az olajkitermelés tetőpontja és 2020 után az összesített fosszilis hozam is csökkenni kezd, hanem arról is, hogy a rendszer strukturális korlátai nem engedik meg a fosszilis energiaforrások kiváltását, a felmerült megoldások is ebben a rendszerben mozognak, nem történt meg a paradigmaváltás. Nem tudom hány visszatérés lesz még a padlóról egy-egy gazdasági válság után, de nem lehet ezekből túl sok. A komoly kutatók körében már nem az a kérdés hogy lesz-e erőforrásválság, hanem hogy puha vagy kemény lesz az átmenet, tehát hogy szétesik a fosszilis energiahordozókra alapozott civilizáció, vagy át tud alakulni valami mássá fokozatosan.

– A fenntarthatóságot célzó lokális és globális kezdeményezések, stratégiák mennyire sikeresek?

– Vannak fenntartható falvak Magyarországon is, például Visnyeszéplak és Somogyvámos – szociológiai kutatások szerint azért bizonyultak tartósan fenntarthatónak, mert mindkét helyen megnyilvánul egy közös erkölcsi alap is. Gyulai Iván nem véletlenül mondja hogy a rendszer megváltoztatását a gondolkodásmód megváltoztatásával kell elkezdeni, mert ha a gondolkodásmód az anyagi javakra fog irányulni a jövőben is, és nem egy magasabbrendű, a természetet és az embert is megőrző erkölcsiség jegyében akar eljárni, bármilyen megoldást találunk, ugyanezt a pusztítást fogja végezni. Erre elég nyilvánvaló példa az Európai Unió bioüzemanyag-bekeverési stratégiája: 10 százalékos bekeverési arány a stratégiai cél 2020-ra, miközben ha az egész európai vetésterület bioüzemanyagot termelne, akkor is csak 20 százalékot lehetne elérni. Ezért pálmaolajat hozunk be a harmadik világból, ahol esőerdőket vágnak ki hogy a helyükön pálmaültetvényeket létesítsenek. Úgy tűnik, hogy egy ökofalu működőképes ha jól meg van tervezve, és vannak olyan elgondolások amelyek egy-egy régiót is fenntarthatóbbá tesznek, de olyan hely nagyon kevés van a világon, amelynek semmi gondja nem lesz, ha hozzáférhetetlenné válnak a fosszilis energiahordozók.

– Az olajhozam-csúcson túl egyre többet hallani mostanában további nyersanyagok hiányáról, például a ritkaföldfémválságról is.

– A ritkaföldfémek hiányát az okozza, hogy a mikroelektronikában, például a számítástechnikában, de a napelem-gyártásban is nagy jelentőségűek. Ha mikroelektronikával csökkentjük az energiafogyasztást, ahhoz rengeteg ritkaföldémre van szükség. Kína rájött arra, hogy ezek stratégiai cikkek, és arra is, hogy fogyóban vannak, ezért visszafogta az exportját. Ugyanezt el lehet érni szinte minden természetes erőforrás esetében: az egész jelenségkör arra utal, hogy a Föld erőforrásait, területeit, nyersanyagait és ökoszisztémáját használó globális emberi társadalom számos területen nagyjából egyszerre ütközik neki azoknak a falaknak, amik a természetben megszabják a növekedés határait.

– A japán atomerőmű-katasztrófa vagy a líbiai háború hogyan befolyásolják a helyzetet?

– Ebben az évben sok minden összeér. Az élelmiszerárak rekordokat döntenek, miközben az olajár is olyan magas, hogy egyre több élelmiszernövényből lesz bioüzemanyag – az Egyesült Államokban idén a kukoricatermés 40 százalékát etanollá alakítják. Ez tovább növeli az élelmiszerek árát. Líbia a világ olajkitermelésének csupán 2 százalékát adja, a háború mégis nagy hatással van az olajárra. Az atomerőmű-katasztrófa következtében Japánban már tervezett áramszünetek vannak, a meghibásodott atomerőművek miatt hiányzó energiát fosszilis energiahordozókkal kell pótolni. A katasztrófának van egy másik hatása is: a fejlett országokban sokkal nehezebb lesz atomerőmű-építéseket vagy bővítéseket engedélyezni, az atomenergia reneszánsza ezután legfeljebb a harmadik világban elképzelhető.

– Mi lesz a Paksi Atomerőmű bővítésével?

– A Paksi Atomerőmű jelenleg a magyar áramszükséglet 40 százalékát termeli. Ha üzemidő hosszabbítást érnek el, 2037-ben akkor is leáll az utolsó paksi blokk, tehát be kell hozni újabb 2000 megawatt alaperőművi kapacitást. A legegyszerűbb volna ugyanilyen erőműre cserélni, ebből a szempontból a bővítés ésszerű. Abból a szempontból viszont nem, hogy az új erőmű is dúsított uránnal fog működni, ami szintén egyre nehezebben hozzáférhető. Mire egy ilyen erőmű felépül, a fosszilis energiahordozókból már az összesített kitermelési csúcson is rég túllépünk, és ha addig nem jön be új technológia, akkor más választás nem lesz, mint ezek. De van olyan alternatív javaslat is, hogy ha energiahatékonyságra, szigetelésre, napenergiára költenénk az új atomerőmű árát, akkor a megtakarítás ki tudná váltani a paksi erőmű teljes energiahozamát. Ennek persze vannak kérdőjelei is, nem egyszerű kérdés.

– A fosszilis energiahordozókat nem lehet hasonló módon, takarékossággal kiváltani?

– Az energiatakarékosságnak és az energiahatékonyság növelésének is korlátai vannak. Van egy minimum, ami alá nem tudunk lemenni. A passzív ház jó irány, de a valóság az, hogy ezt a befektetést nagyon kevesen engedhetik meg maguknak. A közlekedést és az áramfogyasztást sem lehet minden határon túl korlátozni, és az alacsony fogyasztású eszközök, például a ledes izzók drágák is. Energiatakarékossággal, energiahatékonysággal és a megújuló energiaforrásokkal csak időt nyerünk, teljesen nem lehet kiváltani a fosszilis energiahordozókat. Ráadásul például az energianövények termesztése kizsigereli a talajt, a bioetanol-termelés pedig felveri az élelmiszerárakat, tehát bizonyos megoldások több kárt okoznak, mint hasznot.

– A benzin ára ma már 400 forint felé közelít, a társadalom mégis működik, nem omlott össze a civilizációnk.

– Azért 21 százalékkal máris csökkent a benzinfogyasztás Magyarországon, ez azt mutatja, hogy ez már érvágás a tömegeknek is. Nagy változás viszont csak akkor várható, amikor az emberek rövid távú tartalékait emészti fel az energiaár, nem marad pénz élelmiszerre, ruhára. Jelenleg a világ GDP-jének 10 százalékát fordítjuk energiára, és ha nőni kezd az energiaár, a halogatható fejlesztések és felújítások maradnak el leghamarabb. Ezért van bajban az oktatás és az egészségügy, ezért nem fejlesztik a vasúthálózatot, mert ezek halogatható feladatok. A növekedés határairól szóló, az 1970-es években íródott forgatókönyvek szerint, ha a társadalom számára elérkezik az a pont, hogy túl drágává válik az energia és a nyersanyag, akkor olyan területekről vonódik el először a tőke, amelyek hiánya csak hosszútávon érzékelhető.

– A hazai politika milyen mértékben veszi mindezt figyelembe?

– Megkapják a szakvéleményeinket a döntéshozók, de hogy ebből pontosan mit vesznek figyelembe, azt nem tudom megmondani. Az érdeklődés megvan, és többen teljes súlyában is látják a problémát, de ez körülbelül olyan mint a süllyedő Titanicon: tudjuk hogy a hajó el fog süllyedni, de nem sok mindent tudunk tenni ellene. Meg nem nevezett olajtársaságtól hoztak már ki nekünk olyan belső anyagokat, amelyek velünk azonos következtetésekre jutnak. Az energiacégek mindezt jóval régebben tudják, mint az iparágon kívüli szakemberek. Colin Campbell (brit geológus, az olajhozam-csúcs elmélet egyik prominens szószólója – a szerk.) azt mondta 1998-ban, hogy ha a valóság kiderülne, az akkora pánikot okozna a világon, amekkorához fogható még nem volt. A politikai döntéshozók némelyike is tisztában van azzal, hogy mi várható, hogy finoman fogalmazva nem fogunk tudni megfelelni ezeknek a kihívásoknak. Engem le lehet hülyézni, de sajnos az a helyzet hogy a négy évvel ezelőtti írásomban jelzett folyamatok működnek: az olajcsúcsot elértük, a világgazdaság megrokkant, globális élelmiszerhiány van, és a kritikus energetikai infrastruktúrák terén semmiféle pozitív változás nem történt, azok még kritikusabbak, mint valaha voltak.

Bodoky Tamás

• Cimkék:
Hteesi Zsolt Fukusima Paksi Atomerűmű

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére