Szabadulásként, gazdagodásként tekinthetünk a mértékletesebb életre

Spirituális gazdaság: ez lehet a jövő

– Sokak számára a spiritualitással való foglalkozás eleve kizárja a gazdasági érdeklődést, mondhatni, mi köze a Mammonnak Istenhez? És itt nyilván nem a bizniszegyházakra gondolnak, hanem az autentikus spiritualitásra.

– Azért szögezzük le az elején, hogy a gazdasággal való foglalkozás nem egyenlő a Mammon szolgálatával, a gazdaság ugyanis ennél sokkal szélesebb terület. Polányi Károly megfogalmazása szerint a gazdaság az emberi létfenntartást jelenti, nem pedig kizárólag a pénzcsinálást, pláne nem az extraprofitot. Úgy vélem, manapság a spiritualitás megköveteli a gazdasággal való foglalkozást. Persze, minden vallás ismeri az elvonult életet élő szerzetesi közösségeket meg a remeteséget, de erre nem lehet társadalmat építeni! Nem lehet mindenki némasági fogadalmat tett karthauzi szerzetes. A népesség 99,9 százalékának a társadalomban kell élnie.

– Van egyáltalán spiritualitás által ihletett gazdaságelmélet?

– Hogyne lenne, sőt, minden világvallásban van ilyen. Magyarországon sokan ismerik a katolikus egyház társadalmi tanítását, XVI. Benedek pápa legutóbbi enciklikája is megemlékezik erről. A buddhizmusnak, de még az iszlámnak is van társadalmi tanítása, ami foglalkozik a gazdasággal is. Mi több, a válság miatt egyre többen érdeklődnek a vallások gazdasági tanításai iránt. Egyébként az is megfigyelhető, hogy az elmúlt másfél évtizedben a tudományos és az üzleti világ mind többet foglalkozik a spiritualitás és az üzlet viszonyával – és most nem a bizniszegyházakra gondolok. A spirituális érdeklődés ugyanis sokat tud hozzátenni a szelídebb, ökologikusabb üzleti működéshez. A nyugati világ számos jelentős egyetemén komoly kutatások vizsgálják a gazdaság és a spiritualitás egymáshoz való viszonyát, sőt, ez ma már kimutathatóan kihat a menedzsmentgondolkodásra is. Borítékolom, hogy néhány éven belül komoly változásokat fogunk látni ezen a területen.

– Érdemes a kapitalizmus megszelídítésével bíbelődni? Nem jobb lenne az egészet kidobni, és keresni helyette valami kevésbé kizsákmányoló világrendet?

– Egyetértek Kornai János professzorral, aki a Gondolatok a kapitalizmusról című könyvében kifejti, nem valószínű, hogy le lehetne valami jobbal váltani a kapitalizmust. Ahogyan viszont József Attila írja, „finomodjék a kín”, meggyőződésem, hogy érdemes a rendszer szelídítésével foglalkozni, mert erre van remény. Biztos vagyok abban, hogy a mai mainstream üzleti modellt meg kell reformálni. Sőt, már el is indultak ilyen kezdeményezések, amelyeknek két fő csapásiránya alakult ki: az ökológiai és a társadalmi dimenzió. Az első tulajdonképpen azokat a klímaváltozással, biodiverzitással és ökoszisztéma-használattal kapcsolatos vállalati politikákat jelenti, amelyek a fenntartathatóságot célozzák meg. A második a társadalmi érintettekkel való interakció, a munkavállalókkal, a beszállítókkal és a helyi közösségekkel való konzultáció, a döntésekbe való bevonásuk mind-mind az előnyösebb együttműködés kialakítása felé mutat. Nem titok, hogy a mai mainstream üzleti modell pénzügyileg is fenntarthatatlan, és jelentős átalakulás előtt áll: megszelídül vagy elpusztul.

Zsolnai László professzor

– Kérdés, a változó rend még mindig kapitalizmus lesz-e vagy már valami más… Mit gondol, van, lehet extraprofit nélkül is boldogság a kapitalizmusban?

– A boldogságnak nincs köze a profithoz még a kapitalizmusban sem. Az elmúlt évtizedben rengeteg közgazdasági és szociológiai kutatás, empirikus vizsgálat történt a boldogsággal kapcsolatban. Két dolog biztos: a gazdagság szintjével összefügg ugyan a boldogság, de nem lineárisan. Van egy jövedelmi szint, amelyet el kell érni ahhoz, hogy a boldogság, megelégedettség szintje elfogadható legyen a társadalomban. Ez nagyjából évi 15-20 ezer dollár egy főre jutó GDP-t jelent. Ez alatt nehezebb „boldogulni”, fölötte viszont már nincs kimutatható összefüggés a boldogság általános szintje és a gazdasági teljesítmény között, mivel kiderült: alapvetően az emberi kapcsolataik minőségétől függ, hogy boldognak érzik-e magukat az emberek.

– Minden ember szeretne boldog lenni. Vajon van hasonlóság a keresztény és a buddhista közgazdaságtani modellek között?

– Az evangéliumi és a buddhista gyökerű filozófiák egyaránt hangsúlyt fektetnek a mértékletes, szelíd életformára. A kevesebb anyagi fogyasztás mindkét vallásban megjelenik, úgy is, mint a spirituális gazdagodás egyik feltétele. A gyökerek persze különböznek. A keresztény megközelítés személyesebb spiritualitást és életet feltételez, míg a buddhizmus alapkoncepciója a „no self”, a „nem én”. A keleti vallásban háttérbe szorul a személyesség. Azt is lehet mondani, hogy a spiritualitás két alapformájával találkozunk a két vallásban: az egyik a felfokozott megszemélyesítésben éli meg a transzcendenst, míg a másik a kiüresített, elszemélytelenített hitben kívánja megtapasztalni a teljességet. Mégis, a gyakorlatban konvergál a kettő, és meggyőződésem, hogy Buddha személyisége és élete meglehetősen kompatibilis mondjuk Assisi Szent Ferenc szellemiségével, megengedem, akár még jó barátok is lettek volna. Megjegyzem, vannak olyan országok, ahol a buddhista és keresztény közösség szépen él egymás mellett. Dél-Koreában a népesség 40 százaléka keresztény, másik 40 százaléka meg buddhista, a lakosság pedig kulturális kreatív, a gazdaságuk pedig elég fejlett. Nem mellesleg mindkét vallásban nagy hangsúly van a racionalitáson.

– Melyik a fontosabb? A spiritualitás vagy a racionalitás? Egyáltalán: jó az, ha nem a racionalitás, hanem ködös spirituális elvek vezérelnek a gazdaságban? Nem lehet ezzel visszaélni?

– A racionalitással is vissza lehet élni! A racionalitás egyébként a gazdaságban nem mindig objektív, és a spiritualitás sem olyan ködös dolog, mint azt sokan hiszik. Az igazi ellentét nem a racionalitás és a spiritualitás között, hanem a materializmus és a spiritualitás között feszül – ez utóbbi feloldhatatlan konfliktus. A spirituális elveket figyelembe vevő menedzsment racionális is lehet. Egyébként a szélsőségesen materialista üzleti modell már odáig fajult, hogy a racionalitás elveit is sérti, ezzel a modellel már pénzt sem igen lehet keresni.

– A világ legnevesebb egyetemein ad elő ezekben a témákban, mit tapasztal, ott vagy nálunk van-e nagyobb nyitottság ezekre a gondolatokra? Mintha Magyarország mindig mindenben fáziskésésben lenne, és nálunk még inkább a hagyományos menedzsment elvek mentén irányítanák az üzletet – mind a hazai, mind a multi cégek.

– A Cambridge-i Egyetemen, de a Harvardon, a Princetonon vagy a Yale-en is nagy az érdeklődés a spiritualitás és a gazdaság viszonya iránt. Magyarország valóban mindig fáziskésésben van, sajnos, nálunk még a hagyományos materialista menedzsmentnek is inkább a torz változata számít a fősodornak. Persze van ellenpélda is: a Béres Rt. az alapító katolikus elkötelezettsége miatt spirituális alapokon, racionális módon és nagyon sikeresen működik. Hiszem, hogy a magyarországi egyházaknak is van felelősségük abban, hogy sokan elfordulnak a gazdasági kérdésektől, Nyugaton gyakran éppen az egyházak kezdeményeznek gazdasági fórumokat és párbeszédet az üzleti világgal.

– A mértékletesség fontos eszmény a vallásokban, de lehet így élni ateistaként, agnosztikusként, spiritualitás nélkül is? Vagy akkor előbb-utóbb belép a képbe az önzés és a többletfogyasztás iránti igény?

– Jogos a kérdés, és el kell ismernem, előbb-utóbb valóban belép az önzés. Ha a gyakorlatunk nem megélt, hiteles spiritualitáson alapszik, állandóan ott a kísértés, hogy lazítsunk az elveinken. Ha „bensőnk nem belülről vezérel”, akkor bizony nehéz ellenállni a kísértésnek. Ha viszont valóban belsővé lett a meggyőződésünk, akkor nem lemondásként, hanem szabadulásként, gazdagodásként tekintünk a mértékletesebb életre. Nekem például már közel 20 éve nincs autóm, ami számomra nem lemondás, hanem a vele való gondoktól való teljes megszabadulás.

I. N.

A nyitókép innen

• Cimkék:
kapitalizmus spiritualitás vallás gazdaság

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére