Már látszanak a reform körvonalai

Radikális átalakítások az egészségügyben

– Azok közé tartozik, aki nem rejti véka alá azon véleményét, hogy a jelenlegi, több mint 160 kórház túl sok a lakosság biztonságos ellátásához. Nemrégiben azt nyilatkozta, akár 70-80 intézmény is elegendő lenne. Mivel magyarázza ezt a radikális elképzelést?

– Kissé árnyaltabban fogalmaznék. Valóban elegendőnek tartanék a jelenleginél jóval kevesebb kórházat, de csak akkor, ha rendelkezésre állnának a kórházi ellátáson kívüli ellátórendszerek, ráadásul a megmaradó intézmények orvostechnikailag magas színvonalat képviselnének. Tény azonban, hogy az ágazat jelenleg nincs abban az állapotban, hogy egyik napról a másikra megfelezzük az ellátók számát. Optimális az lenne, ha első lépésben 30-40 intézménynél valósítanák meg a funkcióváltást, avagy összevonások révén egészségesebb szintre csökkentenék a kórházak számát.

– A legfrissebb hírek szerint 17 kórháznál lehet tudni a funkcióváltás kormányzati szándékáról. Ez óvatoskodás vagy drasztikus intézkedés?

– A funkcióváltás ezekben az esetekben azt jelenti, hogy a gazdaságtalan, aktív fekvőbeteg-ellátást megszüntetik, helyette más funkciót kínálnak számukra, akár egynapos sebészet, akár nappali kórház formájában, tehát nem megszüntetésről van szó.

– A szűkülő állami források közepette jó megoldás lehet az államosítás?

– Nem tartom jó megoldásnak, sőt, számos kockázattal is jár. Az ágazat legnagyobb problémája, vagyis a forráshiány ezzel nem oldódik meg. Az állam most csak abban bízhat, (mint ahogy hivatkozik is erre), hogy képes lesz racionálisabban megszervezni az ellátást, ami viszont valóban forrásokat tud majd felszabadítani. A funkcióváltások, összevonások végső célja tehát nem valamilyen értéknek a megszüntetése, felszámolása, hanem az, hogy az ellátórendszer hatékony működtetésével spórolni lehessen. Az egy más kérdés, hogy mindez államosítás nélkül is ment volna.

– A politika mégis az államosítás mellett döntött. Mi kell ahhoz, hogy ezt sikeresen végig lehessen vinni?

– Mindenekelőtt profi, jól felkészült apparátusokra van szükség, olyan szakemberekre, akik gyorsan tudnak reagálni a felmerülő problémákra, mindenki tudja a dolgát az új rendszeren belül, és villámgyorsan tudnak új eljárásrendeket kidolgozni.

– Az államosítás során elkerülhetetlen, hogy bizonyos érdekek ne sérüljenek. Ön szerint nem kell attól tartani, hogy az átalakítás vesztesei, például azok, akik majd kimaradnak a közbeszerzésekből, olyan „ellen lobbiba” fognak, amelynek a kárenyhítése pénzbe kerül? Ha pedig számolnak ezzel, akkor az ágazat vezetése beárazta ezt?

– Az már körvonalazódni látszik – éppen az említettek miatt –, hogy az átalakítás nyomán az előzetes becslésekben kalkuláltaknál kisebb megtakarításokkal lehet majd számolni. Ami pedig a „konfliktusok beárazását” illeti: az elég feltűnő lesz, hogy ha egy beszállító megnyomja a ceruzát, mondjuk 20 százalékkal emeli az árait, hiszen az egyedi, kórházi beszerzések díjai ismertek.

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Fotó innen

– A gyógyszergyártók és -forgalmazók esetében az egészségbiztosítónál most zárult az első, úgynevezett vaklicit (amelyben az ajánlatadók nem ismerhették a többiek árjavaslatait – a szerk.), amely több céget jelentős hátrányba hozott. Ennek már ismertek az említett negatív hatásai?

– A hosszú távú hatásai még nem ismertek, de az első reakciókat már tapasztalni lehet, jelesül a vesztes gyógyszercégek most úgymond elindultak a kórházak felé, ahol egyfajta revánsot véve megnyomják a ceruzájukat. A legfrissebb visszajelzések alapján az intézményeknél komoly gyógyszerköltség-emelkedéssel számolnak, ami – ha csak közvetve is, de ezzel van összefüggésben.

– Mindezek ellenére lehet majd spórolásról beszélni?

– Mindenképpen, hiszen ha egy regionális, vagy egy központi szereplő lép fel „vásárlóként”, előbb-utóbb lehet árat csökkenteni, hiszen a mennyiségi szempontok még a „sértődött” beszállítóknál is döntőek.

– A jelenlegi gazdasági helyzetben szinte valamennyi ágazatban vészforgatókönyvek szükségességéről beszélnek. Hogyan nézne ez ki az egészségügyben?

– Mindenképpen a belső tartalékok felé kell fordulni az ágazatban, ami azért nehezebb, mint más területen, mert a humánerőforrás terén is komoly problémák vannak. Ennek ellenére minden eszközt, módszert be kell vetni annak érdekében, hogy pénz szabaduljon fel, és ezt a pénzt vissza kell forgatni az ágazatba. Élni kell azzal a vissza nem térő alkalommal, amit az E-Alap költségvetésének relatív szufficitje kínál, ezt az ágazat vezetésének úgymond „meg kellene szerezni” és azt béremelésre fordítani. A fiatal orvosok, és az ágy mellett dolgozó nővérek esetében alapbért kell emelni.

– A szakállamtitkár tanácsadó testületének tagjaként meghallgatást nyernek az Ön által szorgalmazott intézkedések?

– A vészforgatókönyv alkalmazásának szükségszerűsége tekintetében nem mindenki ért velem egyet. Az általam vezetett tagozatnak viszont sikerült elérni, hogy az egészségügyi rendszer változásait vizsgáló modellbizottságot állítsanak fel, amelynek célja, hogy az átalakítás hatásait előre lehessen jelezni.

– Az egészségügyben némileg jártasakban deja vu érzés alakulhat ki, amikor betegút-szervezésről hall. Úgy tűnhet, újraélesztik a korábbi egészségügyi kormányzatok sokat kritizált intézkedéseit, ötleteit. Valóban erről van szó?

– Nagyon fontos tisztázni, hogy az ellátásszervezés egy funkció, amely független pártoktól, miniszterektől. Egy semleges fogalom, ám az, hogy milyen formában ölt testet, az a szakértőktől függ. Mindenütt a világon foglalkoznak ellátásszervezéssel. Az, hogy ezt itthon összemossák az úgynevezett veresegyházi modellel, amit a politika méltatlan módon ezért vagy azért elvetett, más kérdés.

– Az előző két kormányzati ciklusban sokat beszéltek az ágazat reformjáról, ám a valóságban elmaradt a mélyre ható átalakítás. Most nem volt szó reformról, mégis úgy tűnik, hogy az ágazat vezetése – akár tabudöntögetések árán is – gyökerekig nyúló átalakítást hajt végre. Ezek szerint most egy valódi reform tanúi lehetünk?

– Egy új egészségügyi modell van kialakulóban Magyarországon. A körvonalai már határozottan kivehetők. A politika – érthető okokból – nem szereti a reform fogalmát használni, ettől függetlenül radikális átalakítások zajlanak. Én reform alatt azt értem, hogy egy rendszer működési mechanizmusa megváltozik, módosul a szereplők egymáshoz való viszonya, a korábbi érdekeltségek is átalakulnak. Ilyen megközelítésben valóban, egészségügyi reformról beszélhetünk.

Szigeti Ildikó

Nyitókép: MTI (archív)

• Cimkék:
egészségügy reformok kormány átalakítások

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére