Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-11-28 14:30:00

Jövőre is kétszámjegyű maradhat a munkanélküliségi ráta

Munkanélküliség: a közszféra csak ront a helyzeten?

Az MTI által megkérdezett elemzők az év végéig nem számítanak a munkanélküliség javulására, és előrejelzésük szerint jövőre is kétszámjegyű lehet a mutató.

A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közölt adatai szerint ez év augusztus-októberben, 40 ezerrel (1,0 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon mint az előző év azonos időszakában, így a foglalkoztatottak száma 3 millió 863 ezer volt. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 468 ezer fő volt, amely 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett a 15-74 évesek körében. 2011. június-augusztushoz képest 19 ezerrel 2,49 millióra csökkent a gazdaságilag inaktívak száma, a KSH szerint mivel a munkanélküliek száma csökkent, a munkaerőpiacon újonnan megjelenők a foglalkoztatottak számát növelték. Az elemzők ugyanakkor biztató jelnek értékelik az aktivitási ráta emelkedését.


Lassuló növekedés, több állástalan

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a munkanélküliségi ráta éves szintű mérséklődése mögött az aktivitási ráta növekedése áll, ami önmagában kedvező is, feltehetően a megszigorított nyugdíjba vonulási feltételeket tükrözi, de szerepe lehetett a frissen végzettek megjelenésének is. Hozzátette: a munkanélküliségi ráta 10,8 százalékra emelkedett augusztus-október között a július-szeptemberi 10,7 százalékról, azonban kissé mérséklődött az egy évvel korábbi 10,9 százalékról.

Kifejtette: a foglalkoztatottak száma a vártnál gyorsabban, 7,5 ezer fővel emelkedett augusztus-októberben a július-szeptemberi átlaghoz képest, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig közel 40 ezerrel nőtt, ami feltehetően nagyobb részt a közmunkaprogramok felfutásának köszönhető. Megjegyezte, hogy a munkanélküliek száma ugyanakkor 6 ezerrel nőtt az előző három havi periódushoz képest, és 2,4 ezerrel nőtt az egy évvel ezelőttihez képest.

Suppan Gergely úgy véli, hogy a lassuló gazdasági növekedés miatt a foglalkoztatás növekedése a korábban vártnál lassabb lehet, míg a munkanélküliség kissé magasabb lehet a következő időszakban. A TakarékBank előrejelzése szerint a munkanélküliségi ráta szezonális hatások miatt az év végére 11,2 százalékra emelkedhet. Idén éves átlagban 11 százalékos, jövőre 10,7 százalékos munkanélküliségi rátára számítanak a bank szakértői.

Barta György, a CIB Bank vezető elemzője szerint nem volt meglepő, hogy a munkanélküliségi mutató felkúszott 10,8 százalékra, javulás ugyanis nem volt várható. Hozzátette: annak ellenére sem volt csökkenés, hogy a szezonális hatások ebben az időszakban inkább támogatóak szoktak lenni. Biztatónak tartja ugyanakkor, hogy a foglalkoztatottak száma tovább tudott emelkedni, bár még így sem érte el a válság előtti szintet. Megjegyezte, hogy a munkanélküliként átlagosan eltöltött idő jelentős, ami jelzi, hogy a munkahelyszerzés még mindig nagyon komoly próbatételt jelent.

Az elemző szerint pozitív jel, hogy a gazdaságilag aktívak száma feljebb kúszik, ez annak tudható be, hogy egyre több a munkaerőpiacra újonnan belépő, és kisebb részben a várt nyugdíjazási szigorítással is összefügg. Barta György az idén nem számít jelentős változásra, az év végére is a mostanival megegyező, 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát jósol. Jövőre szintén nem vár érezhető javulást.

Ha lesz is javulás, az valószínűleg a közmunka programoknak köszönhető majd, organikus, a magánszektorból induló javulás nem várható, és a munkanélküliségi ráta 2012-ben is egész évben kétszámjegyű maradhat – fejtette ki. Véleménye szerint növelik a munkanélküliek számát az állami szférában várható leépítések, továbbá a korábban nyugdíjazottak közül pár embert sikerül majd ugyan visszavezetni a munkaerőpiacra, de az ő alkalmazhatóságuk gyenge, ezért valószínűleg ők is munkanélküliek lesznek.

Kiemelte, hogy a tervezett minimálbér emelés egyértelműen káros lesz a munkahelyekre nézve, legális munkahelyek megszűnéséhez vezet és a gazdaság feketedését-szürkülését okozza majd.


MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.