Get Adobe Flash player
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2010-11-03 06:27:00

Az ávósok is forradalmi bizottságot szerveztek

Mindszenty vállalta volna a halált a diákok helyett

Balogh Margit történészt, az MTA Társadalomkutató Központjának igazgatóját, egy átfogó Mindszenty-monográfia szerzőjét kérdeztük a bíboros és az 1956-os forradalom viszonyáról. Szerinte a rádióbeszédben voltak taktikailag hibás elemek.

 – Valahogy mintha nem került volna szóba a forradalom első napjaiban Mindszenty kiszabadítása.

– Ennek egyik oka, hogy a forradalom előkészítésében és megszervezésében a katolikus egyháznak semmi szerepe nem volt. A gombamód szaporodó nemzeti és egyéb bizottságokban is csak elvétve akadt papi személy. Kétségtelen azonban, hogy az egyház örült a változásoknak. Az újra megjelenő A Szív című lap cikke megállapította: „A nagyszerű forradalom lerázta az Egyház kezéről a bilincseket.” A papokat, apácákat és a világiakat tömegével szabadították ki börtöneikből. Mindszentyvel eleinte nem igazán foglalkozott senki, még az első püspöki nyilatkozatok és körlevelek sem említették. Nem tudnám megmondani, mikor festették rá az egyik villamos oldalára a nevét, de nem az első napokban történhetett.

– Elfelejtették az emberek?

– Talán inkább arról lehet szó, hogy nem Mindszenty világáért, nem az általa képviselt eszmerendszerért mentek az utcára az emberek. Ráadásul az egyetemi ifjúság 1948-ban, az elítélése idején még csak gyermek, legfeljebb középiskolás lehetett. A fiatalokat tehát nem érintette meg a rab bíboros harca, kiállása és mártíromsága.

– Hogyan reagált az egyház a forradalom hírére?

– Az első napokról a vidéken élő püspökök rádióból szerezhették az információikat. A katolikus egyház részéről elsőként a népszerűtlen békebizottság elnöke, Horváth Richárd szólalt meg. „Kedves magyar testvéreit” Nagy Imre iránti bizalomra, fegyverletételre és a termelő munka folytatására szólította fel. Ám sokkal inkább figyeltek az emberek Grősz József kalocsai érsek nyilatkozatára, amely a Kossuth Rádióban hangzott el 1956. október 24-én este: „A katolikus egyház álláspontja nyílt és világos. Mi elítéljük az öldöklést és a pusztítást! Híveink tudják ezt. Ezért bizton remélem, hogy híveink ilyen üzelmekben nem vesznek részt, hanem példát adnak a rend és nyugalom megőrzésére és békés munkával igyekeznek biztosítani a magyar jövőt.”

– Ez sem épp forradalmi kiállás

– Grősz igyekezett mérték- és távolságtartó lenni. Sem reakciósnak, sem forradalminak nem nevezte a történteket, megmaradt a kétes „üzelmek” kifejezésnél. Mentségére szóljon, senki nem tudhatta akkoriban, hogy kié a hatalom. Grősz nyilatkozatával hasonló szellemű körlevelet bocsátott ki október 25-én Hamvas Endre csanádi püspök. Olyannyira, hogy a forradalom után, egy 1957 áprilisában készült jelentés a püspök magatartását értékelte a „legpozitívabban”: „Higgadt, nyugodt viselkedést tanúsított, kispapjait nem engedte ki tüntetni a diákok köz. Az ellenforradalom alatt olyan pozitív körlevelet sikerült kiadatni vele, hogy még a Pravda is leközölte.”

–  Ezt inkább nem kommentálnánk. Mikor került Mindszenty a képbe?

– Hat nappal a forradalom kitörése után, október 29-én, a Központi Papi Szeminárium diákjainak jutott eszébe. A kispapok kiadtak egy röplapot, amely a teljes vallásszabadság mellett Mindszenty szabadon bocsátását követelte. A lelkesedésüket az is szította, hogy XII. Pius október 28-án kiállt a forradalom mellett.

– Látva a nemzetközi vihart, a főpapoknak nem jutott eszükbe a karakánabb megnyilatkozás?

– Virág Ferenc pécsi püspök elsőként, öt év óta először cenzúrázatlanul, közzétett egy pásztorlevelet, amelyben összefoglalta a katolikus egyház legkirívóbb sérelmeit, mi több, kérte az ártatlanul bebörtönzött Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek szabadlábra helyezését és rehabilitációját. Mindazonáltal a katolikus főpapok közül ezekben a napokban csak a 87 éves, betegeskedő pécsi püspök mert kívánságokkal előállni.

– Mi történt mindeközben Mindszentyvel? A mai napig vita tárgya, hogyan szabadult ki.

– Újságot nem kapott, rádiót nem hallgathatott, s minden valószínűség szerint őrzői egyre komorabbakká és szótlanabbakká váltak. A forradalmi hullám csak október 28-án érte el a falut, s aznap 200-250 helyi és környékbeli falusi ember vonult az Almássy-kastélyhoz, oda, ahol őrizték. A tüntetők eredménytelenül szólították fel az ÁVH-s őrséget a főpap szabadon bocsátására. Az őrparancsnok a „csőcseléktől” védve megkísérelte Mindszentyt „biztonságba helyezni”, de ő nem volt hajlandó legfeljebb Budára vagy Esztergomba utazni. Másnap délután egy páncélautón megérkezett Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Ő tolmácsolta Nagy Imre  álláspontját: Mindszenty  politikai rehabilitáció nélkül távozhat  édesanyjához, vagy a Hittudományi Akadémiára. A prímás azonban csak teljes rehabilitációja esetén lett volna hajlandó elhagyni a házi őrizetet. Az Újpesti Nemzeti Bizottság fegyveres csoportot küldött a kiszabadítására, ám elkéstek.

– Hogyhogy elkéstek? Mindenki tudja, hogy Mindszenty aznap, október 30-án szabadult ki!

– Csakhogy a magára maradt felsőpetényi ÁVH-s őrség ironikus módon szintén forradalmi bizottságot választott, és közös döntéssel megszüntették a bíboros őrzését. A részleteket Tóth János, a bíboros felsőpetényi titkára mesélte el a Szabad Magyar Rádiónak október 31-én este adott interjújában: 30-án az „esti órákban a fogoly főpap elé odalépett az államvédelmi őrség parancsnoka és bejelentette, hogy a fogva tartást törvénytelennek tartja. Alig néhány perccel később megjelent a prímásnál a rétsági honvédség különítménye, hogy elkísérjék a budai prímási házba.” Mindszentyt tehát nem kellett kiszabadítani, mert már szabad volt, amikor 30-án este érte jött a rétsági honvédség egy tiszti alakulata.

– Miért él akkor még ma is a mitikus történet, hogy tűzharcban szabadították ki Mindszentyt?

– Azért, mert a Magyar Szabadság című lap 1956. november 1-i számában megjelent egy írás, miszerint 1956. október 30-án a késő esti órákban a rétsági honvédtisztek „rövid tűzharcban” elkergették a bíborost őrző államvédelmiseket. Ám idekívánkozik még egy történet három évről későbbről. Amikor Mindszenty az amerikai követség menedékében arról értesült, hogy a kiszabadítására 1956. október 30-án Felsőpeténybe érkezett újpesti fiatalokat is letartóztatták, 1959. november 27-én egy üzenetet fogalmazott meg az amerikai külügyminiszternek, amiben a fiatalok szabadságáért cserébe felkínálta saját maga szabadságát, sőt az életét is. Azt írta, hogy amennyiben komoly garanciákat adnak, akkor megadja magát a rezsimnek, és vállalja a fiatalokra kiszabott kivégzést. Az amerikaiak csak 1960 januárjában foglalkoztak ezzel az önfeláldozó javaslattal, s végül arra jutottak, hogy azt nem továbbítják a magyar kormányhoz

–  Mindszenty kiszabadulása után az események középpontjában találta magát. Van erre racionális magyarázat?

– Mindszenty elég emblematikus alakja volt az 1940-es éveknek. Már a Budapest felé tartó útja is valóságos diadalmenet volt. A fővárosban ezer-ezerötszáz ember, köztük nyugati hírügynökségek tudósítói és fotóriporterek hada várta az Úri utcai prímási palota környékén.  Az viszont további  félreértéseket okozott, hogy aznapi műsorában a Szabad Európa Rádió azt állította: azért tört ki a forradalom, hogy Mindszentyt kiszabadítsa. Borsányi Julián riporter glosszájában egyenesen számon kérte Nagy Imrén, hogy a hatalom átvétele után miért nem engedte rögtön szabadon Mindszentyt.

– Mindszenty mindig a tettek embere volt. Bizonyára nemcsak a rádiószózata szövegezésével szöszmötölt november első napjaiban.

– Így van. Egyik első dolga volt a békepapok visszahívása, amivel pillanatok alatt romba döntötték az Állami Egyházügyi Hivatal ötéves munkáját, s a forradalom leverése után hosszú hónapokba telt, míg újra kiépült a kommunista kormány számára megbízható papok láncolata.

– Kapott Mindszenty bármiféle sorvezetőt rádiószózata megírásához?

–  Tildy, Maléter Pál kíséretében, november 1-jén kora délután felkereste Mindszentyt, s kérte, hogy ne tegyen köznyugalmat zavaró kijelentéseket, mondanivalója inkább a munka felvételére és az erőszakosságok megszüntetésére irányuljon.

–  Ön hogyan értelmezi Mindszenty rádióüzenetét? Akart a bíboros teljes restaurációt vagy sem?

– Évtizedeken át Mindszenty reakciósságának elrettentő bizonyítékaként hivatkoztak a beszédre. Az biztos, hogy a nemzet feszülten várt valami nagyot, ám aki markáns eligazítást várt, kiábrándulva hallgatta a bíboros szavait. Viszont akik hitüket és a kommunizmussal szembeni erejüket akarták megacélozni, azokra lelkesítően hatott. Tagadhatatlan, hogy néhol a szöveg alapot ad a bírálatokhoz. A Népszabadság 1956. november 4-én csak kivonatosan közölte, majd a szovjet támadás lehetetlenné tette, hogy a fővárosban a teljes szöveget kinyomtassák. Csonkítatlanul megjelent viszont a november 4-i Szeged Népe című lapban, majd évekkel később a prímás emlékirataiban.
 

– Mégis, milyen bírálat érheti Mindszenty beszédét?

– Kiérződött a konszolidálás szándéka, s hogy nem egy reformált, a nemzeti értékek iránt elkötelezett szocializmus mellett teszi le voksát. Mondanivalója középpontjában az ország külső és belső békéjének helyreállítása, és a nemzetközileg semleges Magyarország képe állt, amelyben megvalósul a jogállamiság, az osztálynélküliség (ezen nyilván nem a marxi értelemben vett osztály nélküli társadalmat értette), s ahol a „magántulajdon alapján álló kultúrnacionalista elemű nemzet” él. A szózatból egy valamit minden rádióhallgató megérthetett: a polgári társadalom alapja a magántulajdon, s a bíboros ezt igen fontosnak tartja. De hogy mi az a kultúrnacionalizmus, azt kevesen tudták. A megfejtést Bibó István, a Nagy Imre-kormány államminisztere adta meg: „Ennek az akkori helyzetben se füle, se farka nem volt. De Mindszenty a maga szellemi habitusát a kilencszáztizes években kapta meg, és a kultúrnacionalizmus jellegzetesen osztrák program volt. A Monarchiában próbálták az osztrák állam létjogosultságát azzal meghosszabbítani, hogy politikai nacionalizmus ne legyen; legyen kultúrnacionalizmus, a népek ápolják nyelvüket, de maradjanak meg az osztrák állam keretein belül. Ez az ő részéről a Monarchiára való visszasandításnak volt a teljesen egyértelmű megnyilvánulása, aminek az adott helyzetben értelme nem volt.” Homályos maradt a bukott rendszer egyházat érintő rendelkezéseinek felszámolására vonatkozó utalása is. Mert hogy mely intézkedésekre, az 1945 vagy csak az 1948 utániakra gondolt konkrétan,  nem nevezte meg. Szavaiba így bele lehetett magyarázni a nagybirtokok visszaadásának követelését, igaz, ez az értelmezés meghamisítja a prímás mondanivalóját.
 

– Hogyan vélekedett a Vatikán a beszédről?

– Én csak az osztrák szentszéki nagykövet 1956. november 21-i jelentését ismerem: „Egy embernek, aki nyolc éven át el volt zárva a világtól, fel kellett volna ismernie, hogy minden előfeltétel hiányzik számára ahhoz, hogy világosan áttekintse a politikai helyzetet.” S hogy a magyarok – évszázadokra visszanyúlóan jellemző módon – érzelmi politizálást folytattak a racionális, körültekintő helyett. Ezzel arra utaltak, hogy különösen a beszéd utolsó része, amelyben Mindszenty a Nyugat politikai támogatását kérte, megmutatta az oroszoknak, mire irányul a bíboros és követőinek kívánsága. S a beszéd ezen része csak felerősödött a politikusok megnyilatkozásai révén. Nem kevesen vélekedtek úgy, miközben a rendszert maguk is a pokolba kívánták, hogy ez nem volt taktikus dolog, mert a Szovjetuniót riadóztatta és felingerelte. Az lett volna a csoda, ha az oroszok ezt a kihívást, amely egész nyugati oldalukat felszakítással fenyegette, nyugodtan elfogadják.

Sz. B.

 Mindszenty napjai az amerikai követségen
A követségen csak egy alkalmazott, Katona Géza tudott magyarul. Wailes követ a bíboros követségre érkezésekor őt kérte meg arra, hogy gondoskodjon a vendég személyes szükségletéről. Hat hónapi „ideiglenes” titkárkodás után – miután a kormány 1957. március 9-én bejelentette, hogy Mindszenty ítélete hatályban van, vagyis amennyiben elhagyja a követség épületét, folytatnia kell börtönbüntetését, ebből következően a követségi menedék ideje meghatározhatatlan pillanatra nyúlt ki – összegezte javaslatait, mi mindenre kell figyelni a jövőben: „1. Megfelelő ágynemű (lepedők és párnahuzatok), fürdőlepedők és abroszok vásárlása vagy rekvirálása, illetve ezek heti cseréje és mosása. (Jelenleg ezeket a saját háztartásomból biztosítom, de ha el kellene hagynom a helyszínt, más megoldást kellene találni.) Ez a funkció értelemszerűen csupán adminisztratív teendőket igényel. 2. Felügyelni a bíboros szobájának takarítását, ágyneműjének cseréjét, fürdőszobai ellátmányát, ruháinak tisztítását. (A képviselet takarítónői általában hetente egyszer jönnek takarítani, de biztonsági okokból valakinek ott kell tartózkodnia.) 3. A bíboros által használt egyéb dolgok készletének felügyelete: pl. gyertyák, ostyák, misebor. Gondoskodni kell a bíboros megfelelő vitamintabletta-, friss gyümölcs- és szivarellátmányáról stb. (Mivel ez szorosabb kapcsolatot és napi ellenőrzést igényel, továbbra is vállalom.) 4. A számos könyvekben végzett kutatás és egyéb titkári munkák mindennap elvesznek valamennyit az időmből. Többször céloztam már a bíborosnak arra, hogy egyéb feladataim is vannak, de ez nem igen segített. Végül ahhoz folyamodtam, hogy szándékosan halogattam egy-egy feladatot, és megvártam, míg kétszer-háromszor is szóba hozza, hátha így azt a benyomást keltem, hogy ezek csupán mellékes feladatok számomra. Ez sem bizonyult túlságosan hatékonynak. Megpróbálok minél ritkában találkozni vele, és csak egyszer megyek be hozzá délelőtt és délután, hogy bevigyem a napi sajtót vagy beállítsam a rádióját. Mivel az irodámban egy pótíróasztalban tartja a dolgait, úgy érzi, bármikor bejöhet hozzám. Mivel nincs kivel beszélgetnie, ezeket a látogatásokat arra használja, hogy kifejtse gondolatait vagy újabb információkat és szívességeket kérjen. (Lassan már nem tudok megbirkózni ezzel a helyzettel, mert a bíboros úgy gondolja, hogy itt tartózkodása alatt a mindig kéznél lévő személyi titkára vagyok. Gondolom, alkalmazkodnunk kell ezekhez az extra követelményekhez, hacsak nem kapunk egy újabb magyarul beszélő tisztviselőt, hogy besegítsen.)
Dolgok, melyekre oda kell figyelni a közeljövőben: a) a téli öltözékének tárolása; Ezt mosni, molytalanítani kell stb. Annak érdekében, hogy megfelelően ellássuk a bíborost friss gyümölcsökkel, úgy hiszem, egy felhívást kellene eljuttatnunk a tisztviselőkhöz, hogy hozzanak magukkal egy kis narancsot, banánt, citromot stb., ha Bécsben járnak.”

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.