Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-12-16 17:30:00

Lázár: „Vissza fognak még térni...”

Mi az igazság az IMF-találkozóról?

Fellegi Tamás közleményben hangsúlyozta, hogy informális megbeszélés zajlott a magyar delegáció, az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó.

Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, és megjegyezte: a kormány megkapta az EKB állásfoglalását az MNB-törvénytervezetről, az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése folyamatban van. Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, a magyar delegáció vezetője péntek délutáni közleményében kifejtette: a felek egybevágó szándéka szerint és megállapodása alapján informális megbeszélés zajlott le a magyar delegáció, valamint a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttségei között 2011. december 15-én, Budapesten.


Milyen legyen a védőháló?

A találkozó célja a kapcsolatfelvétel, az érdemi tárgyalások menetrendjének és tematikájának előzetes egyeztetése volt. A megbeszélés kiemelt jelentőséggel bírt, mivel világossá tette a felek számára az álláspontokat, így a magyar kormány azok ismeretében készülhet fel a jövőbeni tárgyalásokra. Mivel informális egyeztetés, és nem formális tárgyalási forduló zajlott le, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. A kormány a napokban megkapta az Európai Központi Bank hivatalos állásfoglalását a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénytervezet kapcsán, az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése jelenleg folyamatban van – áll a közleményben.

Fellegi Tamás hozzáteszi: a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, felajánlva az IMF és az EU szakértői számára a tartalmi egyeztetést az együttműködés elemeiről és a jövőbeni megállapodás pénzügyi, makrogazdasági és politikai vonzatairól. Az IMF és az EU által biztosítandó védőháló formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés.

A Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter által vezetett magyar tárgyalódelegáció tagjai Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára, Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke és Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.


Lázár a Jézuskáról és az IMF-ről

Januárban megkezdődnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval – jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, eddig ismerkedés, bemutatkozás zajlott a nemzetközi szervezetekkel, nem pedig hivatalos tárgyalás. Az, hogy az előbbi jól sikerült vagy rosszul, egy más kérdés – fűzte hozzá.

„Hogy valaki karácsonyra hazautazik, és a Jézuskát máshol várja, nem Budapesten, azt meg tudom érteni” – fogalmazott, megjegyezve: van egy praktikus szempont azzal kapcsolatban, hogy a következő hónapokban várhatóan fokozódik majd a tárgyalások intenzitása, ez pedig az, hogy Magyarország jelentős pénzzel tartozik az IMF-nek. „Gondolom, hogy akinek a pénze kell, megteszi a szükséges lépéseket ennek érdekében. (...) Így aztán bennem semmiféle kétség nincs, hogy vissza fognak térni a pénzük behajtása érdekében” – mondta.

Kitért arra is, hogy a rendkívüli frakcióülést nem az IMF-fel kapcsolatos hírek miatt hívták össze, hanem „az elmúlt 48 órában” született javaslatok miatt, így például a jegybanktörvénnyel és a házszabály-módosítási indítvánnyal összefüggésben.
Lázár János közölte azt is, hogy továbbra is december 19-én, hétfőn tervezik a parlamenti zárószavazást a jövő évi költségvetési törvényjavaslatról.

Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője az MTI-vel péntek délután azt közölte, hogy megszakadt Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap, illetve az Európai Bizottság közötti tárgyalás az elővigyázatossági hitelről; a delegáció hazautazott Budapestről. Amadeu Altafaj Tardio közlése szerint a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a magyar jegybankot érintő törvényjavaslattal.

 

MTI

A nyitókép innen

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Európa
  • Portugália bedőlését jósolják
  • „Orbán Viktor keresztes hadjárata”
  • Rabot együnk vagy szabadot?
  • Fejlemény: a magyar kormány azt fogja tenni, amit az EU mond
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • A horvátok tudják, mit csinálnak?
  • EU: a világ legnagyobb átverő show-ja?
  • Mégis megegyezik Magyarország az Unióval?
  • Orbán Viktor: „nem látok különösebben nehéz ügyet”
  • Mit ápol Orbán Viktor?
  • További cikkek IMF
  • Portugália bedőlését jósolják
  • A kormány fáradhatatlanul készséges lesz
  • Mit ápol Orbán Viktor?
  • Martonyi: Magyarország meg akar állapodni az IMF-fel
  • Őket mentené az MSZP
  • Beteges hiúsága miatt távozzon Orbán?
  • Amiben Lagarde és Fellegi is egyetért
  • Független-e a magyar jegybank? Itt a válasz
  • Ilyen még nem volt: elzárja a pénzt az EU?
  • Tragédia lenne az IMF nélkül?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.