Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-11-25 13:00:00

Rendkívül alacsony szintű a közétkeztetés

Megdöbbentő adatok a magyar gyerekek helyzetéről

A magyar gyerekek egészségi állapotát tekintve tapasztalható a legnagyobb esélyegyenlőtlenség az OECD tagállamai közül - derült ki az ombudsmani hivatal éves gyermekjogi zárókonferenciáján pénteken, Budapesten.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2008 óta minden évben más gyermekjogi problémát vizsgál kiemelt projektként, azaz nemcsak panaszok nyomán vagy hivatalból, hanem az állami és civil szférával, illetve a szakemberekkel egyeztetve. Korábban kiemelt téma volt a többi között a gyermekbántalmazás, illetve a jogtudatosság, az idén pedig a gyermekek testi, lelki egészséghez való jogának érvényesülését tekintették át.

Lux Ágnes projektvezető a súlyos hiányosságok közé sorolta, hogy Magyarországon nincsenek intézményi szintű, speciálisan gyermekek számára kialakított drog- és alkoholaddiktológiák, így a kis betegeket sok esetben a függő felnőttek vagy a nem függő gyermekek között gyógyítják. Továbbá rendkívül hiányos a gyermekpszichiátriai ellátás, van olyan megye, ahol egyáltalán nincs szakorvos, ennek oka lehet az is, hogy az utóbbi években az egész országban csak néhányan tettek gyermekpszichiáteri szakvizsgát.

A projektvezető elmondta, hogy a gyermekek közétkeztetése terén a jelenlegi alacsony szintű, széttöredezett rendeleti szabályozás helyett egységes törvényt szorgalmaznak, amely egyértelműen rögzíti az ellátási kötelezettséget, annak tartalmát, mennyiségét és minőségét.
Lux Ágnes elmondta, hogy Magyarország a 18 év alattiak drogfogyasztását tekintve közepesen fertőzött, és a tendenciák romlanak, egyre többen és egyre fiatalabbak próbálják ki a kábítószert. A jelenlegi kutatások szerint a 14 és18 év közöttiek negyede használt már valamilyen drogot. Ugyanakkor évek óta gyakorlatilag nincs működő drogstratégia.

Hozzátette, e téren gyors intézkedésekre van szükség, az ombudsman már javasolta egy sürgősségi tiltólista kidolgozását, hogy megakadályozzák az úgynevezett design drogok - a nem tiltott alapanyagokból gyorsan és egyszerűen előállítható kábítószerek - terjedését.
Az ombudsmani hivatal munkatársa elmondta, hogy jövőre a gyermekjogok terén a gyermekbarát igazságszolgáltatás kérdéseit vizsgálják majd. Ide sorolható, hogy a gyermek véleményét minden, őt érintő hatósági eljárásban, például büntetőügyben vagy válóperben meghallgassák, számára érthetően elmagyarázzák a jogait, a lehetőségeit, és a gyerek olyan körülmények között vehessen részt az eljárásban, hogy a lehető legkevésbé sérüljön a személyisége.

Szabó Máté ombudsman az egyik legfrissebb, a gyermekprostitúcióval kapcsolatos konferencián bemutatott jelentésében arra kéri a belügyminisztert, hogy tegyen határozott lépéseket a gyermekeket szexuálisan kizsákmányoló bűnözői csoportok mielőbbi felszámolása érdekében. A jelentés megállapítja: ezen a területen nagyfokú a látencia, kevés eset jut a hatóságok tudomására, holott egy kivételével valamennyi megyei gyámhivatal azt jelezte az ombudsmannak, hogy van gyermekprostitúció az illetékességi területén.

Az ombudsman szerint fontos, hogy a hatóságok ne elkövetőként, hanem áldozatként kezeljék a gyermekprostituáltakat. A jelentés ugyanakkor rögzíti: egy tavaly nyári, nagy port felvert esetben egy 17 éves miskolci lányt elzárásra ítéltek tiltott kéjelgés miatt, miután már több mint 100 rendőri intézkedésen, eljáráson volt túl.
 

mti

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.