Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-08-13 20:07:00

Aláírást gyűjtenek Lábatlanban egy roma család ellen

Kitelepítenék a lakók Kolompárékat: riport

A Magyar Gárda is beszállt, Vezérné akár Orbán Viktorig elmegy, hogy a sokak szerint bajkeverő cigány család eltűnjön a városból. Megnéztük, mi van.

Szokatlan forgalomnak örvendhet a Lábatlan főutcájában található virágbolt. A kis üzlet vált ugyanis stratégiai központjává az aláírásgyűjtési akciónak, melynek célja egy roma család kitelepítése a városból. A virágüzlet tulajdonosát, Vezér Ferencet júniusban támadták meg: szemtanúk szerint egy téglával fejbe vágták, majd tovább ütlegelték; komoly fejsérüléseket szenvedett.


A gerberák alatt gyűlnek a terhelő aláírások


A bűncselekmény elkövetésével a Kolompár család egyik fiatalkorú tagját gyanúsítják, akinek augusztus 29-én jár le előzetes letartóztatása. Az indíték – egyelőre – ismeretlen, nem loptak el semmilyen értéket az áldozattól, aki fejsérülése miatt nem tud visszaemlékezni a történtekre. A sértett felesége úgy döntött, nem hagyja, hogy feledésbe merüljön az eset. A város forgalmas helyein aláírásgyűjtő íveket helyezett el egy levél társaságban, melyben együttműködésre szólítja fel azokat, akik helyeslik megoldási javaslatával: „További hasonló incidensek, atrocitások ne történjenek, ennek biztosítéka az lenne, ha ezt a családot kitelepítenék!”
 

A kis bolt tulajdonosa akár a miniszterelnökig is elmegy

Nem csak a betelt aláírásgyűjtő papírok halmozódnak a virágbolt gerberás pultja alatt. Vezér Ferencné azokról a bűncselekményekről szóló beszámolókat is gyűjti, melyekkel a helyiek a Kolompár család valamely tagját gyanúsítják. Ilyenből pedig akad bőven: a helyiek szerint egészen megváltozott a város élete, mióta négy évvel ezelőtt a család Lábatlanba költözött. Egy helybéli asszony azt állítja, fiát kétszer is megverték. Egy lakos, akinek autójából az akkumulátort lopták ki, a mindennapi.hu-nak elmondta: a magas perköltségektől tartva nem kérte az eset kivizsgálását. Vezérné azonban megpróbálja írásos nyilatkozatra bírni azokat, akik eddig úgy döntöttek, nem szeretnének nyomozást ügyükben. Hogy a papírra vetett esetleírásoktól a helyiek pontosan mit várnak, nehéz megfejteni, hiszen hivatalos eljárás az elkövetők ellen csak akkor indulhat, ha előbb-utóbb a sértettek feljelentést tesznek a rendőrségen.


Az aláírásgyűjtés gyakorlati haszna

is megkérdőjelezhető. A polgármester írásos nyilatkozatában világosan jelezte, hogy a kezdeményezés eredményessége alapvető jogi akadályokba ütközik: „Az aláírásgyűjtés jól mutatja a lakosság felháborodását, azonban a hatályos jogszabályok alapján ettől eredmény nem várható, még többségi vélemény alapján sem kényszeríthető senki az általa választott település elhagyására.”

Kérdésünkre, hogy ennek ellenére tovább folytatja-e az aláírásgyűjtést, Vezérné így felelt: „Ha majd a város lakosságának legalább kétharmada aláírja a felhívást, akkor kell lennie olyan hivatalos szervnek, amely foglalkozik a kezdeményezésünkkel. Kész vagyok eljuttatni akár a miniszterelnökünkhöz is az összegyűjtött iratokat.” Ott jártunkkor kevéssel több, mint kétszáz aláírást számláltunk. Az asszony elmondása szerint az első betelt ívek nyomtalanul eltűntek, a lakosok egy része pedig tart a rossz hírű család bosszújától, ezért nem járulnak hozzá szignójukkal az ügyhöz.


Egy nem hivatalos szerv

figyelmére mindenesetre mindenképp számíthat a sértett felesége: a Magyar Gárda néhány tagja is látogatást tett a lábatlani virágosnál. Telefonszámukat megadták Vezérnének, hogy szükség esetén bármikor riaszthatóak legyenek.Felkerestük a sokak által kitelepíteni kívánt Kolompár családot is. A népes família tagjai hamar elkergettek minket, az üggyel kapcsolatos álláspontjukat az ablakból kiabálták utánunk: „Ez az egész egy nagy hazugság, mert mi cigányok vagyunk, és itt nem szeretnek minket.”

A koronatanú is roma, és fél. Lapunk munkatársait elkergették Kolompárék
 

Kolompárék véleményével szemben több jel is arra mutat, hogy a család ellen táplált indulatok nem fajgyűlöletből fakadnak. Lábatlanban számos roma család él, akik a megkérdezettek szerint sosem zavarták a település nyugalmát. A Kolompár család kitelepítését indítványozó levelet több lábatlani roma is aláírta. Maga a súlyoson bántalmazott Vezér Ferenc is elutasítja, hogy esetét bárki a helyi cigányság megbélyegzésére használja fel: „Sok cigány barátom van, nem velük van a baj, csak ezzel a családdal.” A Vezér Ferenc ügyében folytatott nyomozás koronatanúja szintén roma, a bűncselekmény után családjával együtt jobbnak látta elhagyni Kolompárékkal szomszédos házukat.

A szóbeszéd szerint a problémás család nem most került először összetűzésbe aktuális lakhelyük lakosságával. Több lábatlani is azt állítja, hogy Esztergom-telepről maga a vajda utasította ki a családot. A környező falvakban attól tartanak, hogy ha az aláírásgyűjtési akció kudarcba is fullad, a család végül önszántából áll odébb. A süttői polgármester arról számolt be, hogy hivatalába több tucat ideges telefon érkezett, miután a Kolompár család ismeretlen okból látogatást tett a településen. „ Az önkormányzatnak nem áll módjában megakadályozni, hogy bárki a településre költözzön. Ha a helyiek aggódnak, hogy olyan személyek költöznének a faluba, akiket nem látnak szívesen, annyit tehetnek, hogy nem adnak ki házat nekik.”

 

(Fotók: Gilicze Bálint)
 


N.K.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Cigányság
  • Cigányok között az egykori neonáci (riport)
  • Csak a bűnöző cigányok kerülhetnek a médiába?
  • Láthatatlan cigányok
  • Miért utáljuk a cigányokat?
  • A jezsuita atya bírálja a romapolitikát
  • Mit csinálnak a cigányok karácsonykor?
  • Életet mentenek a gyerekrajzok
  • Miért zaklatják az édesanyákat?
  • Hazugság miatt égették fel a cigánytelepet (videó)
  • Adventi road-movie Borsodban

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.