Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-03-21 10:56:00

Menekülés a Gandhi Gimnáziumból

Kirúgták a roma iskolából, mert német

Sorra hagyják el a diákok a Gandhi Gimnáziumot, Európa első roma nemzetiségi intézményét. Az idei tanévben negyvenhárom tanuló és több oktató is távozott. Az igazgatónő nem foglalkozik a kritikával.

Európa első roma nemzetiségi gimnáziuma, a Gandhiról elnevezett pécsi intézmény 2009 szeptemberében kapott új igazgatót Gidáné Orsós Erzsébet személyében, aki akkor úgy nyilatkozott: „elindult az iskolában egy demokratizálódási folyamat, a diákok és a tanárok együtt dolgoznak az intézmény sikeréért.” Információink szerint azonban ez a siker koránt sem egyértelmű. A mindennapi.hu-nak nyilatkozó diákok arra panaszkodnak, hogy az új vezetés döntéseit egyre kevésbé értik.


– Hierarchia, ez lett a kedvenc szavuk, állandóan ezzel dobálóznak – mondta portálunknak az egyik diák, aki szerint a könyvtárba is csak az léphet be, aki az ajtóra kifüggesztett listán szerepel, ugyanis tanulmányi átlaghoz kötötték, hogy ki látogathatja a helyiséget. A megszólalók szerint a többség számára az okozta a legnagyobb csalódást, hogy a különféle juttatásokat – ösztöndíjakat, hazautazási támogatásokat – a magatartási eredmények alapján utalják ki. Ez rendkívül bizonytalan mutató, hiszen ezt az osztályzatot egy-két igazolatlan óra is leronthatja. Így a tanulók többsége nem részesül semmilyen anyagi támogatásban, pedig sokak éppen ennek reményében iratkoznak be ebbe az iskolába.
 

Szavazáson bukott a bizalom

Az intézmény az oktatók körében is rosszul vizsgázott: derül ki abból a felmérésből, melyet a Mozgalom a Gandhi Gimnáziumért nevű blogon is közzétettek. A tanárok egytől ötig terjedő skálán „a munkatársak nem szeretnének másik munkahelyen dolgozni” pontot átlagban 1,88, a „bármilyen különleges kérést megértően fogad az iskolavezetés” pontot pedig 1,98-ra értékelték. A felmérésben a tanár-diák kapcsolatok minőségét felmérő kérdésen kívül, egyik eredmény sem lépte át a hármas átlagot.

Jelenleg – információink szerint – az intézményt működtető közalapítvány nem ellenőrizheti az igazgató munkáját. A kilencfős kuratóriumot ugyanis öten elhagyták, ezzel a létszámmal pedig tudomásunk szerint nem láthatja el a feladatát. Az iskola 24 fős alapítótestülete megpróbálkozott új kuratórium felállításával, ehhez azonban az összes alapító aláírására szükség lett volna, ketten pedig nem támogatták a határozatot. Hogy megszüntesse ezt az áldatlan állapotot, a kormány úgy döntött, hogy áprilistól többségi állami tulajdonú nonprofit szervezet veszi át az iskolát.

A jelenlegi elnök, Várnai Márton 2009 januárja óta áll a kuratórium élén, megválasztása után pár hónappal az akkor még teljes létszámmal működő kuratórium úgy döntött, hogy Gidáné Orsós Erzsébetet nevezi ki a Gimnázium igazgatói posztjára. A korábbi igazgató, Csovcsics Erika férjétől, az iskola szellemi atyjának tartott Bogdán Jánostól vette át a vezetést 1999-ben. Az alkalmazotti közösség csaknem 87 százaléka támogatta, hogy Csovcsics maradjon az igazgatói székben, a diákok pedig ülősztrájkot szerveztek ex-igazgatónőjük megtartásáért. Csovcsics Erika pályázatát a kuratórium arra hivatkozva utasította vissza, hogy nem rendelkezik megfelelő képzettséggel, ugyanis egyetemi szociológia-diplomája mellett csak főiskolai szintű tanári végzettsége volt.


A képre kattintva nézze meg képgalériánkat! 

Ghandisok exodusa

– Nem tudjuk, milyen papírjai voltak a tanárainknak, de az biztos, hogy megvolt hozzá a tudásuk, hogy minket tanítsanak – nyilatkozta az egyik diák, aki a többiekkel együtt a névtelenség megőrzését kérte. A tavalyi tanév óta ugyanis több mint harminc tanár hagyta el a gimnáziumot, sokakat – az igazgatónőhöz hasonlóan – a megfelelő végzettség hiányára hivatkozva távolítottak el. Karin Adamik, volt igazgatóhelyettes búcsúbeszédében azt mondta: „Lehetetlen, hogy engem azzal az indokkal küldjenek el egy a diszkrimináció ellen létrehozott iskolából, hogy német vagyok.”

– Amennyiben egy azonos tudású cigány és nem cigány jelentkezik egy állásra, akkor az előbbit részesítem előnyben, de azt hiszem, ez egy nemzetiségi gimnáziumban természetes – nyilatkozta a mindennapi.hu-nak Gidáné Orsós Erzsébet, aki a benyújtott önéletrajzokban szereplő „cigány” önmegjelölést vette számításba.

Megtudtuk: az igazgatónő azzal a házaspárral is megszakította a kapcsolatot, melyet egy amerikai baptista közösség küldött, hogy önkéntes munkájával segítsék az iskolai nyelvoktatást. A tanulók szerint az anyanyelvű nyelvoktatók mellett több elballagott diákot sem látnak szívesen az iskola körül, sokaknak már a portánál megálljt parancsolnak, ha megpróbálnak bemenni az épületbe.

– Senkinek sem érdeke, hogy a Gandhi ne működjön jól. Járóka Lívia EP-képviselő 2009-ben a cigányság társadalmi integrációjáról tartott előadásában azt mondta, hogy több olyan tanintézményre lenne szükség, mint a Gandhi. Hát én a diákok panaszai alapján most azt mondom, hogy ilyenből nem kell több – mondta Csovcsics Erika, volt igazgatónő. Gidáné Orsós Erzsébet jelenlegi igazgatónő az iskolát ért támadásokkal kapcsolatban így nyilatkozott: „Nem foglalkozom a kritikával, mert nem is lehet. Aki tudja, mi a dolga, annak azt kell tennie, és nem szabad hagyni, hogy ebben megzavarják.”

N.K.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.