Ünnepélyes fordulatok országról-országra

Isten és az alkotmány

„Isten, áldd meg a magyart” – ezzel a fordulattal kezdődik Magyarország húsvéti alaptörvénye. A sok vitát kiváltó új alkotmányt szimbolikus módon a kereszténység egyik legfontosabb ünnepén, Húsvétkor szignálta a köztársasági elnök. A preambulumként is szolgáló Nemzeti Hitvallás azt is leszögezi, hogy „Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette”, valamint, hogy „elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”. A magyar törvények között legutóbb a trianoni döntés évfordulóját, június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánító tavalyi törvényben tűnt fel Isten neve – akkor a történelem uraként. A minta – fideszes politikusok nyilatkozatai szerint – a lengyel alkotmány preambuluma volt.

Súlyos szerepek

Azzal, hogy az alaptörvényben is hangsúlyos szerepet kap Isten és a kereszténység, Magyarország is csatlakozott azon országok sorához, amelyek így vagy úgy, de említést tesznek alkotmányukban a felsőbb hatalmakról. Mint közismert, néhány éve, hosszas vita után az Európai Unió Alkotmányának preambulumába végül nem került bele sem Istenre, sem a keresztény gyökerekre való hivatkozás. A HVG tavalyi, 23. számában megjelent írás mutatott rá arra, hogy bár a kereszténység EU-s alapdokumentumában való megemlítését Olaszország szorgalmazta a legvehemensebben („az olasz kormány hisz abban, hogy ki kell fejeznünk a zsidó-keresztény hagyomány értékeit” – magyarázta akkoriban Gianfranco Fini olasz miniszterelnök-helyettes) saját alkotmányában azonban nincs efféle utalás.

Hitelesebben támogathatta annak idején Angela Merkel, a német kereszténydemokrata CDU elnöke az EU alkotmányának istenes verzióját, mivel saját országa alkotmánya is megemlékezik a Teremtőről. Az Isten és ember előtti felelősségre hivatkozó preambulum szakértők szerint azért kerülhetett bele az 1948-ban Bonnban megalkotott szövegbe, mert a második világháború pusztításai után a diktatúrával egyszer s mindenkorra leszámolni kívánó németek fontosnak látták ily módon is ünnepélyesen szakítani a múlttal, és megerősíteni az ország újjáépítésének érdekében vállalt feladatukat egy magasabb fórum előtt. Igaz, később sokat vitáztak a németek azon, vajon az említett utalás a keresztény Istenre vagy egy általánosabb istenfogalomra vonatkozik-e.

A keresztények sem értenek egyet

Nem minden keresztény ért egyet azzal, hogy Isten szerepeljen az Alkotmányban. Vannak, akik úgy vélekednek: a keresztények „alkotmánya” a Biblia, így ahelyett, hogy világi fórumokra hurcolnák Isten nevét, inkább a Bibliának való engedelmességben kellene jeleskedniük a hívőknek. Hasonlóan érvelt annak idején Fabiny Tamás evangélikus püspök is, aki a mindennapi.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta: „Szerintem teológiailag vállalhatatlan, hogy Isten benne legyen a preambulumban, Ő nem oda való, igaz, viszont a keresztény gyökereket meg kéne említeni”.

Schanda Balázs egyházjogász szerint kétféle módon jelenhet meg Isten egy alkotmány preambulumában: a megemlítés szintjén vagy invokációként. Míg a németek, a lengyelek vagy az ukránok csupán megemlítik Istent, addig a görögök, az írek, az albánok és a svájciak már egyenesen az Ő nevében alkotmányoznak. Az 1975-től hatályos görög alkotmány teológiai állásfoglalást is tesz preambulumában, amikor „a Szent, Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság Isten nevében” nyilatkozik meg, mi több, az alkotmány 3. cikke azt is kimondja, hogy az ország elismeri „fejének a mi Urunk, Jézus Krisztust”.

Alkotmánytól szokatlanul ugyanez a cikkely még arról is rendelkezik, hogy „a Szentírás szövege változatlan marad. Más nyelvre való hivatalos fordítása Görögország önálló egyházának és a konstantinápolyi Nagy Egyháznak előzetes engedélye nélkül tilos.” Cinikus ateisták erre persze azt hozzák fel, hogy Isten emlegetése az alkotmányban nem nagyon segített a súlyos gazdasági és pénzügyi válságban vergődő görögöknek.

Svájcban is jelen van, az írek pedig hódolnak

A svájciak beérik „a Mindenható Isten nevében” való indítással, ám az írek – derül ki a HVG már említett cikkéből – sokkal buzgóbbak. Nemcsak „a legszentebb Szentháromság Isten nevében” ülnek össze, ennél továbbmenve szakrális térbe helyezik az egész államiságot, amikor kijelentik: „mi, Írország népe, alázatosan elismerve kötelezettségeinket a mi Urunk, Jézus Krisztus felé…”. Az ír alkotmány a 44. cikkben gyakorlatilag törvénybe iktatja, hogy „az állam elismeri, hogy a mindenható Istent illeti a hódolat. Tiszteletben tartja az Ő nevét, és tiszteli és értékeli a vallást.” Az írekhez hasonlóan vallásos máltaiak alkotmányának nincs preambuluma, viszont a 2. cikk világossá teszi, hogy „Málta vallása az apostoli római katolikus vallás”, továbbá „az Apostoli Római Katolikus Egyház szervei jogosultak és kötelesek a jó és rossz tanítására.”

Több skandináv országban is államegyház a lutheránus felekezet, ennek ellenére nem látták szükségesnek preambulumban hivatkozni Istenre vagy a vallásra – igaz, ezekben az országokban nincs is preambuluma az alkotmánynak. A norvég alkotmány a második cikkében megállapítja, hogy minden lakos szabadon gyakorolhatja a vallását, ám az evangélikus hit az állam hivatalos vallása, és a lutheránus híveknek kötelességük gyermekeiket ebben a hitben felnevelni. A dán alkotmánynak sincs preambuluma, viszont a 6. cikkely kimondja, hogy „a király az Evangéliumi Lutheránus Egyház tagja”. A svédeknél alapvető jogi dokumentumként, az alkotmány részeként tartják számon a trónöröklést szabályozó rendelkezést, amelyben – említés szinten legalábbis – feltűnik Isten. „Mi, Károly, Isten kegyelméből Svédország, a gótok és vendek királya, Norvégia örököse” – szól a jogi dokumentum 1810-ből, és ez a megfogalmazás a szakértők szerint még erősebb is egy átlagos említésnél, mivel konkrétan Istennek tulajdonítja a legfőbb hatalmat.

Isten kegyelméből

Jóllehet az Egyesült Királyságnak nincs egységes írott alkotmánya, jogtörténészek fontos jogi alapdokumentumként tartják számon a Földnélküli János által 1215-ben kiadott Nagy Szabadságlevelet, a Magna Chartát. A középkori irat így kezdődik: „mi, János, Isten kegyelméből Anglia királya, Írország ura, Normandia és Aquitánia hercege, Anjou grófja” (…) Tudjátok meg, hogy Isten sugallatára, a Mi, valamint elődeink és utódaink lelkének üdvösségéért, Isten dicsőségére (…) elsőként Isten segítségével kinyilvánítjuk…” Az isteni ihletettséget feltételező dokumentum nyilván a középkori hitet tükrözi, ám érdekes módon az 1921-es liechtensteini alkotmányban is úgy említődik meg a preambulumban az uralkodó, II. János herceg, mint aki Isten kegyelméből áll állama élén.

Vannak persze olyan államok is, amelyek a preambulumukban más értékekre hivatkoznak. Franciaországban „a francia forradalom óta több mint 15 írott alkotmányt tartanak számon” – írja a Trócsányi László és Badó Attila jogászprofesszorok által szerkesztett Nemzeti Alkotmányok az Európai Unióban című kézikönyv. A legutóbbi, az 1958. október 4-e óta hatályos preambulum – Isten helyett – az 1789-es forradalomban kihirdetett emberi jogok nyilatkozatára hivatkozik.

Bezzeg az USA

Meglepő módon a mélyen vallásos alapító atyák által megszövegezett USA-alkotmány nem tesz említést felsőbb hatalmakról. Így manapság a szövetségi alkotmányban vallásos gyökereket keresgélő „neokon” politikusok jobb híján abból igyekeznek bonyolult következtetéseket levonni, hogy az alapdokumentumot „az Úr 1787. esztendejében, szept. 17-én” írták alá, vagyis mégiscsak feltűnik a szövegben valahol a Krisztusra való utalás. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy kivétel nélkül mind az ötven szövetségi állam hivatkozik egy felsőbb hatalomra a maga alkotmányában, mi több, a Kongresszus ülésszakai imával kezdődnek, sőt, minden egyes amerikai dolláron olvasható az „in God we trust”, azaz az „Istenben bízunk felirat”.

A közel-keleti országok többségében az alkotmány preambuluma hivatkozik Istenre; Szaúd-Arábiában, ahol az alkotmánynak nincs preambuluma, ott az első cikk rendelkezik arról, hogy a királyság vallása az iszlám, és „Isten Könyve és Prófétája Szunnája az alkotmánya”. Persze nem mindenütt akarnak kényszeresen Istenre hivatkozni. A II. János Pál pápa által 2000-ben aláírt vatikáni alaptörvényben Isten neve egyedül a 20. cikkely utáni dátumozásban kerül megemlítésre.

Szirkon Berta

• Cimkék:
Alkotmány Isten alkotmányjog

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére