Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-03-21 14:41:00

A riportereink nem tudták folytatni a munkát

Halálos balesetbe torkollt a gyógyító alkalom

Tegnap, közvetlenül a budaörsi sportcsarnokban rendezett gyógyító konferencia után egy fiatalember lezuhant a nézőtér padlójára, és halálos sérülést szenvedett. Stábunk megrendülten távozott a helyszínről.

Nem tudta befejezni forgatócsoportunk az interjút Damian Stayne-nel, a Cor Et Lumen Christi katolikus karizmatikus közösség vezetőjével tegnap délután, a Budaörsi Városi Sportcsarnokban rendezett, úgynevezett gyógyító alkalmat követően. Az első kérdésünk után egy fiatalember, aki vélhetőleg szerelési munkálatokat végzett az álmennyezet fölött, a küzdőtér padlójára zuhant. Bár a gyülekezetvezető imádkozott érte, sajnos a kiérkező mentők már nem tudták stabilizálni a körülbelül huszonhat éves férfi állapotát, aki a helyszínen életét vesztette.

Az esemény után Damian Stayne  felajánlotta, hogy folytatja a megkezdett interjút, forgatócsoportunk azonban az események hatása alatt inkább abbahagyta a munkát és megrendülten távozott a helyszínről.
 

Hivatalos tájékoztatás az ügyben:
Március 20-án, vasárnap egy, a Budaörsi Városi Sportcsarnokban szervezett rendezvényt követően, este fél kilenc körül egy 26 esztendős, budapesti illetőségű férfi önszántából felmászott egy, a talajtól körülbelül 10 méteres magasságban húzódó álmennyezetre, ami a súlya alatt beszakadt. A férfi a padlóra zuhant, ahol olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyek következtében életét vesztette – mondta a mindennapi.hu kérésére Kovács Viktória rendőr százados. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kiemelte: a hatóság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
-mi-
Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.