Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2012-01-24 08:59:00

Gyurcsány Ferenc megint bohóckodik

Gyurcsány Ferenc Miskolcra, az avasi városrész egy panellakásába költözött, három napra - írta az Észak-Magyarország.

A Demokratikus Koalíció vezetője egy meghívásnak tett eleget, a városrész - ahol negyvenezren élnek - egyik családja levélben fordult hozzá, azt panaszolva, hogy a politikusoknak fogalmuk sincs arról, hogyan élnek, milyen körülményeket kell elviselniük nap mint nap, éppen ezért meghívta a volt miniszterelnököt, hogy lakjon náluk - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.
Gyurcsány Ferenc nem egyedül érkezett, Vadai Ágnes, Varjú László, Molnár Csaba is vele jöttek, ők is beköltöztek egy-egy avasi családhoz. A volt miniszterelnök és párttársai szerdáig laknak Miskolcon, és a családdal együtt élik majd mindennapjaikat.

 

MTI


 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Gyurcsány
  • Durva kijelentések a DK-kongresszuson
  • A szélsőjobbos lapnál baloldali fotós van
  • Indul a Fidesz-Gyurcsány meccs?
  • Mit akar Gyurcsány?
  • Órákon át faggatták Oszkót
  • Górcső alá veszik a Malév privatizációját
  • Gyurcsány ellopta
  • Demokratikus Koalíció – Út a süllyesztőbe?
  • Sukoró: Gyurcsány előzetesbe kerül?
  • Gyurcsány szerint a börtönt ki lehet bírni

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.