Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-11-20 17:00:00

A hallgatói szerződés bevezetését nem tudják elfogadni

Felsőoktatási törvény: közelebb került Orbán és a HÖOK?

Valószínűleg kevéssé befolyásolja az új felsőoktatási törvény elfogadásának végkimenetelét, hogy a koncepció benyújtása előtt néhány órával tárgyalóasztalhoz ültek a miniszterelnök és a hallgatói érdekképviseletek vezetői.

Mielőtt az Országgyűlés elé került volna a felsőoktatási koncepció, személyes találkozón beszélte meg a vitás kérdéseket Orbán Viktor miniszterelnök, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és a hallgatók, illetve a doktoranduszok képviselője. A megbeszélés érdekessége, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakban csupán két alkalommal ült tárgyalóasztalhoz kormányfő és a hallgatói érdekképviselet vezetősége.


Inkább gesztusértékű


A mostani megbeszélés is inkább gesztusértékű, hiszen a törvénytervezetet az elkövetkező napokban, hetekben tárgyalja az Országgyűlés, így a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) és a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) képviselői legfeljebb reménykedhetnek abban, hogy végül számukra is elfogadható jogszabály születik. A nyilatkozatok alapján tehát úgy tűnik, valóban közeledhettek egymáshoz az álláspontok, mivel a hallgatói érdekképviseletek is garanciát vállaltak a „közös gondolkodásra”.

– A felsőoktatási koncepció hallgatói szempontból elfogadható, azonban az önköltség és a hallgatói szerződés bevezetését nem tudjuk elfogadni, míg a részletek nem tisztázottak. – közölte Nagy Dávid, a HÖOK elnöke. – A miniszterelnök és mi is úgy gondoljuk, hogy a szerződés nem lehet gátja annak, hogy külföldön szerezzenek tapasztalatot a hallgatók, ha úgy döntenek. Az önköltség megállapításánál pedig a képzési normatívát kellene alapul venni, amit persze még felül kell vizsgálni, és csak azután lehet konkrét számokról beszélni.

Arra a kérdésünkre, hogy a mostani egyeztetésre az októberi hallgatói demonstráció miatt került-e sor, Nagy Dávid elmondta, valószínűleg a megmozdulás is megtette a hatását, hogy most már „magasabb körök” is foglalkoznak a témával. Tekintettel a kialakult helyzetre, úgy hiszem, elkerülhetetlen volt, hogy a hallgatók hallassák a hangjukat.

– Bár konkrétumokról nem beszélhetünk, de nagyon fontosnak tartom, hogy miniszterelnök úr személyesen hallgatta meg érveinket, és nyitott a közös gondolkozásra a mindkét fél által elfogadható megoldás megtalálása érdekében. Így elengedhetetlen, hogy a rendeletek megalkotása során is megjelenjen a hallgatói vélemény – mondta Nagy Dávid.

 

A. S.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Oktatás
  • Az új tandíjrendszer visszavonását követelik a humanista tanárok
  • Óvodát épít az evangélikus egyház
  • Hiller: 100 milliárd hiányzik
  • Diszkriminálják a szlovák iskolákat?
  • Rektorok bírálják a kormány döntését
  • Csak a jómódúak kapnak majd diplomát?
  • Vasárnap hatályba lép az új alaptörvény
  • Fokozatosan kell rendezni a hitoktatás kérdését
  • Hit- és erkölcstan az iskolákban
  • Ijesztő az oktatási törvénytervezet?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.