Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-06-17 20:00:00

Az ombudsman felszólalt a szociális zaklatás ellen

Emberi méltóságot sértő jogszabály-módosítások

A szociális ellátórendszerek vezetői után Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is nemtetszését fejezte ki a hajléktalanok ellen indított hadjárat miatt.

Az új szabálysértési törvény tervezett módosítása értelmében elzárással, illetve százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják azokat, akik életvitelszerűen tengetik napjaikat az utcán. Az Országgyűlési Biztos Hivatala június 17-én, pénteken az MTI-nek leszögezte: a hajléktalanság, a szegénység stigmatizálása, kriminalizálása olyan út, ami nem kezeli, hanem elrejti a valódi problémát. Az ombudsman szerint aggályos és előkészítetlen a szabálysértési törvény tervezett módosítása.

Az utóbbi években jelentősen javult a hajléktalan emberek többsége és az ellátó szervezetek közötti együttműködés, ha azonban az eddig rendelkezésre álló pénzösszegek csökkennek, és helyükre a szigor, a törvényi fenyegetés, néhol a „szociális zaklatás” kerül, az sérti a hajlék nélküliek emberi méltóságát, nehezíti az ellátórendszerben dolgozók munkáját, és hosszú távon sem jelenthet fenntartható megoldást – áll a közleményben. „Az ilyen intézkedések nem szolgálják a hajléktalan emberek társadalmi visszailleszkedését, sem a hajléktalanság megelőzését, legkevésbé annak – az Európai Unió által célul kitűzött – valódi felszámolását” – olvasható.

Az ombudsman szerint a „guberálás” és a „nem rendeltetésszerű” közterület-használat (például az ott alvás) önkormányzati szankcionálásának, ismételt „elkövetés” esetén pedig az elzárás kiszabásának a lehetőségével „letérünk az európai útról”. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa arra kéri a szabálysértési törvényt átalakítani kívánó előterjesztőket, hogy fontolják meg a törvényjavaslatuk visszavonását.

Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke − aki korábban többször is tiltakozott a hajléktalanokat sújtó intézkedések miatt − portálunknak úgy nyilatkozott: nyomdafestéket tűrő módon lehetetlen minősíteni a tervezett módosítást. Győri, aki egyben a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatója, elmondta: a módosítást öt fővárosi polgármester és hat fővárosi, kerületi képviselő – aki egyben országgyűlési képviselő is – nyújtotta be, azonban ezek a kerületek egyetlen menhelyet sem tartanak fenn. Noha a VIII. kerületben vannak hajléktalanszállók, a kerület költségvetésében nem szerepelnek a rászorulók elhelyezésére vonatkozó költségek.

A szakember rámutatott: miközben ezek az országgyűlési képviselők ilyen jogszabály-módosítást terjesztenek be, polgármesterként egyetlen forintot sem szánnak a hajléktalanok segítésére, vagy akár azoknak az embereknek az elhelyezésére, akiket a kerület lakoltat ki önkormányzati lakásokból. Hangsúlyozta: a polgármestereknek és a kerületeknek az lenne a dolguk, hogy elhelyezzék ezeket az embereket!

Kerestük Soltész Miklós szociális ügyekkel foglalkozó államtitkárt, ő azonban bokros teendői miatt nem kívánt válaszolni a témában feltett kérdéseinkre.

 

PHCS

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.