Társadalom
2011-08-02 15:11:00
Újabb magyar, ipari rémtörténetCukor-balhé: így veszett el tízezrek megélhetése
Fél évtized alatt semmivé vált az egykor tízezreknek megélhetést, az országnak pedig biztos minőségű élelmiszer-alapanyagot biztosító magyar cukoripar. Hol tart a „cukor-balhé”?
A rendszerváltás hajnalán még tizenkét cukorgyár működött hazánkban, ami bőven megtermelte az ország szükségleteit, még exportra is jutott. Mára egyetlen hazai cég, a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyára maradt, és hazánk importra szorul. De az igazán nagy pofon csak nemrég csattant: alig egy év alatt közel a piaci kiszolgáltatottság egyik eredményeképp duplájára nőtt a cukor ára. A kormány parlamenti vizsgálóbizottságot hívott életre, hogy fölgöngyölítse a rémtörténetet: hogyan is zajlott az ágazat privatizációja, miért került sor a gyárbezárásokra és a cukorkvóták háromnegyedének eladására. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az ügyet egyenesen hazaárulásnak minősítette.
Úgy tűnt, túlélhetik
A tizenkét magyar cukorgyár mindegyike túlélte a privatizáció 1996-ig tartó, zavaros időszakát, noha akkor már három érdekcsoport osztozott a termelőegységeken: egy francia-angol vegyes, egy francia és egy osztrák vállalkozás. Az első nagy cukorgyár bezárási hullámra ezt követően került sor, amelynek eredményeként 2001-ben már csak hét, 2003-ban pedig mindössze öt gyár működött.
A magyar alapanyagok feldolgozására létrehozott, ám egyre gyökértelenebbé váló cégek akkor még nem tűntek el nyomtalanul, hanem összeolvadtak a nagyobbakkal, így a megmaradt gyárak profit-hatékonyabban termelhettek. Az 1990-es évek elejére jellemző átlagos napi 5500 tonnás kapacitás 2001-re 6100 tonnára nőtt. Így 2004-ben, az uniós csatlakozásunk évében még jó esélyünk volt arra, hogy megmaradnak a cukorgyáraink.
Fizettek, hogy felszámolják
A rémtörténet 2006-ban kezdődött, az Európai Unió cukorrendtartási reformjának indulásával. Amelynek oka: az EU prominensei úgy kommunikáltak, hogy fel kell számolni az uniós termelés tekintélyes részét, hogy ezzel a fejlődő országok cukorexportja támogatható legyen. Az unió gavallérosan fizetett a cukorrépa termelés fölszámolásáért, így sokan, gyártók és termesztők egyaránt, tevékenységük visszafogása mellett döntöttek. A gazdák például négy-öt évi nyereségüknek megfelelő összeget kaptak, sokan engedtek a csábításnak…
Az uniónak a jövőre vonatkozóan úgy fogalmazott: termeljenek a gazdák más szántóföldi növényeket, amelyeknek – akkor még – jó ára volt. És mivel a cukorrépa termelők eddig is több lábon álltak és könnyen tudtak váltani, elfogadták az EU ajánlatát, és más növények termesztésére tértek át. 2008 nyarán már szembesülniük kellett azzal, hogy rossz döntést hoztak, az ajánlott növényekből ugyanis akkor túlkínálat alakult ki, így csak igen szerény nyereséggel tudtak túladni terményeiken.
Kinek érte meg ez ennyire?
Az uniós cukortermesztés visszafogásában Brüsszel 520-730 euróval honorálta a kibocsátás csökkentését tonnánként, annak függvényében, hogy a termelők-gyártók melyik évben adták vissza kvótájukat. Ennek hatására az uniós csatlakozásunk évében a meglévő 400 ezer tonnás forgalomba hozatali kvótából 300 ezerről mondott le végleg az ágazat, ami 75 százalékos termelés visszaesést jelentett. Hazánk évi cukorfogyasztása 300 ezer tonna körüli, így azóta importra szorulunk.
Ma a teljes magyar cukorkvótát (mind a 105 ezer tonnát, ami a hazai szükséglet harmada) a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában állítják elő – nyereségesen. Az uniós cukorreform egyébként a mi józan eszünket vette el a leginkább, ugyanis nálunk szűnt meg a legtöbb gyár, mi adtuk vissza a legtöbb kvótát, a csehek, a lengyelek, a szlovákok és az osztrákok csak 20-50 százalékát adták vissza a kvótáiknak.
Most fogyott el a tartalék – és a türelem
Kézenfekvő a kérdés: ha a reform következtében harmadával csökkent az uniós termelés, miért nem alakult ki cukorhiány? A válasz: egyrészt mert megugrott a cukorbehozatal, másrészt, mert a korábban fölhalmozott készletek idáig kitartottak, mára viszont elfogytak. Csakhogy közben megugrott a cukor iránti világpiaci kereslet, és ezzel együtt elszaladtak az árak is. Így mára az európai beszállítói jogosultságot szerzett országok is inkább a világpiaci értékesítést választják az uniós igények kiszolgálása helyett.
A néhány hete megalakult parlamenti bizottság, amelyet a cukorgyárak privatizációjának vizsgálatára hívtak életre, 180 napon belül jelentést fog letenni az asztalra. Glattfelder Béla, a Fidesz európai parlament képviselője korábban úgy nyilatkozott, hogy az uniós szabályok miatt a következő három évben biztosan nem nyílik új cukorgyár Magyarországon. Más szakértő vélemények szerint is változás legkorábban csak 2014-ben lehet, amikor várhatóan éltbe lép az új közösségi agrárpolitika, ami a cukorágazatot is érinti. Vagy 2015-ben, amikor lejár az uniós cukoripari „reform” hatályos szabályzati rendszere.
(valló)
|
