Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-08-08 08:00:00

A bolhából elefántot csinálnak, az igazi elefántot viszont eltüntetik

Bodoky Tamás és a magyar Wikileaks (interjú)

Alig kezdődött meg a korrupcióellenes portál működése, a szervezett Bűnözés Elleni Osztály megjelent a főszerkesztő lakásán. Interjú az Átlátszó portál gazdájával.

– Mióta megy pontosan az Átlátszó?

– Július 4-én, a Függetlenség Napján kezdtük.

– Jópofa.

– Igazából véletlen volt. Az előkészületek akkor már úgy álltak, hogy kitaláltuk pénteken, hogy hétfőn kitoljuk, kiderült, hogy az pont július 4.

– Úgy érzed, a függetlenségeteket bizosítani tudjátok hosszú távon is?

Hát, ezt még nem tudom. Kéne pénz. Egyelőre szinte csak a résztvevők, illetve néhány szimpatizáns adományozott. Elég szűkösek az anyagi meg a tárgyi felajánlások, a jogászok ingyen dolgoznak, a szerver ingyen van, a layout egy sima ingyenes wordpress sablon. Design nincs, logo nincs. Kb. egymillió forintot sikerült összegyűjteni, ennek fele a törzstőke, amit mi raktunk be, ez nyilván nem elég hosszú távon semmire. Most következik az a fázis, amikor próbálunk szponzorokat keresni, miközben már működtetjük alapszinten a site-ot, hogy látszódjon, miről van szó.

– Saját pénzzel is benne vagy?

370 ezer forintom van benne, meg három havi munkám. Tehát igen.

– Figyelj, Tamás. Te miért nem tudsz ismert újságíróként, aki tanítasz a Károli Egyetemen újságírást, díjakat kaptál, könyveid jelentek meg, médiaszociológiával foglalkoztál, azt hiszem, arról is írtál könyvet...

– Nem, abból a doktorimat írtam...

– Mindegy, hogy a túróban lehetsz te az utcán? Miért nem kapkodnak utánad a nagy lapok?

– Nem vagyok az utcán, a Károlin van főállásom. De a mi a kérdésedet illeti, rossz a hírem, igen. Nem nagyon kötök kompromisszumot. Az Index, ahonnan eljöttem, az egyik legszabadabban működő szerkesztőség, tehát attól csak szigorúbb helyek vannak, így aztán valószínűleg nem működne a dolog. Nem bírom, ha korlátozni akarnak egy szerkesztőségben. Lehet, hogy túl kritikus vagyok, de úgy érzem, hogy ha ma valaki újságírói állást kap valahol, akkor szinte bármilyen kompromisszumra hajlandó. Mindenki örül, ha van állása, és megteheti, amit a tulajdonos vagy a vezetőség elvár.

– És amikor tanítod a tanítványaidat, akik a jövő újságírói lesznek, és átadod azt a fajta igazi indimédiás, függetlenségre törő attitűdöt, ők hogyan fognak tudni ezzel érvényesülni ilyen viszonyok közt?

 

– Egyelőre inkább a helyesírásukat próbálom csiszolni, meg hogy egy blogra fel tudjanak tölteni cikkeket, vagy tudjanak használni egy online szerkesztőségi rendszert. Attitűdöt annyiban próbálok átadni, amennyire van rá igény vagy érdeklődés. Akkor persze elmondom, hogy szerintem így meg úgy meg amúgy, de hát nagy része a hallgatóknak úgysem lesz újságíró; tudjuk hogy mekkora túltermelés van a kommunikáció szakon.

– Az Átlátszónál vannak olyan ütőképes tényfeltáró újságírók, akik tudják például, hogyan kell információt gyűjteni és forrást kezelni?

– Vannak ilyen emberek, mondjuk általában le vannak terhelve, tehát vagy van állásuk, mondjuk a Sipos Anett most ment el a Magyar Nemzethez és ott vitézkedik, a Jászberényi kiment Egyiptomba és a Közel-Keletet kutatja, a Lőrinc mindenfelé haknizik. Amíg nem tudok fizetni, ezeket az embereket nem tudom foglalkoztatni, hiszen ebből élnek.

– Az Átlátszó olyasmi, mint a Wikileaks: nem annyira újságcikkek, mint közérdekű dokumentumok kerülnek nyilvánosságra. De miért? Nem tökmindegy, hogy én most látok egy szerződést vagy nem látok egy szerződést?

– Minden újságcikk alapja az, hogy meg kell szerezni a közérdekű adatokat, és ez a folyamat általában rejtve zajlik. Az olvasó már csak az újságcikket látja, de mi az előkészítési fázist is kiraktuk, tehát adatokat igénylünk, nyilvánosságra hozzuk azokat, és a feldolgozás fog erre épülni reményeim szerint, ha lesz pénzünk arra, hogy az újságírókat meg tudjuk fizetni. Addig abban bízunk, hogy a média másik része, például a Mindennapi valamelyik adatigénylésben fantáziát lát, és továbbgörgeti a történetet. Itt van ez az ötödik kerületi ingatlan-dolog. Rengeteg a pletyka, hogy mi, hogy, kinek került ki köztulajdonból, de konkrétumot nem tudunk, mert nem nyilvános a dolog. Elkezdtük bírósági keresettel is kikényszeríteni, hogy ezeket hozzák nyilvánosságra. Az eredményben nyilván rengeteg hírértékű dolog lesz. Másrészt ma mindenütt mindenki csalást vagy sározást gyanít, tehát a bolhából elefántot csinálnak, az igazi elefántot viszont eltüntetik. Tehát ha odatesszük mindig a sztorik mögé a dokumentumokat, akkor az olvasónak nem kell vakon bíznia az én interpretációmban, hanem meg tudja nézni, pontosan mi van a szerződésben. Az oknyomozás hitelességét növeli, hogy ha az azt megalapozó tényanyaggal, amit adott esetben egy bíróságon is be kell tudni mutatni, a szerző alátámasztja a saját szövegét.

–Tehát: célkeresztben a korrupció?


– Elsősorban, de a környezetszennyezés is, vagy a hatalmi visszaélések, rendőri túlkapások, de ezen kívül mindenféle olyan téma, amivel hagyományosan az őrkutya vagy watchdog sajtó foglalkozni szokott.

– Mindannyian tudjuk, milyen szinten korrumpálódott át nem csak az egész közigazgatás az összes létező kormány alatt, hanem maga a társadalom is. Nem lehetséges, hogy rezignálttá vált már a magyar társadalom, és igazából azt mondja: ki a francot érdekel, mindenki lop, csak a nagyok nagyot, én meg kicsit? Van még igazság-igény?

– Vannak jelei ennek a rezignáltságnak, ugyanakkor még van egy olyan része a társadalomnak, amely próbál ez ellen fellépni, és szerintem nagyon fontos, hogy ez láthatóvá tegyük ezeket az embereket egymás számára is. Nagy Facebook-csoportot is szerveztünk, megpróbálunk olyan közösséget létrehozni, ami erősítheti a morális megfontolásokat például a korrupcióval kapcsolatban.

– Nagyon érdekes, hogy elindul egy portál, és néhány nap múlva főszerkesztő a Budapesti Rendőrfőkapitányságon landol.

– Sőt, a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály landol az én lakásomban. Az első héten kijöttek a lakásomra és személyesen adták át az idézést a tanúkihallgatásra, a tanúkihallgatás után pedig megint kijöttek és lefoglaltak egy merevlemezt.

– Beijesztésnek szánták szerinted?

– Én nem tudom, én jóhiszemű vagyok, szerintem el voltak akadva a nyomozásban és megörültek, hogy, itt van valami friss, forró nyom. Csak hát nincsenek tisztában a magyar és az európai jogszabályokkal, ugyanis azok nem teszik lehetővé azt, hogy a rendőrség ilyen súlyú ügyben a forrásai felfedésére kötelezze az újságírókat.

– Most pereskedsz az önkormányzattal, perben és haragban lesztek elég sok szervezettel, hatósággal, akár magánszemélyekkel. Tehát kapsz a pofádra rendesen. Ezt azért tudod előre, ugye?


– Ez nekem nem újdonság, tényfeltáró újságíróként kaptam már eddig is a pofámra rendesen, de hát ezt valaki vagy bírja, vagy nem. Én nem gondolom egyébként, hogy egy adatigényléses per haragot kéne hogy generáljon; ez egy jogvita, ő azt gondolja, hogy nem közérdekű, én azt gondolom, hogy igen, és a bíróság majd eldönti. Ahogy mondjuk a forrásvédelmi dolog is jogvita, tehát ebből nem következik, hogy bármi bajom lenne a rendőrökkel, én remélem, hogy nekik sincs velem.

– Néhány hetes működésetek után már eléggé széles érdeklődésre tarthattok számot. Mik a reményeid?

– Egy hónap után volt közel ötvenezer egyedi látogatónk úgy, hogy nem vagyunk kint semmilyen jelentős felületen, csak a facebookon reklámozzuk az oldalt, így stabil napi ezres nézőszámot el tudunk érni. A Facebook-csoportban már 1300-an vannak. Én azt remélem, hogy a középmezőnybe, ahol mondjuk a Mindennapi tartózkodik, egy éven belül el tudunk jutni.

– Mennyire befolyásolja a függetlenségeteket az, hogy van egy LMP-s képviselő a csapatban?

– Hanzély Ákos nem azért került be a csapatba, mert LMP-s önkormányzati képviselő, hanem mert adatigénylő bajnok. Azonkívül LMP-s országgyűlési képviselők támogatták is a projektet, magánszemélyként. Ebben az a jó, hogy ha olyan visszaélést tapasztalunk, ami nem kap megfelelő visszangot vagy eltussolják, tudunk szólni az LMP-nek, hogy figyelj, kéne interpellálni erről. Szerintem egy ilyen szintű együttműködés egy zöld párt meg egy oknyomozó portál között az kifejezetten hasznos mindkét félnek.

– Így viszont ha LMP-s politikai szereplő keveredik korrupciós ügybe, akkor ők fognak szólni, hogy figyelj, Tamás, erről inkább ne tudjatok...

– Megmondtuk előre, hogy ilyen nincsen. Ha LMP-s ügyet találunk, akkor azt mindenképpen magasabb prioritással fogjuk napirendre tűzni, hiszen ilyen szempontból példát kell mutatnunk. Tehát nem engedhetjük meg még a látszatát sem, hogy kivételeznénk az LMP-vel.

– Mi az, amit nem kérdeztem meg és tök szívesen elmondanál?

– A bankszámlaszámomat.

 

Támogatásokat az atlatszo.hu Közhasznú Kft. fogad a MagNet Magyar Közösségi Bank 16200216-00141891 bankszámlaszámán. Támogatóink listáját, támogatási elveinket, és a befolyt támogatások összegét közzétesszük a honlapon. További instrukciók a támogatásról itt.

 

Balavány György

Fotók: Petrik András

 

 

 

 


 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ne lopj
  • A bíróság szerint hazudott Budai Gyula és a Fidesz
  • A tudósok nem merik vizsgálni Schmitt Pál doktoriját
  • Plágiumgyanú: Kiáll Schmitt mellett a NOB
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Miss Robin Hood: szeretetből rabolt
  • A falu szolgáltatja a voksokat, a város a pénzt?
  • Újabb milliók vándoroltak jutalomként a zsebekbe
  • Egymillió dollárossal akart fizetni
  • Korrupcióba keveredett a Magyar Telekom?
  • Visszaélések ezrei a szociális lakások körül
  • További cikkek WikiLeaks
  • A Wikileaks miatt váltottak nagykövetet
  • Elindult a neonácik elleni „Wikileaks”
  • Hős vagy áruló a Wikileaks informátora?
  • Újra Assange-on a világ szeme
  • Felmenthetik a WikiLeaks informátorát
  • Miért hagyja abba a Wikileaks?
  • Wikileaks: Amerika szerint a csehek a legkorruptabbak
  • Fegyverekért cserébe rizset exportált Mianmar
  • Gátszakadás a WikiLeaksnél
  • Veszélybe sodorja a Wikileaks a forrásokat?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.