Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-10-22 17:03:00

Mezőgazdasági Tanácsülés: döntöttek a legfontosabb stratégiákról

Biomassza: nem mehet az élelmiszerek rovására!

Nemzetközi fórumon hangsúlyozták az EU szakminiszterei: a biomasszára alapuló termelés ugyan fontos, de semmiképpen sem mehet az élelmiszer-termelés rovására.

A lengyel elnökség által szervezett második Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülésen, Brüsszelben, a miniszterek tárgyaltak a legrászorultabb polgárok élelmiszer-támogatásáról, a biomassza energetikai célú hasznosításáról, valamint az E. Coli fertőzés piaci következményeinek tanulságairól és a top-up-ról.


Csökkenő árufelesleg

A legrászorultabb polgárok élelmiszer-támogatása 1987 óta működő program, amelyet eredetileg az intervenciós készletek felhasználására alapoztak. Tekintettel arra, hogy az árufelesleg csökkent, a Bizottság arra tett javaslatot a 2014–2020-as költségvetésben, hogy a programot ezentúl ne az Agrárfejezetből, hanem a Szociális kiadásokból fedezzék.

A tanácsi vita a 2012-es és 2013-as évek rendezésére próbált megoldást keresni. 21 tagország támogatta, 6 ország ellenezte a segélyprogramról szóló megállapodást. Amennyiben a tagországok a közeljövőben sem tudnak megállapodásra jutni, a 2012-es segélyprogram értéke 113 millió euróra szűkül, 2013-ra pedig gyakorlatilag lenullázódik. Czerván György államtitkár Magyarország nevében támogatja, hogy az átmeneti időben is működjön a segélyprogram.


Nem minden az energia

A lengyel elnökség kiemelten kezeli a biomassza energetikai célú hasznosítását, és saját kezdeményezésű vitát indított róla. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a biomasszára alapuló termelés ugyan fontos, de semmiképpen sem mehet az élelmiszer-termelés rovására. Éppen ezért kizárólag a helyi szintű, a helyi melléktermékeket hasznosító biomassza-termelést támogatják.

Francia, olasz, spanyol és görög kezdeményezésre került napirendre az E. Coli fertőzés piaci következményeinek tanulságairól szóló előterjesztés. A dokumentum szerzői javasolják, hogy krízishelyzetben ne csak a termelői szervezetek kapjanak támogatást, hanem az egyéni termelők is. Az ilyen estekben lehetővé kell tenni a nemzeti szintű támogatások gyors mobilizálását, a kríziskommunikációt pedig a promóciós lehetőségek között elkülönítetten kell kezelni. Az előterjesztők hangsúlyozzák, hogy a versenyszabályokat úgy kell alakítani, hogy a termelők jobb alkupozícióba kerüljenek. Növelni kell a piaci átláthatóságot, fenn kell tartani és hatékonyan kell üzemeltetni a zöldség-gyümölcs ágazatban a beléptetési árak rendszerét.


Logikailag hibás

A top-up-pal kapcsolatban a Balti országok, valamint Csehország is bemutatta a V4 országok és Bulgária, Románia, Szlovénia közös nyilatkozatát. A szabályok szerint 2012-ben az 5000 euró feletti támogatásban részesülő gazdaságok már 10 százalékkal kevesebb dotációt kapnak. A tagországok szerint a Bizottság a moduláció számításában logikailag hibás megközelítést alkalmaz, ezért 2012-ben több új tagország egyáltalán nem akarja alkalmazni az új módszert. A tanácsi vita ma elsősorban a figyelemfelhívást szolgálta. A miniszterek demonstrálták, hogy a kérdés meghaladja a technikai szintet, komoly politikai döntést igényel.

 

-mi-

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Környezet, védelem
  • Szálló por, szmogriadó: mi történik Magyarország légterében?
  • A médiafogyasztás káros az egészségre
  • Szappannal mossák a tengert
  • Sárkány éve: szeméttömeg és szelleműzés
  • Lemond a vidékfejlesztési államtitkár
  • Végveszély az óceánokon: csökken a halak túlélési esélye
  • Orbán Viktor: a háború elkezdődött
  • Patkányméreg kerülhet az élelmiszerbe?
  • Nem kegyelmeztek a bennszülött kislánynak
  • Mi az a környezetvédő zene?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.