Magyarországon is léteznek úgynevezett közösségi bankok

Biblikus közgazdaság: mit mond a bróker-lelkész?

– Paul Mills szerint bár nem bűnös dolog adósságban lenni, az adóslét mégis egyfajta szolgaságot eredményez, a családot alkalmazotti státusra kényszerítve. Úgy véli: mivel Isten minden gyermekének szabad életet szán, éljünk adósság nélkül, és csökkentsük a fogyasztásunkat, hogy adhassunk a rászorulóknak. Hogyan értelmezi ezeket a gondolatokat?

– A cikk szerzője kétségtelenül „képben van”, a megközelítése nagyon szimpatikus, közel áll a gondolatvilágomhoz. Az interneten is elérhető számos olyan anyag, ami ehhez hasonlóan feszegeti a jelenlegi rendszer fenntarthatóságát. Nekem a tíz mína példázatáról eddig még sohasem jutott az eszembe a kamat negatív megítélése, de el tudom fogadni a lehetséges értelmezést, ugyanakkor – mind a transzcendensre, mind a pénzügyekre vonatkozó – eddigi tapasztalatom és tudásom alapján én is azt gondolom, hogy a jelenlegi rendszer hosszú távon nem fenntartható.

– Mégis mi lehet a következménye a pénzipar egyes vezetői által mutatott kapzsiságnak?

− A banki menedzsereknek kiosztott, nagy összegű bónuszokat mindig is felháborítónak tartottam, és annak tartom most is. A rendszer átalakítását illetően egyre több olyan kezdeményezés létezik, ami egy pénz nélküli társadalom felé mutat, de ez a nagy átalakulás biztosan nem rövid időn belül megy végbe. Elsősorban nem is az a kérdés, hogy használunk-e pénzt vagy sem, hanem az, hogy milyen szemlélettel tesszük. A jelenlegi pénzügyi rendszer működését sokan kritizálják, sőt vannak, akik nemcsak megváltoztatni, hanem megszüntetni szeretnék azt. Pár hónappal ezelőtt Éric Cantona egykori focista arra biztatott mindenkit, hogy tavaly decemberben, egy adott napon egyszerre vegyék ki az összes pénzüket a bankokból. Az ügyből persze semmi nem lett, de egy ilyen jól célzott akció elméletileg tényleg az egész bankrendszer működését megborítaná. A változás irányába vezető másféle úton jár az angliai Zopa, a peer-to-peer bankolás egyik képviselője: a rendszer segítségével és ugyan nem kamat nélkül, de emberek adnak kölcsön embereknek, kiiktatva a bankok közvetítő tevékenységének magas költségeit. Léteznek úgynevezett közösségi bankok vagy újbankok is − Magyarországon is −, amelyek ugyan profitorientáltak, de sokkal alacsonyabbra teszik a saját tőkére vetített nyereségráta megcélzott szintjét, mint a hagyományos bankok, kizárólag fenntartható, környezettudatos projekteket finanszíroznak, és adózás utáni nyereségük egy részét civil szervezetek között osztják fel.

– Ez maximum reform vagy gyökeres átalakulás?

– Reform. Mindemellett nem hiszem, hogy holnapután be lehetne vagy kellene zárni a bankokat. Viszont a nyereséggel kapcsolatos önkorlátozás például egy jó példa arra, hogy milyen módokon lehetne megfelelő irányba haladni.

– Milyen társadalmi szokásrendszert, jobb elnevezés híján intézményt látna egy olyan rendszer alapjának, ami nem adósságból adósságba rohan?

– Személy szerint a kamatot önmagában nem látom feltétlenül gonosznak. A régi földműves társadalomban is „meghálálták” a kölcsönt: ha kölcsönadom a pénzem, akkor az alatt az idő alatt, amíg a pénzem nem nálam van, hanem valaki másnál, nem tudok beruházni, nem tudom fejleszteni a vállalkozásom, nem növekszik a gazdaságom – vagyis veszteség ér ahhoz képest, mint ha nem adtam volna oda a pénzem. Normális dolog, hogy ezt kompenzálja az, akinek kölcsönadtam. A cikkben szereplő megosztott kockázatvállalás is létező és bevett szokás a vállalati finanszírozásban: a kockázati tőke sokszor az osztaléknak vagy a későbbi nyereségnek kéri el egy részét, ha pedig a vállalkozás becsődöl, akkor ő is veszteséget szenved el.

– Mi a helyzet a bankoknak a lakossági jelzálog alapú hitelezésével?

– Ebben az esetben biztosan nincs ilyen jellegű partnerség. A társadalmi szokásrendszert illetően van egy teljesen nyilvánvalóan fenntarthatatlan megközelítés, ami a folytonos növekedést várja el a cégektől. Könnyen belátható, hogy ha a részvényesek elvárásait minden piaci szereplő teljesítené, például 5 százalékot növekedne minden évben, akkor hamarosan elfogyaszthatatlan mennyiségű termék és szolgáltatás jelenne meg körülöttünk... Az utóbbi pár évtized reklám- és marketingtevékenységét a már most is létező túltermelés tette szükségessé: muszáj többet eladni, mint amennyi termék és szolgáltatás az emberek természetes szükségleteinek kielégítésére elegendő lenne – ahhoz pedig, hogy az emberek még többet akarjanak, meg kell győzni őket az újabb és újabb termékek szükségességéről. Ez a megközelítés biztosan nem működik hosszú távon. Hiányzik a befelé irányultság – a növekedés mint természetes igény rendben lenne, de csak akkor, ha nemcsak külső, hanem belső növekedésről is szól.

– Mit üzenne azoknak, akik most még bírják, de ha így folytatják, öt vagy tíz múlva becsődölnek?

– Tegyenek meg mindent azért, hogy legyen elegendő bevételük a költségek fedezésére. Ennek az is része, hogy foglalkozzanak önismerettel, és keressenek belső értékeket, erőforrásokat, ami nem kerül pénzbe – gyakran hivatkozunk arra, hogy valamit nem tudunk elérni vagy megtenni, pedig számtalan olyan módon tehetünk önmagunkért és a közérzetünkért, ami nem pénz kérdése. S ha „jobb passzban” vagyunk, akkor nagyobb eséllyel találunk munkát, sikeresebb lehet a vállalkozásunk, vagyis az, ami nem került pénzbe, egy idő után visszahat arra, amivel viszont pénzt generálunk magunknak. Az az ember, aki azon görcsöl, hogy a hitelét hogyan fizesse ki, csak nyerhet azzal, ha megpróbál egy belső egyensúlyt kialakítani, ezzel segítve önmagának abban, hogy a külső, anyagi vonatkozású egyensúlyt is hatékonyabban teremtse meg az életében.

Kis Ferenc Balázs 

• Cimkék:
Paul Mills biblikus gazdálkodás csőd bankok

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére