Mi lesz a sokféleség országából?

Az átlag magyar vallási analfabéta

–  Tényleg széleskörű az igény a vallási kérdések közéleti rendezésére?

– Az egész világon látható, hogy minden szekularizációs jóslattal szemben a vallás társadalomépítő, társadalomra ható dimenziója megerősödött, és erősödni látszik. Általában az iszlám kötődése miatt a New York-i terrortámadást szokták felemlegetni, de ezen túl is számos jel mutat arra, hogy minden kontinensen, még Európában is egyre inkább számolni kell a társadalom vallási dimenziójával, illetve a vallási intézmények társadalomban betöltött szerepével.

– Ebből szükségszerűen következik a jogi szabályzás aktualizálása?

– Igen. A kérdés azonban az, hogy mindez milyen szempontok szerint történik. Miként zajlik az előkészítés, melyek a garanciák, megfelelőek-e annak a társadalmi helyzetnek, amelyben születik, amit kezelni akar? A törvénynek tehát olyan elveket és kereteket kell meghatároznia, amelyeket végre is lehet hajtani. Azt is fontos tisztázni, hogy hogyan lehetséges ezt a folyamatot a vallásszabadság teljes fenntartása mellett végigvinni úgy, hogy közben az egyes szervezetek közötti formális különbségtételek lehetőségei sem vesznek el. Amikor Magyarországon, húsz évvel ezelőtt a jelenleg hatályos törvényt megalkották, még a rendszerváltást előkészítő hangulat uralkodott. Sokan elismerően nyilatkoztak róla, később azonban túlságosan liberálisnak bélyegezték. A megengedő keretszámok eredményeképp Magyarországon „csodálatos egyházszaporodásnak” lehettünk tanúi. Egy jelenleg zajló, de már a vége fele tartó kutatásunk alapján hozzávetőlegesen 360 önálló vallási közösség létezik papíron, és ennek körülbelül a fele működik a valóságban is.

– Ezt a „szaporodást” inkább a rendszerváltás utáni eufórikus hangulat indokolta, vagy azért most is folyamatosan növekedik a bejegyzett egyházak száma?

– Most is folyamatos az újabb egyházak regisztrációja, 2011-es bejegyzés is van. Természetesen a bíróság addig, ameddig a jelenlegi törvény él, a bejegyzést nem gátolhatja, és ha az új törvény 2012. január elsejével lép hatályba, akkor idén még mindenképpen számolhatunk különböző bejegyzésekkel. Úgy látom, az előkészítés folyamata Magyarországon rendben zajlik, folyamatosak az egyeztetések a szakma képviselőivel, valamint a nagy vallási közösségek képviselőivel. Az államtitkárság Szászfalvi László vezetésével, a kisebb vallási közösségek képviselőinek is egyeztetést ígért. Egyébként a rendszerváltás óta kétszer is nekifutottak a módosításnak, és minden esetben politikai okokból bukott el a módosítás. A két korábbi alkalommal nagy társadalmi érdeklődés követte az előkészítő munkát, sokan nagyon komoly politikai aktivitást fejtettek ki a törvénymódosítással kapcsolatosan. Úgy látszik azonban, hogy ez a lendület most alábbhagyott.

– A vallásosság érezhetően csekély, magyarországi intenzitása és mindennek a törvényi szabályzása arányban kell, hogy álljon? Más jellegű egyházi törvényre van szükség itt, mint például Lengyelországban, ahol ez az aktivitás arányában is sokszorosa a magyarénak?

– Ezzel kapcsolatban az az általános tapasztalat, hogy azokban az országokban, amelyekben egyébként a vallásgyakorlás színvonala nem túlságosan magas, a társadalomban a vallás, mint kulturális terület, jelentős. Úgy látszik, hogy Magyarország is ilyen ország, amit más kutatások is mutatnak. Azonban vallási témában nálunk hirtelen két Magyarország, egy hívők és egy kulturálisan vallásosak közötti törésvonal jelenik meg, olybá tűnik, hogy az egyik nem tud egyetérteni a másikkal. Közben létezik egy nagyon nagy passzív tömeg is, akik tulajdonképpen a vállat rándítanak a témával kapcsolatban. Lényegesebb, hogy a vallással, a vallási intézményekkel és a területet szabályozó törvényekkel kapcsolatos hazai diskurzus ideológiailag sérült, vallásilag pedig gyakorlatilag analfabéta társadalomban zajlik.

– Vallási analfabéták? Nem túl erős szavak ezek?

– Erős szavak, igen! A magyar történelem az elmúlt legalább száz évben, én azt szoktam mondani, hogy II. Józseftől Antall Józsefig úgy alakult, hogy egyetlen egy társadalmi, kulturális folyamatot sem sikerült kiegyensúlyozott társadalmi vitával feldolgozni, mikor annak drasztikus vége szakadt. Ezek a feldolgozatlan emlékek meggyűlt sebekként teszik beteggé a magyar közgondolkodást. Abban a pillanatban, ha a „társadalom-masszírozása”, azaz a társadalom újraszabályozása érint egy ilyen heget vagy gyulladt területet, felszisszen az egész. A vallás és a nemzet kérdésköre is ilyen, és látjuk, hogy a kulturális-történelmi emlékezethez tartozó összes kérdés ide sorolható. Gondoljunk csak arra: milyen megosztó már csak az is, hogy kiről legyen elnevezve egy tér.

– Nehéz továbblépni a társadalomra vonatkozó ítéletén. Miből ered a vallási analfabetizmus?

– Onnan fakad, hogy Magyarországon gyakorlatilag szinte senki nem tanul tudományos igényességgel a vallásokról. Egyik oktatási rendszerben sincs olyan tanerő akik, a vallási sokféleségnek megfelelő minőségben tanítanának erről a jelenségcsoportról. A történelemtanárok képzésének törzsanyagában nincs vallástudomány. Vallásinak nevezett történelmi eseményekről persze tanulnak, de az valamely történelmi korszak történelemtudományi megközelítése. Ugyanígy az énektanárok vagy a magyartanárokat sincsenek kiképezve ezen a téren.

– Mi a helyzet az egyes felekezetek hitoktatásával?

– Kutatásaink igazolják: Magyarországon nagyon kevés gyerek jár hitoktatásra. Vallástudományi szempontból a hittan egy olyan tantárgy, ami az adott felekezetbe próbál intellektuális és érzelmi szinten is szocializálni vagy asszimilálni. Adekvát módon nem beszél más vallásokról. Ha szól is róla, általában érthető módon inkább elhatárolódik, a saját vallás jelentőségét emeli ki és a másikat saját teológiája alapján relativizálja. Ráadásul, amit a múltfeldolgozás hiányosságairól mondtam, ide is vonatkozik! Az elmúlt ötven esztendőben vallási kérdésekről a nyilvánosság előtt jellemzően negatív kontextusban esett szó. Döbbenetes, hogy egy nálunk szekularizáltabb, vagy szekularizáltabbnak látszó országban magasabb fokú a vallási ismeret. Pontosan azért, mert az adott társadalom vallás- és egyháztörténetével kapcsolatos, a társadalom egészét érintő témakörökben, például mire jó egy egyházi fenntartású iskola, vagy legyen-e hivatalos szövegben hivatkozás valamilyen vallási vonatkozásra, és így tovább, már tíz, húsz vagy akár hatvan évvel ezelőtt heves társadalmi vitát folytathattak.

– Mi ezeket a vitákat most kezdjük?

– Igen, Magyarországon bizonyos értelemben ez látszik. A kormányzati felelősség az, hogy úgy intézze ezeket az ügyeket, hogy minél inkább megfeleljenek a vallásszabadság európai követelményének. Úgy látom, fel sem merül, hogy ennek ne akarnának megfelelni. Jeleneg a társadalomismeret és a politikai érdek nincs mindig szinkronban egymással. A jelenlegi kormány, amely stratégiai partnernek tekinti a nagy történelmi egyházakat, nagy a kísértése, hogy elvégzettnek tekintse a feladatát akkor, amikor már ezekkel a nagy tömbökkel és nagy hagyományokkal megegyezésre jutott. Az is nagy kísértés, hogy esetleg az állam és az egyház alkotmányos szétválasztása mellett mégis valamiféle politikai koalícióra lépjen. Nemcsak a szavazatgyűjtés vagy megőrzés érdekében, hanem egyszerűen azért, mert a kormány tagjai is az ideológiailag sérült, vallásilag analfabéta közösségbe tartoznak, tisztelet a kivételnek. Tehát nekik is szükségük van a gyógyulásra, aminek az útja, hogy pozitívan foglalkozzunk a vallási intézményekkel, a vallási dimenzióval. Itt azonban óvatosságra van szükség, mert nem lehet kizárni az esélyét annak, hogy ez az igyekezet túlságosan is hangsúlyárnyékban hagyja a vallási sokféleség Magyarországát, a számos apró vallási közösség meglétét, vagy akár a meggyőződéses ateisták köreit. Számos kis létszámú keresztény gyökerű közösség aggodalmát fejezi ki, hogy a saját szempontjai milyen mértékben kerülnek majd bele a törvény-előkészítés dossziéjába.

– Van-e szerepe a civileknek a vallásokkal kapcsolatos társadalmi párbeszédben?

– A civil társadalom felelőssége itt, hogy megnövelje a vallási információ iránti igényességet. Mondok egy hasonlatot: ahogyan a kilencvenes évek első éveiben számos, akár közgazdaságilag műveltnek tűnő ember hatalmas összegeket vesztett álbefektetések miatt, mert gazdaságilag analfabéta volt, a politikai gazdaságtant ismerte, de nem ismerte a piacgazdaságot, ugyanúgy a vallási ismeretek analfabetizmusa is rettenetes bukásokat idéz elő. A saját bőrükön kellett megtanulniuk, hogy mit jelent a plurális demokrácia, mit jelent élni a politikai választójoggal, mit jelent élni a befektetésekkel. Azonban azt is meg kell tanulni, mit jelent élni a vallási sokféleség közepette a bármilyen előjelű vallási döntéssel. 

– A jelenlegi folyamatokban mi az egyházak felelőssége?

– Magyarországon, mint mindenütt a világon egyre inkább a sokféleségről, a migráns kultúráról beszélünk. Az egyházak társadalmi súlyukhoz mérten felelősek azért, hogy a vallási sokféleség közegében artikulálják saját örömhírüket és fejtsék ki saját tevékenységüket. Magyarországon kimondható: nagyon alacsony fokú a vallások közötti együttműködés, sokszor csak gazdasági és politikai érdekek motiválják az ilyen kapcsolatokat. Egyre gyakrabban kerül előtérbe a társadalom különböző területeinek közös szolgálata, sokszor pedig a mindenkori hatalom kritikája a szegényeket vagy jogfosztottakat hátrányos helyzetbe tartó politikájuk miatt. Ez egyetemes vallási igény. Fontos, hogy a vallási közösségek ne csak abban a tekintetben legyenek jelen a közéletben, hogy a saját sérelmeiket vagy érdekeiket kifejezzék, hanem azért is, hogy folyamatosan motiválják és erősítsék az embereket mind nagyobb szeretet és szolidaritás vállalására.

– Mi a tétje az új egyházi törvénynek?

– Véleményem szerint egy közvetlen és egy közvetett tétje is van a vallási törvénynek. Közvetlen tétje az, hogy sikerüljön minőségi munkát végezni. A közvetett tétje pedig az, hogy ennek a nyilvánosság előtt a vallás bizonyos dimenzióját felerősítő folyamatnak az eredménye a vallásokkal kapcsolatos adekvát ismeretek terjedése legyen. A vallásokkal kapcsolatos hozzáállás árnyaltsága. Tehát ha az ábécé első vagy második, harmadik betűjét is tudja tanulni ezután a társadalom, akkor nem csak az lesz a nyereségünk, hogy lesz egy adekvátabb törvény, hanem az lesz nyereményünk, hogy lesz egy adekvátabb ország is.
 

V.I.

• Cimkék:
Máté-Tóth András egyházi törvény

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére