Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2011-06-10 20:15:00

Az örökbeadóknak a gyűlölettel is küzdenie kell

Az abortuszkampány nem várt mellékhatásai

Egyre élesebb a vita az abortuszellenes plakát hívei és ellenzői között. Az akciót támogató Gólyahír Egyesület nyílt levélben tiltakozik a tiltakozás ellen, míg a pszichológus a gyermek „kényszerű” kihordásának veszélyeire figyelmeztet.

Hatalmas boldogságot, örömet éreztem mikor a metrón megpillantottam egy plakátot. Rajta egy mondat: „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám…, de inkább adj örökbe, hadd éljek” – fogalmaz Mórucz Lajosné. Az örökbeadásokat segítő Gólyahír Egyesület elnöke nyílt levélben tiltakozik az immár Brüsszelig érő plakátkampánnyal kapcsolatos tiltakozási hullám ellen.


Miféle megnyugvás?!

„Sokan tévesen azt hiszik, hogy örökbe fogadni és adni könnyű. Legtöbb esetben az örökbeadó anyuka egyedülálló, aki nem várt gyermekének így adja meg a legtöbbet, még akkor is, ha ez a legnehezebb út. Nagyon jó hallani szavaikban a megnyugvást, amikor látják, hogy gyermeküket valóban szerető, boldog család várja” – fogalmaz az elnök.

Az egyesületnél jól ismerik azokat a nőket, akik életük legnehezebb döntését kénytelenek meghozni, amikor lemondanak a gyermekükről, csak hogy megmentsék őt. Mindeközben mindenhol negatív hozzáállást tapasztalnak, elítélő, megszégyenítő szavakat hallanak. A lelki és fizikai fájdalom mellett a társadalom „gyűlölete” is sújtja őket. A nyílt levélben felteszik a kérdést: „milyen irányba halad a világunk, ha egy gyermekének életet, családot, boldogságot adó nőt bűnösebbnek tartunk, mint azt, aki gyermekét abortálja?”

A Gólyahír Egyesületnél portálunknak elmondták véleményüket, miszerint a kormány kampánya nem kötelez, nem tilt, nem kényszerít. Ez a plakát azt üzeni, hogy a nem várt gyermek sorsa nem csak a halál lehet. Egy lehetőséget kínál fel, amit a társadalom nagy része – szerintük – nem ismer. Ők úgy érvelnek: amennyiben ismertebb az örökbeadás lehetősége, az ezzel foglalkozó szervezetek munkája, biztosan több nő választaná az életet gyermekének.


Kockázatok és mellékhatások

Az abortuszellenes plakátkampányért felelős, a szociális-ügyi államtitkárságon leszögezték: nem béranyaságra buzdítanak, hanem arra, hogy akinek nincs más alternatívája, az abortusz helyett inkább adja örökbe a gyermekét. Ha nem is a béranyaság klasszikus változatát ösztönzi az akció, a gyermek kihordását kísérő pszichés háttér nagyon hasonló – állítják a pszichológusok. Az anonimitást kérő szakemberek azt mondják, a kampány kitalálói bizonyára nem számoltak azokkal a lelki hatásokkal, amelyek mellett nem lehet elmenni, és amelyek akár a születendő gyermek egészségét is veszélyezteti.

Akár a pénz reményében, akár a szóban forgó plakátkampány hatására dönt a nő az örökbeadás mellett, szinte biztosra vehető, hogy a terhességet egészen másképp éli meg, mint azok, akik nemcsak megszülni akarják a gyermeket. A pszichológusok szerint azok a nők, akik szó szerint „várandósak”, minden cselekedetükkel tudatosan óvják, féltik magzatukat. A gyermekáldás előtt állók például igyekeznek kerülni minden olyan külső hatást, amelyek károsak lehetnek a terhesség kimenetelére vagy a születendő kicsi egészségére.

Ezzel szemben azok a nők, akik tudják, hogy úgymond csak a születésig felelnek a gyermekért, lényegében nem is vesznek tudomást a testükben fejlődő magzatról. Éppen ezért nagyon komoly veszélyekkel járhat az, ha azok is az örökbeadás mellett döntenek, akik például dohányoznak, isznak, netán drogoznak a terhesség ideje alatt. Köztudott, hogy ezek olyan károsító tényezők, amelyek súlyos egészségromlást okozhatnak a születendő gyermeknél. Volt olyan pszichológus, aki nem kevesebbet állított, mint hogy ezek a kényszerűen kihordott gyermekek többségénél számolni kell valamilyen fizikai vagy pszichés károsodással.

Attól még le kell állítani
Mint arról beszámoltunk, nincs összhangban az Európai Unió Progress Programjának szabályaival az abból anyagilag támogatott magyarországi abortuszellenes kampány – közölte Viviane Reding igazságügyi EU-biztos szerdán Strasbourgban. Reding az Európai Parlamentben az új magyar alkotmányról folytatott vitában beszélt a témáról. Az egyik EP-képviselő kérdésére válaszolva mondta el: az EU felszólította Magyarországot, hogy állítsa le a kampányt, és vonják be az összes elkészített posztert. Az EU-biztos hangsúlyozta, hogy Brüsszel fellép, ha jogellenes magatartást tapasztal. Kilátásába helyezte, hogy visszakövetelik az EU Progress Programjából megítélt támogatási összeget.

 

Szigeti Ildikó

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.