Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szubjektív
2011-11-25 19:00:00

Veszélyben van-e Orbán Viktor?

A realitásokról sokszor megfeledkező nemzetgazdasági miniszter által vágyakból és álmokból épített kártyavárat az utóbbi hetek viharos eseményei néhány pillanat alatt elfújták.

A nyár vége óta egyre-másra érkeznek az aggasztóbbnál aggasztóbb hírek a magyar gazdaságról, annak állapotáról és kilátásairól. Először a Matolcsy-féle „3-5 százalékos gazdasági növekedés” álmot zúzta szét az augusztusi GDP-adat, ami után folyamatosan csökkentek a hosszú távú előrejelzésekben szereplő számszerűsített célok. A realitásokról sokszor megfeledkező nemzetgazdasági miniszter által vágyakból és álmokból épített kártyavárat az utóbbi hetek viharos eseményei néhány pillanat alatt elfújták.


Kerülőutak helyett

„Igazodnunk kell a valósághoz” – mondta augusztusban Orbán Viktor, bár akkor még valószínűleg nem sejthette, hogy ez a valóság mekkora erővel szegül szembe mindazzal, amire a kormány a gazdaságpolitikáját építette. Az ambiciózus célok megvalósításának esélye egyre távolabb sodródik. A beígért és megvalósított adócsökkentést egyre inkább adóemelések kompenzálják, az egykulcsos adó fokozatosan kétkulcsossá válik, a gazdasági szabadságharc az IMF-hez való visszatéréssel csúfos kudarcot vallott, a leminősítéseket pedig nem felminősítések, hanem éppen ellenkezőleg újabb leminősítések követtek.


Nagy tervek. Fotó innen

És akkor még nem is beszéltünk a kampány egyetlen kézzelfogható ígéretéről, az „egymillió-új-munkahely” megteremtéséről, amelynek megvalósítása szintén nagyon távolra került. Az új „ellenség”, az államadóság elleni harcban sem állunk túl jól. A devizaárfolyamok romlása és a csekély gazdasági növekedés miatt az államadósság GDP-arányosan inkább nő, még ha nominálisan csökkent is.

Természetesen a sopánkodás nem segít, a válságból való kivezető utat kell megtalálnia Orbán Viktornak. A felvázolt nehézségek ellenére a helyzet nem teljesen reménytelen, vannak biztató körülmények is a kormány számára, amelyekre lehet építeni. Egyrészt az ellenzék továbbra is erőtlen, nincs igazából kihívója a miniszterelnöknek sem párton belül, sem azon kívül. Az ellenzéki pártok, bár személycseréket követelnek, előrehozott választásokat nem, hiszen ez jelen pillanatban egyik pártnak sem kedvezne. A Fidesz támogatottsága a szavazóbázis folyamatos csökkenése ellenére még mindig stabil. Tehát a kormány politikai legitimációja még mindig magas, sem kívülről, sem belülről nem fenyegeti egyelőre komoly veszély Orbán Viktort.


Két választás Magyarországon

A drasztikus lépések megtétele viszont elkerülhetetlennek látszik a jelenlegi helyzetben. Orbán előtt igazából két lehetőség áll: Matolcsyval vagy nélküle? Matolcsy leváltásának kockázata egyértelmű: az egész elmúlt másfél éves kormánypolitika kudarcának beismerésével érne fel, amely óriási muníciót adna a gazdasági miniszter leváltását már szinte a kezdetektől egységesen szorgalmazó ellenzék számára. Egy hiteles személy által vezérelt gazdaságpolitikai irányváltás esélye azonban megnyugtathatná a piacokat – amire a jelenlegi helyzetben óriási szükség van. A ciklusból hátralevő két év pedig elég lehet ahhoz, hogy körültekintő, felelős gazdaságpolitikával elfeledtessék a választókkal az első két év botlásait.

A másik lehetőség, hogy ragaszkodik Matolcsyhoz a miniszterelnök, és folytatódik a jelenlegi gyakorlat, hogy minden létező csatornán a gazdaságpolitika sikerét kommunikálják – még a nyilvánvaló kudarcok esetében is. Ennek a forgatókönyvnek mindenképpen előnye, hogy nem kell zárójelbe tenni az elmúlt másfél évet, minden lépést büszkén felvállal a kormányzat.

A kérdés csak az, hogy ennyire nyilvánvaló helyzetekben mennyire lehet sikeres az ilyen kommunikáció, nem tűnik-e úgy a társadalom széles rétegei számára is, hogy a kormány a tényekkel való szembenézés helyett a homokba dugja a fejét. És egyáltalán meddig folytatható ez a politika, a kommunikáció és a valóság közti szakadék mikor őrli fel végleg a kormány hitelességét? A Matolcsyhoz való végtelen ragaszkodás könnyen ahhoz vezethet, hogy eljutunk arra a pontra, amikor már nem lesz elég a gazdasági miniszter távozása: magával sodorhatja Orbán Viktort is.

Hullanak a fejek Európában: a válság már elsöpörte az ír, a portugál, a görög, az olasz, a szlovák és a spanyol kormányt is. „Igazodnunk kell a valósághoz” – ebben a mondatban minden benne van, ami a kormány túlélését jelentheti. Szembe kell nézni a valósággal, ki kell lépni az álomvilágból, vágyak helyett a realitásokra alapozva visszaszerezni a hitelességet – még ha ez az egyetlen helyesnek tartott út feladásával jár is. Néha szükséges a bástyaáldozat, hogy a vezéráldozat elkerülhetővé váljon.


Bene Márton

A SZUBJEKTÍV ROVAT VITAINDÍTÓ ÍRÁSAI NEM FELTÉTLENÜL TÜKRÖZIK A SZERKESZTŐSÉG ÁLLÁSPONTJÁT.

A nyitókép innen

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.