Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Szubjektív
2011-03-02 18:49:00

Lányi András: Kibújik a szög a zsákból – Vitaindító a Duna jövőjéről

Döbbenten olvasom az uniós Duna-stratégia energetikai fejezetében, hogy a vízierőművek “zöld” energiaforrásból elégíthetnék ki a napi áramfogyasztás csúcsidőszakában jelentkező többlet-igényt.

“A Duna-táj bús villámhárító.
Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda”

Ezt írja Ady Endre 1907-ben. S hol volt még akkor Trianon, hol a két világháború, melyek tűzfészke itt található, a Frankföldtől a Balkánig hömpölygő folyó mentén? Ahol a fél-embereknek mindig sikerül a fél-nemzetecskéket egymás ellen uszítani. Hittük, a dunai országok régóta megálmodott konföderációja, a Duna-Eurorégió ennek a gyászos hagyománynak vet véget, ezt reméljük még most is. Mi más lehetne a célja, mint hogy a szomszéd népeket ne a kényszerű egymásrautaltság, hanem az egymás iránti őszinte érdeklődés és megbecsülés kösse ezentúl össze? Hogy ne egymás rovására próbáljanak előnyökhöz jutni, hanem a kölcsönös haszonnal járó együttműködésből. Valóban, valami ilyesmit lehetett kisillabizálni az európai bürokrácia Duna-stratégiájának olvashatatlanul körülményes, ámde nemes célokban bővelkedő szövegéből. Azonban fél-szendergésemből – mint Petőfi Sándort a Tisza áradása – vészhírek ébresztettek a rideg valóra.

Mert nyomban akadtak, akik az újonnan megnyíló lehetőségeket rég odakozmált pecsenyéjük sütögetésére óhajtották felhasználni. S bár a regionális együttműködésnek a folyó csupán a névadója, a közös és nemzeti cselekvési tervek kívánság-listáján megjelentek a szokásos megalomán természet-átalakító elképzelések. Céljuk ezúttal is a Duna megrendszabályozása, és az euro-milliárdok eltérítése.

Döbbenten olvasom az uniós Duna-stratégia energetikai fejezetében, hogy a vízierőművek “zöld” energiaforrásból elégíthetnék ki a napi áramfogyasztás csúcsidőszakában jelentkező többlet-igényt. Ez volt a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer tervének leginkább kárhoztatott része, amelytől a hágai nemzetközi bíróság előtt már (még) Szlovákia is kész volt eltekinteni. A folyón naponta egy vagy két alkalommal végigsöprő árhullám pusztító hatását a “zöld” forrásokra, az árterek élővilágára egy ideje már senki sem vitatta – vajon hogyan kerülhetett elő ez az ötlet a környezetvédelmi és ökológiai mantrát bekezdésenként ismételgető szövegben? Könnyen lehet, a magyarázatot a mi Új Széchenyi Tervünkkel történtekben találjuk. A januárban közzétett hivatalos változatba ugyanis két helyen – a közlekedési és az energetikai fejezetben – olyan betoldás került az utolsó pillanatban, amely a társadalmi vitára bocsátott korábbi anyagban nem szerepelt. És amelyről, mint kiderült, az illetékes tárcák vezetői se tudtak. “Amikor sikerül elérni a társadalom többségének támogatását”, ábrándozik az ismeretlen elkövető, “a Duna többlépcsős duzzasztását célszerű megkezdeni,” és ennek eredményeként jobb hajózási feltételeket, “tiszta” forrásból származó energiát és egyéb előnyöket ígér.

A kormánynak jó oka volt rá, hogy sürgős nyilatkozatban határolódjon el a verbális államcsíny szerzőitől. Eszükbe juthatott, hogy Magyarországnak tizenkilenc esztendeje elintézetlen ügye van Szlovákiával, és ebben az ügyben a hágai bíróság előtt is képviselt magyar álláspont lényege éppen az, hogy az ismeretes természeti kockázatokra való tekintettel nem kívánunk duzzasztógátakat építeni a magyar folyamszakszon. Ha a kormány írásba adja ennek az ellenkezőjét, megszűnik a jogalap, amelyen visszakövetelhetnénk az 1992-ben elbitorolt Duna-vizet, amely fele részben magyar tulajdon, és amely most mégis ingyen termel áramot Bősnél szomszédainknak. Hogy az ellenérdekeltségű fél óhaja miképpen talált utat egy magyar államiratba, azt a kormány helyében én bizony sietnék kideríteni, mert azon a résen még sok minden ki- és beszivároghat.

A választott eszköz minősíti a célt, azonban ne érjük be ezzel! Mert “a társadalom többségének támogatását” ismeretlen jóakaróink jól hangzó érvekkel próbálják majd megszerezni. Ne feledjük: egy százmilliárdos nagyságrendű beruházás esetében a meggyőzésre szánt százmilliók busásan megtérülnek. Ragadjuk meg hát a kedvező alkalmat, és idézzük fel ismét a Duna védelmében felhozott érveket; fiatalabb olvasóink és új politikusaink között akad talán, akinek ezzel még újat tudunk mondani.

Az Új Széchenyi Tervbe beszuszakolt okfejtés szerint elsősorban a hajózási feltételek javítása igényel duzzasztást, a mederfenék kotrását, vagy más durva beavatkozást. A Duna hazai szakasza, mondják, nem tesz eleget a víziutak hivatalos nemzetközi besorolása szerinti VI.b. kategória követelményeinek. Nem bizony. Tényleges ENSZ EGB besorolása azonban a IV. hajózási osztályba történt, az ottani követelményeknek pedig éppen megfelel. Ez a “csúsztatás” százmilliárd forintok sorsát dönthette volna el. A jóhiszeműség kizárt: a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa novemberben részletes állásfoglalásban tette közzé a nemzetközi jogi tényállást.

Magyarországnak tehát nincs olyan kötelezettsége, amely a dunai hajóút mélyítésére vagy kiszélesítésére kényszerítené. Ettől függetlenül, a hajózási feltételeken volna mit javítani. A hajózó útvonal kijelölésének a szakemberek szerint rugalmasabban kellene követnie a meder adottságait. Jobb navigációs és informatikai szolgáltatásokra, korszerű kikötőkre, megfelelően képzett hajósokra is nagy szükség volna. A kisebb merülési mélységű hajók, uszályok iránti igény pedig feltámaszthatna egy nagymúltú iparágat, a magyar folyami hajógyártást. A beton-monstrumokra költött pénz töredékéből. Más kérdés, sajnos, hogy mindez megéri-e? Ugyanis, fájdalom, a dunai hajóforgalomban olyan csekély a hazai részesedés, hogy ez kérdésessé teszi a vízi közlekedés fejlesztésével kapcsolatos drága beruházások gazdaságosságát.

Ezért a Magyar Tudományos Akadémia megújuló energiastratégiája már tavaly a duzzasztóművek energetikai előnyeit és környezetbarát természetét hangoztatta. Ismerős érvek, váratlan oldalról! Mert a dunai vízlépcsők ellen a Kádár-korszaktól kezdve következetesen fellépő tudományos testület történetében példátlan ez az állásfoglalás. Ettől persze, még helytálló lehetne. De nem az. A duzzasztómű azt jelenti, hogy a folyó medrét keresztben elrekesztik, s a tározóterekben, több méter magas töltések között visszatartott víztömeg energiáját használják áramtermelésre. Kis esésű, síkvidéki folyamszakaszon az elérhető haszon nem áll arányban a természetnek okozott károkkal. Korántsem “tiszta” áram ez: az erősen szennyezett hordalék a tározóterekben kiülepszik, tönkreteszi a folyamfenék biológiai szűrőrétegét, az pedig létfontosságú a folyó öntisztuló képessége szempontjából. A Duna páratlan értékű ajándéka a folyó kavicságyából nyerhető, kiváló minéségű ivóvíz. Ezek a “parti szűrésű” vízkivételi lehetőségek jóvátehetetlen kárt szenvednének. A talajvíz szintje is megemelkedne a Fajsznál és Adonynál tervezett duzzasztóművek környékén, állandósulna a belvízveszély, ugyanakkor a vízpartok élővilága és a parti települések elveszítenék kapcsolatukat a folyóval. Több nemzeti parkunk és a teljes egészében Natura 2000 területi védettséget élvező hazai árterek sínylenék meg ezt. A víz és a partok élővilágát a természetes vízviszonyok gyökeres változása, élőhelyeik elvesztése pusztítaná. Megszűnne az összeköttetés a gát alatti és feletti folyamszakasz között, ez jelentős fajpusztulással fenyeget. (A Dunában még ma is több olyan halfaj él, amely sehol máshol nem fordul elő a világon.)

A folyó ellen több fórumon indított támadás most mégis kifulladni látszik. A Duna-mozgalmak veteránjait azonban ez nem téveszti meg. Tudják, amíg a magyar-szlovák jogvita a Dunáról nem rendeződik, bármi megtörténhet. Az 1997-ben született ítélet végrehajtásáról folyó kétoldalú tárgyalások pedig végképp megrekedtek. Csakhogy a hágai döntés óta az ivóvíz, a biológiai sokféleség, általában az ökológiai szempontok a világban felértékelődtek. Ha ügyünket ismét a nemzetközi bíróság elé vinnénk, ott ma kedvezőbb elbírálásra számíthatnánk. Vagy kérhetnénk az Európai Bizottság közreműködését, amely már 1993-ban felszólította Szlovákiát, hogy amíg nincs megegyezés, az erőszakkal eltérített folyóvíz felét szolgáltassa vissza Magyarországnak. A magyar fél kedvező tárgyalási pozícióját azonban hitletelenné teszi, a kormányt pedig elbizonytalanítja a meg-megújuló kísérlet, hogy hajózásra, áramtermelésre, Európára, a pragmatica sanctiora vagy bármi másra hivatkozva, így vagy úgy, de nálunk is vízlépcsőket varrjanak a kormány és az adófizetők nyakába.


Lányi András
 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.