Kinek jó a „jó állam”?

Olvasom az MTI-ben, hogy Gál András Levente december elsejétől a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztossá avanzsál.
A kérdésem az volna, miben különbözik a „jó állam fejlesztési koncepció” az eddigi közigazgatási reformkísérletektől, például „a közigazgatás korszerűsítésének tervétől”, amellyel Draskovics Tibor próbálkozott a Gyurcsány-kormányban?

Ha a szómágiát félretesszük, marad nekünk plusz egy szó, a „jó”. Lehetne élcelődni azon, hogy kinek jó a szóban forgó jó. Az sem érdektelen, meddig terjedne a „jó” állam – például jobb lesz-e, ha a közigazgatáson és a közszolgáltatásokon túl még bekebelezi a gazdaság egy részét vagy egyéb tetszőleges alrendszert. De most nem élcelődöm, inkább próbálnék valami fogódzót találni. Mi ez a „jó állam”? Ugyanaz, mint a „jó kormányzás”, csak valaki nem ismerte a szaknyelvet? Vagy valami forradalmian új?

A „jó kormányzás” vitatott és homályos fogalom, ennek ellenére a legtöbb nemzetközi és európai szervezetben követelmény. Kissé földhöz ragadtan fogalmazva, ha a politikai filozófiában nem is, nemzetközi szervezeteknél vagy pályázatokban feltehetőleg sok kedves olvasónk találkozott már a kifejezéssel.

A politikai filozófia többnyire nem számol „jó állammal”, csak „igazságos állammal”, hacsak nem érzünk nosztalgiát Platón világképe iránt. Nem állítom, hogy nincsenek ma gondolkodók, akik Platón (persze jóindulatú) diktatúráját hoznák vissza, de a dolog többnyire megmarad az értelmiségi jeremiádnál.

Platóni diktatúra
 

Volna egy másik, szerintem aktuálisabb értelmezése a jó kormányzásnak. Ez is a görögökre vezethető vissza, de szép karriert futott be a keresztény középkorban. Vannak az erények, amelyeket számon kell kérni mindenkin, de leginkább a politikai vezetőinken. Ezek a sarkalatosnak is nevezett erények a következők: igazságosság (ami méltányosság is egyben),
okosság (nem tojásfejűség, hanem a lehetőségeink és korlátain ismerete), mértékletesség (ezt sem könnyű fordítani: szerintem inkább önmérséklet, önkorlátozás) és erő (ezt én inkább erős akaratnak vagy lelkierőnek értelmezném).

Ezek emberi minőségek, magyarán: a politikában az számít, hogy a vezetőnknek van-e jelleme. Gerince. Egyszerű emberi tisztessége és a vezetésre való más képességei. A hitbéli erényeket – hit, remény, szeretet – már a középkorban sem próbálták számon kérni a politikai vezetőkön.

Jó kormányzás az, amikor jó minőségű emberek kormányoznak minket, akik nem gátlástalanok, nem hülyék, van gerincük, és fontos nekik a jogállam is, de a méltányosság is. Persze a katolikus álláspont nem egységes. Egy 2010-ben rendezett konferencián Mészáros József egykori kollégám, jelenleg (valamint 2000 és 2002 között) az Országos Nyugdíjbiztosító főigazgatója, a KDNP alelnöke például azt hangsúlyozta, hogy jó kormányzás az, amikor az objektíve megismerhető közjó – nem összekeverendő a közakarattal – szolgál a közpolitika alapjául.

Az IMF és a jó állam
 

Magyarán nem azon múlik, hogyan kormányoznak a kormány tagjai, hanem azon, mit próbálnak megvalósítani. Tehát: bármilyen lehet a főnök jelleme, ha egyébként objektíve igaza van. A közjó objektív dolog, nem függ attól, amit mi éppen gondolunk vagy érzünk, és mivel igazság vagy tévedés kérdése az állam jósága, a konszenzusra való törekvés sem követelmény.

Elég a kultúrtörténetből. Itt a lehető legaktuálisabb aktualitás. A nemzetközi intézmények, mint mondtam már, roppant nagy hangsúlyt fektetnek a „jó kormányzásra”. Az ENSZ még ábrában is összefoglalta jó és a rossz kormányzás sajátosságait. Jó a konszenzusra való törekvés, az állampolgári részvétel, a méltányosság és a társadalmi igényekkel kapcsolatos érzékenység.

Az IMF 1996-ban fogalmazta meg a „jó kormányzás” elveit. Egyszerűen fogalmazva csak annak adnak kölcsönt, ahol bizonyos alapvető elveket betartanak a politikai és a gazdasági vezetők. Ezt a követelményt aztán egyrészt kiterjesztették, másrészt pontosították: 2001 óta hangsúlyozzák, hogy elsősorban a gazdaságra hatással lévő intézményeket és intézkedéseket vizsgálják, mivel az IMF dolga a tagok gazdaságának támogatása.

A másik végéről nézve a dolgot, nem good governance a korrupció a pazarlás, az állami túlszabályozás vagy alulszabályozás, a jogbiztonság hiánya vagy megrendülése, a tisztességes politikai verseny és a transzparencia szabályainak felrúgása.

Csak félrefordítás?

Egyelőre nem tudni, az IMF mit kér majd a hitelkeretért cserébe. A „jó kormányzás” elveit nyilván számon kéri, de ezt néhány papír aláírásával el lehet intézni, kivéve, ha a kormány nagy pökhendi, és nem tanúsít önmérsékletet, viszont úgy véli, birtokában van a jó állam esszenciális titkának.

Az IMF feltehetőleg közvetlenül nem foglalkozik majd ezzel, csak a korrupcióval és a jogállamisággal, de én mégis felteszem a kérdést. Ha egy kormány úgy véli, az állampolgárok megkérdezése nélkül is levonhatja a természetjog alapigazságaiból a végső következtetést, vagyis tudni véli, mi a sub specie aeternitatis ideális állam, akkor, hogy úgy mondjam, ismeri Isten gondolatait. Ez persze azt jelenti, hogy a világi és a vallási szférát össze kell olvasztani.

De ha nem ilyen radikális megfontolások állnak a kormány terve mögött, és a „jó állam” egyszerűen a „jó kormányzás” félrefordítása, akkor inkább a kormányzással kapcsolatban megfogalmazott ENSZ- (és IMF-) követelményekre hasonlít. Miért nevezzük akkor – számomra kissé ijesztő módon – „jó államnak”?

Akárhogy is rágom az ügyet, mozgósítva összes kultúr- és egyháztörténeti, valamint politikaelméleti tudásom, ki kell jelentenem, hogy egyáltalán nem értem. Szőrszálhasogatásnak tűnhet esetleg, de nem mindegy, hogy az ideális állam koncepcióján dolgozik-e Gál András Levente, vagy azon, hogy csökkentse a korrupciót és növelje a jogbizonságot.

Babarczy Eszter

Nyitókép innen.

• Cimkék:
platón állam IMF KDNP

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére