Hová tűnt a skandináv tolerancia?

A péntek délután Oslo központjában történt robbantást követően az interneten azonnal megindult a találgatás arról, hogy vajon ki állhat a merénylet hátterében. A különböző internetes fórumokon egyöntetűen szélsőséges iszlamistákat emlegettek, és bár a média óvatosabban fogalmazott, nem volt kérdés, hogy az elkövető utáni hajsza során először a lehetséges muszlim merénylőket állítják majd pellengérre.

A norvégok és az eseményeket döbbenten figyelő nemzetközi közösség még fel sem tudott ocsúdni az első sokkból, amikor érkezett a hír, miszerint az Oslóhoz közeli Utoya szigetén, ahol a kormányzó Munkáspárt évtizedek óta fiatal pártszimpatizánsoknak szervez tábort, lövöldözés történt. Egy középkorú norvég férfi rendőrnek kiadva magát a szigeten táborozó gyerekekre lőtt – többen meghaltak, sokan életveszélyesen megsebesültek.

Szombat reggelre a hatóságok közölték: a két pénteki merénylet összefügg, az elkövető egy 32 éves, szélsőjobboldali nézeteket valló norvég férfi, Anders Behring Breivik, aki tettét azonnal beismerte és ideológiai okokkal magyarázta. Ahogy múlnak a napok, úgy tudunk meg egyre többet Breivikről, a férfi lehetséges motivációiról és a merényletek előkészítéséről, az azonban sokak számára továbbra sem világos, hogy miként történhetett meg ez a tragédia a béke és demokrácia bástyájaként számon tartott Norvégiában.

Tolerancia helyett radikalizáció?

Pedig az bizonyos értelemben nem olyan meglepő, hogy a norvég társadalom soraiban megtalálható egy a Breivik típusú egyén. Nem ő ugyanis az egyetlen norvég, aki hasonló szélsőséges nézeteket képvisel. A skandináv országokban hagyományosan léteznek szélsőjobboldali pártok, és az elmúlt években egyre több helyen politikai szerepvállaláshoz is jutottak a szélsőségeket képviselő politikai erők. Ami mégis megdöbbentő, az a merényletek volumene és kegyetlensége, illetve a célpontok megválasztása, ez ugyanis példátlan az elmúlt évtizedek történetében.

Norvégiában a gyakran szélsőjobboldali jelzővel illetett Haladás Pártja a második legjelentősebb politikai erő – a skandináv jóléti modellt mereven elutasító alakulatnak néhány éven keresztül Breivik is tagja volt. De nem csak Norvégiában vesznek részt a törvényhozásban szélsőjobboldali pártok. Dániában a Dán Néppárt, Svédországban a Svéd Demokraták, Finnországban pedig az Igaz Finnek érnek el egyre jobb eredményeket – mindegyik pártot radikális nacionalista csoportként tartják számon politikai körökben.

A szélsőjobboldali csoportok térnyerésének oka a szakértők szerint éppen a skandináv jóléti modellbe van kódolva, ami azon az elképzelésen alapszik, hogy bizonyos szolgáltatásokhoz minden állampolgárnak joga van, és ezért az állam egyik kiemelt feladatának a jólét újraelosztásának kell lennie.

Az elmúlt évtizedek változásai azonban számos kihívást hoztak a skandináv modell számára, a bevándorlók növekvő száma és a gazdasági válság hatásai sokak szerint megkérdőjelezik a jelenlegi berendezkedés fenntarthatóságát. Hiába vészelték át különösen nagyobb veszteségek nélkül a skandináv országok a világgazdaság visszaesését, sok középosztálybeli állampolgár mégis a lecsúszástól fél és könnyebben mozdul el a szélsőséges politikai erők irányába.

Sokaknak egyre inkább szemet szúr a bevándorlók alacsony foglalkoztatottsága és egyre többen vannak, akik kifejezetten megtagadnák az állami javakhoz való hozzáférést azoktól, akik nem veszik ki a részüket a munkából. A muszlim bevándorlók egy része így elsődleges célpontjává vált az északi országok frusztrációjának levezetésére, amit csak tetéz az iszlamista terroristák jelentette folyamatos fenyegetés érzése.

Frusztráció és félelem

A radikális pártok pedig programjaikkal pont a középosztály növekvő elégedetlenségét célozzák meg, megfelelően ráérezve az általános, jövővel kapcsolatos félelmekre. A politikai térnyerés hátterében is leginkább ez áll, amit csak tovább erősít, hogy a hagyományosan irányító pártok egyre inkább a politikai spektrum közepe fele sodródnak, még inkább teret engedve a szélsőségeknek.

A radikális pártok által képviselt ideológia számos eleme megtalálható abban az 1500 oldalas írásban, amit Breivik a merényletek ideológiai hátterének nevez – a multikulturalizmus és liberalizmus elutasítása, valamint az muszlim kisebbséggel szembeni elutasítás. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a skandináv országokban hasonló brutális támadástól kellene tartani – a norvégiai Haladás Pártja szinte azonnal elítélte a történteket és minden szélsőjobboldali párt egyértelműen elhatárolódott Breiviktől.

A történtek azonban ráirányítják a figyelmet a valódi és sokkal nagyobb problémára: hogy a multikulturalizmus modellje nem működik megfelelően Észak-Európában (sem), és a hatalmon lévő kormányoknak más eszközökhöz kell nyúlniuk a társadalmi béke megteremtéséhez.

Eltúlzott az iszlamista fenyegetés?

Ahogy a norvégiai merényletet követő első sokk elmúlik, egyre többen kritizálják a norvég hatóságokat, amiért korábban semmilyen információval nem rendelkeztek az elkövetőről. Sokan azzal érvelnek, hogy a hatóságok figyelme szinte kizárólagosan egy esetleges iszlám terrortámadás megfékezésére irányult, és a szélsőjobboldali radikálisok kikerültek a látómezejükből. A norvég illetékesek azzal védekeznek, hogy Breivik esetében egyáltalán nem volt világos, hogy egy veszélyes radikálisról van szó – bár a férfi több nacionalista fórumon is aktív volt, ezen túl semmi nem utalt arra, hogy mészárlásra készülne.

Ezzel szemben az elmúlt években több iszlamista merényletet is meghiúsítottak az európai hatóságok, többek között a skandináv országokban is. „Ezzel egy időben egyéb radikális és paramilitáns szervezeteket is megfigyelés alatt tartunk” – tették hozzá az illetékesek.

Thurányi Kata

• Cimkék:
breivik skandinávia tömeggyilkosság norvégia mészárlás multikulturalizmus

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére