Berivik, Buchanan, Csurka és a burkolt káröröm

A New York - Oslo tengely

Az amerikai Pat Buchananről már másodszir jut eszembe Csurka István, pedig e két expolitikus korántsem két tojás. Előbbi újságíróból lett apparatcsik, régi washingtoni katolikus családból származik, Nixon és Reagen fehér házi tanácsadója, kétszeres bukott elnökjelölt, majd ismét kommunikációs szakember. Utóbbi pedig drámaíróból, rendszerváltó értelmiségiből lett a Harmadik Magyar Köztársaság első politikai mumusa, a magyar politikai radikalizmus feltámasztója. Mindketten rég eltűntek a közéletből, esetleg egy-egy kirívóbb megszólalásuk kelt még pár napig tartó felbolydulást, mint nemrég Buchanan egy véleménycikke, melyben a norvég tömegmészáros dolgozatát méltatta.

Aki már végképpen szalonképtelen

Hogy Csurka helyzete mennyire nem volt egyedi, és hogy a nyugati politika milyen mértékben sablonos szerkezetű, azt 1996-ban, az Egyesült Államokban értettem meg, mikor Pat Buchanan épp a republikánus elnökjelöltségért kampányolt. A magát hagyományos republikánusként pozicionáló politikus retorikáját, megítélését akkor nagyon hasonlónak találtam a Magyarországon is éppen még fénykorát élő MIÉP elnökéhez. Buchanan volt az amerikai sajtó kedvence, hiszen gátlások és korlátok nélkül lehetett szapulni, naponta hozták összefüggésbe náci kapcsolatokkal, a republikánus pártot folyamatos elhatárolódásra szólítva fel. A többségükben baloldali demokrata New York-i suburb polgárai, akik közt éltem szintén mind ugyanazt a nótát fújták: pontosan tudták, ki az, aki már „végképp szalonképtelen”, természetesen Pat Buchanan. Azt tudtuk, hogy Buchanan gonosz, és természetesen buta(!), de legalábbis az ördöggel cimborál, és ebből rögtön következett, hogy mi, akik ezt tudjuk, okosak és jók vagyunk.

Másodszor egy hete, úgy tizenöt év elteltével történt, hogy ugyanazon pillanatban villant a tudatomba Buchanan és Csurka mentális lenyomata. Talán még van olyan olvasó, aki emlékszik, hogyan reagált a radikális magyar politikus 2000 szeptemberében a New York-i ikertornyokat ért terrortámadásra: „Mély részvéttel vagyunk az ártatlan áldozatok iránt, az anyagi pusztulás is megdöbbentő, azonban a felelősséget érte az amerikai globalista politikának is viselnie kell. Az, ami Palesztinában és Izraelben történik, meg ami az egész világon, a globalizmus féktelen előrenyomulása, bizony egyenes következményként vonta maga után mindezt."

Lett is természetesen nagy felzördülés, sőt, diplomáciai botrány, hiszen az akkor a MIÉP külső támogatását élvező kisebbségi Orbán-kormány nem volt hajlandó nyíltan elhatárolódni a kijelentéstől. Az ellenzéki sajtó szerint egyébként ezért nem fogadta akkor az amerikai elnök a magyar miniszterelnököt. A 2000-es Csurkához képest Pat Buchanan most jóval súlytalanabb szereplője az amerikai közéletnek, ám az oslói tragédia kapcsán megfogalmazott kijelentéseiben vannak hasonló motívumok:

„Mint a tűzharang az éjszakában” – ez Buchanan cikkének címe, utalva Thomas Jefferson 1820-ban megfogalmazott felismerésére, miszerint a negyven évvel később valóban bekövetkezett amerikai polgárháború elkerülhetetlen. Buchanan leszögezi: „Breiviket őrültnek nevezik, ám nem ez a megfelelő szó. Breivik gonosz –  hidegvérű, számító gyilkos. Habár e megtévesztett ember rendelkezik némi intelligenciával, és 1500 oldalas manifesztójából kiderül: ismeri Európa történelmét, kultúráját és politikáját.”

Buchanan tehát Csurkához hasonlóan elismeri az eset borzalmát, azonban rögtön hozzáteszi:
„Ám a történtek bármennyire rettenetesek, a kontinenst érintő legnagyobb fenyegetés mégsem a saját földön születő, hazai terrorizmus. A fenyegetés sokkal inkább az európai virágzó muszlim jelenlétből fakad, egy olyan kontinensen, amely soha nem ismerte a tömeges immigrációt. Ezek a bevándorlók képtelenek beilleszkedni, egyre ellenségesebbek, és esetenként szimpatizálnak a militáns és terrorista iszlámmal. Európa ma valódi történelmi válsággal néz szembe...” - írja Buchanan, majd cikke végén hozzáteszi: “Ami egy a hajdani keresztény nyugat és az Európában tizennégy évszázadon belül immár másodszor egyre nagyobb számban és feltartóztathatatlanul előretörú iszlám világ közt kibontakozó, mindent elsöprő összetűzést illeti - nos, itt Breiviknek lehet, hogy igaza van.”

Általában saját közönségükhöz szólnak

Buchanan ugyanazt az olcsó trükköt alkalmazza, mint korábban Csurka. Mint a provokációra építő, szélsőséges politikusok kellőképpen pr-érzékenyek. Pontosan tudják, mi az a pillanat, amikor sikerrel eljuttatható az – általában egyébként saját közönségnek szóló – radikális üzenet. Nos, az oslói tömegmészárlás, csakúgy mint a szeptember 11-ei terrortámadás, természetesen megfelelő pillanat volt erre. Ott szuperül lehetett kommunikálni, hogy lám, Amerika és a zsidók mohósága visszaütött, emitt pedig szépen lehet értekezni az arab térhódításról és Európa gyengeségéről.

Ráadásul az ilyen szörnyű pillanatokban mindenki az okokat keresi. Véleményszabadság van, azt sem látom be, miért ne értelmezhetné az eseményeket bárki a maga világképe szerint. Buchanan-nek, Csurkának ilyen a világképe. Merkel asszonynak más. Ő ennek megfelelően rögtön az oslói támadás másnapján az európai szélsőségek elleni fellépésről beszélt. Ez sem kevésvé extrapoláció, lássuk be, hiszen Breivik tettétől a radikális szervezetek is rendre elhatárolódtak.

Buchanan írásában számomra egy dolog aggasztó, leszámítva, hogy az én világképem is csekély mértékben egyezik az övével. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ebben a politikai szókimondásban megnyilatkozik az amerikai közvélemény egy jelentős részében - beleértve a fundamentalista keresztény szavazókat - ott bújkáló Európa- és iszlám-iszony. Ami az oslói események kapcsán megfogalmazott józan előrelátásnak tűnik, az valójában nem más, mint burkolt káröröm.

Tulajdonképpen ez tette Csurka nyilatkozatát is ízléstelenné.

Szabados Tamás

• Cimkék:
Oslo terror 9/11 New York Csurka István Pat Buchanan

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére