Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-13 19:00:00

A felek közösen próbálnak tenni a zajcsökkentés érdekében

Vége a Mogyoród–Hungaroring háborúnak

Szerződésben rögzítették, hogy a Hungaroring akceptálja a lakosság elvárásait, cserébe Mogyoród kiemelt figyelmet fordít a pálya kerítésén kívüli látkép rendezésére.

Együttműködési megállapodást írt alá Babicz László, Mogyoród polgármestere és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója: a szerződés szerint a helyi önkormányzat a jövőben megkülönböztetett figyelmet fordít a pálya működési körülményeinek biztosítására, míg a Hungaroring akceptálja a lakosság elvárásait.


Kétszáz nap padlógázzal


A Hungaroringen – az F–1-es futam nagyjából egy hetén túl – majdnem 200 napon át dübörögnek az autók. Az egymást követő rendezvények miatt fontossá vált, hogy a mogyoródi lakosok mindig tisztában legyenek azzal, hogy az aktuális hétvégén mire számíthassanak: csöndre vagy padlógázra. Az önkormányzat és a Hungaroring vezetése a napokban megállapodott egymással: a ringről kiszűrődő zaj csökkentése érdekében a felek közös erőfeszítéseket tesznek.


Erdő a zajcsökkentés érdekében


„Maximálisan figyelembe vesszük a település lakóinak érdekeit, éppen ezért vállaltuk azt, hogy a zajcsökkentés érdekében környezetbarát erdőtelepítési programot dolgozunk ki” – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Bejelentette, a ringen zajló eseményekről az interneten, illetve a helyi lap révén előre tájékoztatják a lakosságot, a település óvodásai és kisiskolásai pedig továbbra is ingyenesen használhatják a Hungaroring mini tanpályát, amely a biztonságos közlekedésre nevelést segíti.


Rendezik a tulajdonviszonyokat


„Nagy örömmel vettem, hogy az utak kisajátításához, vagy a kerítések elmozdításához, tehát a végleges rendezéshez szükséges anyagi források előteremtése érdekében a Hungaroring támogatja a település rendeletalkotó munkáját” – fogalmazott Babicz László, Mogyoród polgármestere. A megállapodás szerint mindkét fél szorgalmazza, hogy a pálya, illetve a kerítésen túli területek egységes képet alkossanak, aminek elengedhetetlen része, hogy rendezzék a ring körüli területek tulajdonviszonyait.

 

– mi –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.