Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-05-30 06:00:00

Az egykori apriliás társ csapatában versenyezhet újra a világbajnok

Talmácsi még az idén visszatérhet

Sokáig úgy tűnt, a 2011-es szezont kihagyhatja Talmácsi Gábor, ám most felcsillant a remény, az egykori csapattárs jelenlegi alakulatában, a Speed Master Team színeiben indulhat, akár már az idén!

Talmácsi Gábor számára eddig nem alakult túl jól a 2011-es esztendő, hiszen hosszú idő után az idei az első szezon, amit csapat nélkül kezdett el. Tavaly ősszel még úgy tűnt, hogy a Moto2-ben érdekelt, Antonio Banderas nevével fémjelzett Team Jack & Jones versenyzője lesz, ám a csapat anyagi gondjai miatt nem vágott neki a szezonnak, Talma motor, és verseny nélkül maradt.

A 125 köbcentis géposztály 2007-es világbajnoka időközben menedzserével, Stefano Favaróval is megszakította az együttműködést, s úgy tűnt, a 2011-es év valóban igazi viadalok nélkül telik el az életében. Még akkor sem gondolt senki igazi pozitív fordulatra, amikor Talmácsit tesztelni hívta Brnóba egykori apriliás csapattársa, Andrea Iannone, aki jelenleg a Moto2-ben szerepel saját családi csapatában, a Speed Master Team-ben.

A teszt első pillanata: versenyzőként tér vissza Brnóba?
Fotó: talma.hu

„Először is nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy én is részt vehettem a teszten. Jó volt látni a munkát, a sürgést-forgást a boxban és bár furcsa volt kívülről szemlélni a történteket, a csapatok kikérték szakmai véleményemet, melyekkel igyekeztem maximálisan a segítségükre lenni. Iannone és édesapja nagylelkűségükről tettek tanúbizonyságot, amikor felajánlották, hogy próbáljam ki Andrea motorját. Nem kellett kétszer mondani... Visszaérve a boxba rögtön megosztottam a tapasztalataimat a csapattal, amik egybevágtak azzal, amit Andrea is érez motorozás közben. Fantasztikus volt újra világbajnoki technikán ülni. Sok információra tettem szert, ami ebben az időszakban kifejezetten jól jön, hiszen jelenleg is a jövőm építésén dolgozom” – mondta el Talma saját honlapján, a csehországi pályán futott körök után.

Bizakodva nézhet a jövőbe?
Fotó: talma.hu

Időközben azonban a harmincadik születésnapját a hétvégén ünneplő, s Magyarországon versenyzés nélkül is az egyik legnépszerűbb sportolónak számító Talmácsi éppen saját kerek évfordulója kapcsán a Neo FM Bumeráng című műsorában vendégeskedett, s itt többet árult el a Iannone-féle teszt lehetséges következményeiről. A magyar pilóta elmondta, hogy a Speed Master Team-nek van egy szabad motorja, s erre akár ő is felülhet, méghozzá még ebben az évben. Persze azt is hozzátette, hogy nem akar kapkodni, s nem ül minden áron motorra, csak akkor, ha valóban versenyképes gépet kaphat, s az is biztos, hogy a következő két nagydíjon, Barcelonában, illetve Silverstone-ban még biztos, hogy nem áll rajthoz.

A szezonból azonban a Brit Nagydíj után még 11 futam van hátra, azaz Talmának lenne ideje pontokat gyűjtögetni, nem beszélve arról, hogy néhány sikeres futam a jövője szempontjából is jól jönne. Persze az augusztus 14-i, brnói futam szervezői sem lennének szomorúak, ha a Cseh Nagydíjon ott lenne Talma az indulók között, hiszen az ő személye 15-20 ezer magyar szurkolót jelenthet a versenyhétvégére, hiszen ez az aszfaltcsík számít világbajnokunk hazai pályájának.

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Híres ember
  • Erdei szerelmes, és rájött: 27 évig rosszul csinálta
  • Kisegyház-interjúk: ami már kínos Németh Sándornak?
  • Korda György és Balázs Klári
  • A Gyűrűk Ura írója és a nagy fordulat
  • Sötétség délben: magyar volt a múzsa
  • Mit ünnepelnek a keresztények szilveszterkor?
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • Petőfi halálát el kell felejteni?
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • AIDS-világnap: híres művészek, akik hordozták a vírust

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.