Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-03-06 15:00:00

Az Indian Wells-i tornán tér vissza a legjobb magyar teniszezőnő

Szávay Ágnes újra az elitet ostromolja

Évek óta kezelik mononukleózissal, a háta miatt pokoli fájdalmai voltak, nagyrészt e két kórnak tudható be drámai formaingadozása. Szávay Ágnes, a legjobb magyar teniszezőnő az Egyesült Államokban tér vissza.

Majdnem féléves kihagyás után a szerdán kezdődő Indian Wells-i tornán versenyez újra Szávay Ágnes. A 22 éves játékos a 4,5 millió dollár összdíjazású viadalon próbál ismét betörni az elitbe. Ágnes korábban kirobbanó fizikai erejének köszönhette, hogy a profi teniszezők gyilkos tempóját is simán tartani tudta: 2008 áprilisában a világranglista 13. helyezettje volt, s karnyújtásnyira állt a top tíztől. Ehhez képest nem csak előre nem lépett, de korábbi eredményeit sem tudta megismételni.


Fertőzés és hátfájás hátráltatta

– Sajnos 2006 óta szenvedek egy mononukleózis nevű betegségtől, ami teljesen legyengítette az immunrendszeremet. Azóta egyszer sem voltam olyan fitt, mint korábban, a nagy, kirobbanóan jó eredményeimet is ezzel a kórral értem el. Persze voltak közben jó, meg kevésbé jó periódusaim is – mondta Ági.

Mi az a mononukleózis?
Enyhe májgyulladás és lépmegnagyobbodás a két leggyakoribb tünet. A lép a has bal felső részében található. Ezért főleg azoknál a tínédzsereknél, akik sokat sportolnak, a lép elfakadhat. Ez súlyos komplikációt okozhat, ilyenkor sebészeti beavatkozásra van szükség. 

 

 

 

 

 


Emellett Ágnesnek a háta is rengeteg problémát okozott. Hiába ment orvoshoz, specialistához, mégsem javult a helyzet. Most minden nap gyógytornázik és egy komplett orvosi csapat felügyeli gyógyulását. Korábban pokoli fájdalmakkal versenyzett, most panaszmentes.

A sok gyógyszer tönkretette a gyomrát, a gerincelcsúszás tetézte a bajt                   Fotó: www.szavayagnes.hu

– A tavalyi évet fájdalomcsillapítókkal, meg mindenféle tapaszokkal játszottam végig, csak akkor még nem tudtuk, mennyire komoly a probléma – taglalta nehézségeit saját honlapján a 22 éves versenyző. A sok gyógyszer azonban szinte teljesen tönkretette a gyomrát, ráadásul a sérülése sem javult. Az élsporttal járó terhelés miatt korábban már gerincsérvvel is kezelték, ez ma már szinte tünetmentes, ám ezután gerincelcsúszása okozott problémát. Dereka és a háta is folyamatosan fájt.


Egy szettet sem tudott végigjátszani

– Többször próbálgattuk a hátamat, hogy mennyire, vagy milyen gyorsan fájdul meg. Folyamatosan erősítettük, nagyon sokat dolgoztunk. Hat gémet tudtam úgy teniszezni, hogy nem fájt. Emiatt több idei versenyt lemondtam. Ha egy szettet sem tudok játszani panaszmentesen, akkor hogy lennék képes egy egész meccset végigteniszezni?

Indian Wellsben a komplett élvonal ott lesz                                                                        Fotó: www.szavayagnes.hu

Ezért idén már kútba esett az Australian Open, az izraeli Fed Kupa és a párizsi ranglista-verseny. Most viszont saját elmondása szerint „abszolút panaszmentes”, így nagyon várja az Indian Wells-i tornát. Itt szinte a teljes női és férfi élvonal pályára lép: az első helyen a ranglista éllovasát, a dán Caroline Wozniackit emelték ki, az orosz Vera Zvonarjova a második, és az ausztrál nyílt bajnokság győztese, a belga Kim Clijsters a harmadik. A tornán Szávay mellett ott lesz a főtáblán az utóbbi időben sikert sikerre halmozó, másodvirágzását élő Arn Gréta is. Arn az idén már nyert egy tornát Ausztráliában, majd a múlt héten negyeddöntős volt Acapulcóban, Monterreyben pedig bejutott a legjobb nyolc közé.


Az edzéseken már érezhető a javulás

– Szerencsére a legjobbakat az első körben elkerülöm, mert ők erőnyerők a nyitó fordulóban. Új edzőmmel, Köves Gáborral élvezem az edzéseket, még a legnehezebb pillanatokban is nagyon fel tud dobni. Sok újat adott: már most úgy érzem, hogy fejlődött a szervám, meg a röptém. Elsősorban a hátfájdalmaim miatt volt eddig sok gondom az adogatással. Most úgy gondolom, jó irányban haladunk, és az edzéseken már látható a javulás – véli Ágnes. 2008 áprilisában a 13. volt a világranglistán, jelenleg a 40. Mivel az első három hónap már elúszott a szezonból, ezért idén a legjobb harminc a reális cél. Ha minden a tervei szerint alakul, jövőre célozhatja meg az első húszba kerülést. Elszántsága a régi, a kérdés: vajon a háta is?

Névjegy
Született: 1988, Kiskunhalas
Magasság: 171 cm
Súly: 63 kg
Ütőfogás: jobbkezes, kétkezes fonák
Profi karrier kezdete: 2004
Jelenlegi ranglistás helyezése: 40
Profi mérlege egyéniben: 215 győzelem/116 vereség
Eddigi keresete: 1,999,157 dollár
 

 

 

 

 

 

 

 



 S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Híres ember
  • Erdei szerelmes, és rájött: 27 évig rosszul csinálta
  • Kisegyház-interjúk: ami már kínos Németh Sándornak?
  • Korda György és Balázs Klári
  • A Gyűrűk Ura írója és a nagy fordulat
  • Sötétség délben: magyar volt a múzsa
  • Mit ünnepelnek a keresztények szilveszterkor?
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • Petőfi halálát el kell felejteni?
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • AIDS-világnap: híres művészek, akik hordozták a vírust

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.