Paul atya szerint sok a hasonlóság a pálya és a templom között

Out-ot kiált a megbocsátó teniszpap

A templomban már nem megy fel a szószékre, az oltár mellől hirdeti az Igét, a teniszbíró azonban fenn ül a magasban, és ítélkezik, hogy a labda kint vagy bent volt, hálót ért, vagy nem. Paul atya nem ma kezdte a szakmát. Nigériában nőtt fel, egy olyan kisvárosban, ahol szinte mindenki futball-drukker és szénbányász. Édesapja jogász volt, és szabadidejében gyakran teniszezett. Paul pedig szedte a labdát, de amikor a felnőttek befejezték és egy-két sör mellett megbeszélték a meccset, a gyerekek egyből teniszezni kezdtek a szabad pályán.

A McEnroe-ért és Connorsért rajongó, kiválóan teniszező fiatalember – édesapja tervei ellenére – nem a jogi pályát választotta, és nem is lett profi teniszező. Sokkal inkább vonzotta a plébániájukon működő és az iskolában őt tanító ír misszionáriusok hivatása. A szemináriumot már az Egyesült Államokban végezte, 1999-ben szentelték pappá és 2010-ben lett amerikai állampolgár. De szeminarista korában sem feledte szeretett sportágát, szabadidejében teniszbíróként múlatta idejét. Olyan jól csinálta, hogy még Wimbledonba is meghívták meccset vezetni. Híres ember lett belőle és egyáltalán nem zavarja, hogy sokan még ma is fejcsóválás közepette kérdik tőle: mit keres egy pap a pályán? De – mint kedvesen megjegyezte – „azért vagyok pap, hogy megbocsássak nekik…”

A bíráskodást ugyanolyan szolgálatnak tekinti, mint a papi munkát
Fotó: nytimesagency.com

Paul atya „főállása” természetesen nem a játékvezetés. Wisconsin állam Medison nevű városában él, és az itteni egyházmegyének ő a hivatásgondozója, vagyis a papi utánpótlásért felel. A tenisz révén sokan ismerik, büszkék rá, és ez segíti papi munkájában is. Szolgálatnak tekinti a papi és a játékvezetői munkát is. Szerinte sok a hasonlóság a pálya és a templom között. Mindkét helyen emberekkel foglalkozik, mégha nem is ugyanazokkal és nem is ugyanolyan módszerekkel.

Imádkozik a játékosokért, a fair play szellemiségéért
Fotó: uwcatholic.org

Minden parti előtt szokott imádkozni, nem egy-egy konkrét játékosért, hanem a játék tisztaságáért, a sérülésmentes meccsért, a helyes bírói döntésekért. Nem gondolja, hogy Istent különösebben érdekelné a sport, de abban nem lát semmi rosszat, ha a mérkőzés előtt vagy közben a játékosok keresztet vetnek magukra vagy fohászkodnak. Ha ez segíti őket, tegyék…

Szerdahelyi Csongor

• Cimkék:
tenisz US Open Paul Arinze

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére