Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-09-27 19:00:00

Kijött az adósságcsapdából a klub, de szeptember 30-án lejár a határidő

Ötmilliárd kell a Fradinak péntekig

Egyelőre csak jelképes összeget, egy eurót fizetett a ferencvárosi menedzsment a korábbi tulajdonosnak, Kevin McCabe-nek.

„A sírból hoztuk vissza a Fradit. A mai nap az ünneplésé, de holnaptól a tetteké lesz a főszerep” – ünnepelte a március 30-i bejelentést Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A tavaszi megállapodás szerint az FTC Zrt.-t (a focicsapatot) egy euróért visszavásárolta az anyaegyesület, míg az Albert Stadion ügyében június 30-ig kellett választ adnia, amire három opciót dolgoztak ki: a klub vásárolja vissza 2,5 millió euróért (700 millió forintért), vagy a Fradi által megjelölt vevő, illetve marad McCabe tulajdonában. Utóbbi verzió már akkor is perverziónak tűnt, hiszen ebben az esetben a Ferencvárosnak bérleti díjat kell fizetnie azért, hogy alkalmazottai betehessék a lábukat az Üllői út 129-be…


Semmi nem lett a tavaszi ötletekből

A szerződésben szeptember 30-i dátum szerepel, vagyis a Ferencvárosnak nagyjából 72 órája van arra, hogy előkerítse a pénzt, ellenkező esetben elveszítheti a stadionon túli területeket, amely magában foglalja a birkózócsarnokot és a két edzőpályát. A megállapodásban konkrét árat is rögzítettek a felek: a területért 17 millió eurót (nagyjából ötmilliárd forintot) kell szeptember 30-ig letennie a klubnak. Amennyiben nincs vevő, 2012. március 31-ig a klub ingyen használhatja a stadionon túli területeken lévő létesítményeket. Kubatov Gábor márciusban még azt is lehetségesnek tartotta, hogy az állam vásárolja majd vissza a stadiont, ugyanis 2008-ban két és fél milliárdért keltek el az Üllői úti ingatlanok, így csak az Albert Stadionra eső harmadnyi rész nagyjából 700 milliót tett volna ki. De az elnök akkoriban még azt sem zárta ki, hogy a Ferencváros szeptemberre olyan tőkeerős szponzorokat tud keríteni, amelyek révén maga is vissza tudja vásárolni korábbi tulajdonát.


Nem Détárin múlik a mostani vesszőfutás, ámbátor nem tudta felrázni a társaságot
Fotó: MTI/Kollányi Péter


Minek 1,2 milliárdot egy 15. csapatra költeni?

Ebből nem lett semmi, a klub a tavaszi 200 milliós veszteség mellett mára körülbelül 600 milliós mínusszal küzd. A fociszakosztály költségvetését ugyan évi kétmilliárdról 1,2 milliárdra csökkentették, ám a csapat a liga egyik legmagasabb költségvetésével is kieső helyen áll, vagyis ennek töredékét sem éri. Ha a Paks 250 millióból simán elvan az NB I-ben, akkor talán a másodosztály ellen hadakozó FTC-be sem kellene tízszer annyit ölni… Pláne, hogy az edzőváltás sem hozta meg az áhított felemelkedést: tíz forduló alatt öt ponttal a 15. a csapat, amely a sereghajtó Zalaegerszeggel együtt a leggólképtelenebb együttes a bajnokságban. A zöld-fehér egylet több mint másfél meccsenként – átlagban 150 percenként (!) – képes betalálni az ellenfél hálójába… A menet közben szerződtetett új edző, Détári Lajos sem tudta első lendületből felrázni a csapatot, a fásult tekintetű focisták a korábbi világválogatott vezetésével is csak egy győzelemig jutottak (éppenséggel az utolsó ZTE ellen), de ezután háromszor is kikaptak (a Vasastól, a Haladástól és a Honvédtól). A Fradi kiesése majdhogynem elkerülhetetlen, sorsa a következő három fordulóban dől el. Jön a bajnok Videoton, megy Pápára, majd következik az Újpest elleni rangadó, ami nagyon rázós meccsnek ígérkezik. Az előző szezonban szinte napra pontosan egy éve 6-0-lal küldték haza a lilák a Megyeri úttól a zöldeket.


A zöldek szempontjából csúnya vége lett a tavalyi rangadónak
Forrás: youtube.com

Megjelentek az első szponzorok

Eközben Kubatov Fradi-elnök hatalmas munka révén még ebbe a reménytelen csapatba is képes volt szponzorokat csábítani. Alighanem politikai kapcsolatrendszerét is felhasználta, mindenesetre a tévés jogdíjakból befolyt százmillió mellé két komoly támogatót is felhajtott. A Szerencsejáték Zrt. százmilliója mellé a Groupama Biztosító is a csapat mellé állt kétszáz millióval (egyes források szerint 250 millióval). Emellett bejelentette, további szponzorok érkezése is küszöbön áll. Kubatovnak köszönhetően a Ferencváros kijött a slamasztikából, adósságai kezelhető szintre csökkentek. A klubot belülről ismerő forrásunk szerint Kubatov az ingatag helyzet ellenére nagyon higgadtan kezeli a Fradi ügyeit. Talán már az ötmilliárd is megvan?

 

Simon V. Attila

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ferencváros
  • Mennyit érnek a marketingjogok a magyar fociban?
  • Miért az állam veszi meg a Fradi-pályát?
  • Milliárdokat veszíthet az Újpest tulajdonosa
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Februárig nyomoznak a Fradi-sikkasztás ügyében
  • Détáriból ősszel edzőt csinált a Ferencváros
  • Détári szerint minden szép és jó a Fradiban
  • Rendőrt hívtak a Fradi-jegyre várók miatt Diósgyőrben
  • Bojkottálhatja a válogatottat a Ferencváros
  • Hol játszik a Fradi, ha építik a stadiont?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.