Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-02-08 07:00:00

Az igazi szurkolói közösségek nem verekedni mennek egy meccsre

Nyomorultak, Szívtiprók, Szörnyek

Az átlagpolgárok sokszor különösebb ismeretek nélkül utasítják el a magyarországi szurkolói csoportokat, pedig a honi ultracsoportosulások kevés kivételtől eltekintve teljesen normális emberekből állnak.

Salgótarján már a válság kirobbanása előtt sem a korlátlan lehetőségek városa volt, a gazdasági nehézségek pedig csak tovább rontottak a helyzeten. Ezek után nem véletlen, hogy a nógrádi megyeszékhely első osztályú férfi kosárlabdacsapata mellett jóban-rosszban (sajnos főként rosszban) kitartó emberek a „Nyomorultak” feliratú drapéria mögött drukkolnak.

– Tudjuk, hogy ez nem a Los Angeles Lakers, de még Magyarországon sem a legjobb csapat, mi mégis szeretjük, mert nekünk Tarjánban csak ez van, ha meccset akarunk nézni. Én majdnem húsz éve járok kosármeccsre, s ezen a szokásomon már nem is akarok változtatni – mondja a Nyomorultak egyik oszlopos tagja.

Ha már a kosárlabdacsarnokoknál járunk, Szolnokon az egyik csoportosulás éppen a „hivatásos szurkolói lét” korhoz kötöttségét próbálja meg feloldani. Szerintük a harmadik ikszen túl is lehet sállal a nyakban kiabálni a meccseken, így alakult meg az „Ultras Over 30”, azaz „Ultrák 30 Fölött” nevet viselő brigád.

  A szolnoki kosarasokat támogató harmincon felüli csoportosulás jelképe

– Ezek az emberek ott voltak a Szolnoki Olaj 1991-es első bajnokcsapatának minden meccsén. Akkor ők vitték a prímet a lelátón, s bár azóta átadták a vezető pozíciót az ifjabbaknak, azért úgy érzik, van helyük a Tiszaligeti Sportcsarnokban, s idegenbe is rendre elkísérik a csapatot – mondja a szolnoki klub egyik vezetője.

A „Szívtiprók” nevet viseli a magyar futball elmúlt évtizedét uraló DVSC legnagyobb ultracsoportja. Téved azonban, aki bármilyen eszmeiséget lát a névválasztásban, az 1994-ben alakult csapat ugyanis egy tévésorozattól kölcsönözte a nevét. A televízióban „Szívtipró gimi” címen futó ausztrál sorozat hatására lett Heartbreakers, majd Szívtiprók Debrecen a csoport neve, amely négy évvel később változott a ma is használt Szívtiprók Ultras Debrecenre. S hogy az ultrákat sokszor félreismerik, arra legyen bizonyíték a következő néhány mondat, amely a Loki első idegenbeli BL-meccsén, Liverpoolban szerzett tapasztalatokról szól.

– Akik nem járnak meccsre, azt hiszik, hogy a szurkolás egy ivó és hőbörgő verseny keveréke. Liverpoolban már inkább kerültünk egyet, ha magyar szót hallottunk az utcán, mert ilyenkor legtöbbször merev részeg emberekbe botlottunk. A hazai BL-meccseken, a Puskás-stadionban pedig olyan embereket kellett szétválasztanunk a lelátón, akiket korábban soha nem láttunk meccseken, itt pedig az elfogyasztott alkohol hatására kötözködtek, verekedni akartak – idézi fel tapasztalatait a SZUD egyik vezéralakja.

A hazai szurkolói kultúrára mély hatással voltak az angolszász hagyományok, ennek tudható be, hogy a legnépszerűbb honi egyesület, a Ferencváros drukkerei közül a legtöbb csoport angol nevet választott magának. Ilyen a „Green Moonsters”, azaz „Zöld Szörnyek” vagy a Stormy Scamps”, magyarul „Viharos Csirkefogók”. Újpesten is több név utal a csapat lila színére, ilyen a „Viola Kaos”, az „Ultra Viloa Bulldogs”, vagy a „Viola Fidelity” elnevezés.
 

A lilák egyik tradícionális csoportja

A kispestiekre inkább az olaszok voltak hatással, hiszen a Bozsik-stadion legnagyobb szurkolói csoportosulása a „Nuova Guardia”. Fölrajzi helymeghatározásra is megfelelő a békéscsdabai „Stormcorner”, avagy „Viharsarok” nevű csoportosulás neve, vagy a pápai focistákat buzdító „Bakony Tigers”. A kiscsapatok mellett is állnak lelkes, mindenre elszánt csoportok, igaz ezek jóval kisebb létszámúak. Ilyen a „Sárga Ultrák Tamási”, a „Carbon Utras”, Komlóról, vagy a „Csepel Islands” fantázianevű tömörülés.

Ideológia a lelátókon

Magyarországon nincs különösebb ideológiai különbség a szervezett szurkolói csoportok között, hiszen valamennyi erősen jobboldali beállítottságú. Kiderült ez az öszödi beszéd utáni időszakban, amikor egy-egy pályán elővezetett hiba után kórusban idézték az akkori miniszterelnököt, de szinte minden magyar stadionban felhangzott az előző kormányt távozásra buzdító rigmus is. Gyökeresen más a helyzet mondjuk Olaszországban, ahol mindkét oldal képviselteti magát a lelátókon. Igen feszült a helyzet például egy Livorno–Lazio meccsen, ahol az erősen balos érzelmű hazai drukkerek Lenin-képpel díszített óriástranszparenst feszítenek ki, ami heves érzelmeket vált ki a Lazio szélsőjobboldali drukkereiből…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

B. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Társkapcsolat
  • A vallás nehezítheti a bántalmazott nők helyzetét?
  • Megrökönyödtek a gyermekek kötelezettségein
  • Miért nincs hangjuk a bántalmazott nőknek?
  • Mitől függ a nemzőképesség?
  • Számítógépes játékok: milyen hatással vannak a családra?
  • Erőszakolta, verte élettársát a színész: mi lesz az ítélet?
  • Működik-e a demokrácia a párkapcsolatban?
  • Nem bánhat önkényesen a krisztusi transzcendentális erőkkel
  • Rosszabb tanulók az elvált szülők gyermekei
  • Zsoltárt énekel az amerikai sztár

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.