Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-10-08 06:00:00

Porrá zúzott Eb-álmok, hiába bíztunk a finnekben, Svédország nyert

Nyilatkozatok a magyar válogatott búcsúja után

Egy ország szurkolt péntek este a nyelvrokonoknak, de mindhiába: Finnország–Svédország 1-2, azaz nem maradt remény, a svédeket már nem tudjuk befogni, megint nélkülünk rendezik az Európa-bajnokságot.

A finnek mindent megtettek, ám hiába játszottak jól, kikaptak 2-1-re Svédországtól, s ezzel vége az álmodozásnak, már nem tudjuk elérni a pótselejtezőt. Lássuk, hogy látták a keddi, Finnország elleni – immárom tét nélküli – Eb-selejtezőre készülő magyar válogatottak a svéd sikert.

Egervári Sándor, szövetségi kapitány: – A finnek nagyon közel álltak a meglepetéshez, de sajnos a papírforma érvényesült, így meg kell elégednünk a csoport harmadik helyével. A finnek azt a játékot hozták, amit vártam tőlük, az új kapitánnyal megvalósított taktika ezúttal is jól működött, mezőnyben kifejezetten jó benyomást tett rám a hazai együttes. Sajnos a kapuk előtt, a támadó harmadban és védekezésben a finnek kevesebbek voltak a svédeknél, egyénileg is többet hibáztak, mint ellenfelük, ami végül döntőnek bizonyult.


Dzsudzsák és Juhász nem hisz a szemének
Fotó: mlsz.hu

Rudolf Gergely: – Bíztam a finnekben, és nem alaptalanul, mert ha a befejezéseknél jobbak, akkor megszerezhették volna az egyik pontot. Azt bebizonyították, hogy nem rossz a csapatuk, de mi jobbak vagyunk, ezért meg kell vernünk őket kedden. Csalódottak vagyunk, mert ezúttal sem állt mellénk a szerencse, de ez sajnos benne volt a pakliban, hiszen tudtuk, hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk. Ettől függetlenül itthon ugyanúgy fogunk hajtani, célunk, hogy huszonegy ponttal zárjunk.

Király Gábor: – A tervünket már nem tudjuk megvalósítani, csupán a szép búcsú marad számunkra, ennyivel tartozunk a közönségnek. Az eddigi teljesítményünk ettől függetlenül jó volt, és saját magunknak is tartozunk azzal, hogy egy szép hazai győzelemmel zárjuk a selejtező sorozatot.

Korcsmár Zsolt: – Nálunk jobban nem szurkolt senki a finneknek, és a hazaiak nem is voltak rosszabbak, mint a svédek, ezt a meccset a nagyobb rutin döntötte el. A svéd válogatott a második félidőben taktikusan húzta az időt, és megtartotta az előnyét. A finnek egyéni hibákból kapták a gólokat, csapatként azonban jó teljesítményt nyújtottak, és ha a meccs elején kihasználják a nagy helyzetüket, teljesen másképp alakult volna a folytatás. Az esély elúszott, de saját becsületünkért és a szurkolókért hajtanunk kell kedden, és meg kell nyerni a találkozót.


Együtt szorított a finneknek a válogatot, sajna hiába
Fotó: mlsz.hu

Varga József: – A finnek a kapu előtt határozatlanok voltak, mezőnyben azonban végig jól játszottak. Sajnos az elején ziccert hibáztak, míg a svédek két nagy helyzetből két gólt szereztek. Ha kedden hozzuk, amit tudunk, és úgy játszunk, mint az előző mérkőzéseken, akkor megnyerjük azt a meccset. Ebben az esetben a huszonegy megszerzett pont miatt nem szégyenkezhetünk, sajnálom, hogy ezúttal ez is kevés a második hely megszerzéséhez.

Juhász Roland: – Én még a szünetben is döntetlent vártam, de sajnos hiába alakítottak ki a finnek több helyzetet, a gólokat nem ők szereztek. Csalódottak vagyunk, de számunkra ugyanúgy van tétje a keddi meccsnek, mindenképpen szeretnénk győztesen búcsúzni a sorozattól. A hozzáállásunk ennek megfelelően ugyanolyan lesz, mint az eddig meccseken, és ha huszonegy ponttal zárunk, akkor saját teljesítményünkkel nem lehetünk elégedetlenek.

 

– mi, mlsz.hu –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Magyar válogatott
  • Egervárié az évezred legjobb válogatottja
  • Kulcsember lett Angliában a magyar focisztár
  • Bukarestben is elénekelték a Székely himnuszt a hokisok! – VIDEÓ
  • Görbicz bedobná az időn túli hetest?
  • Mit akar az év magyar focistája?
  • Tényleg Egervári a legjobb edző?
  • Távozott a röplabdások kapitánya
  • Miért nem értékeli Egervári a válogatottat?
  • „Már csak ketten vagyunk a tizenegyből”
  • Kassai miatt büntette Egerváriékat az észt bíró

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.