Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-06-12 20:15:00

Felélték a szakosztályok a klub vagyonát, két és fél év alatt 500 milliót

Napokon belül eldől, megmenekül-e a Fradi

Sorsdöntő napok előtt áll a Ferencváros. Úgy tudjuk, a menedzsment néhány napon belül, akár már a jövő héten is bejelentheti, hogy ki lesz a távozott Kevin McCabe utódja a tulajdonosi székben.

A kassza kiürült, a fizetések csúsznak, az FTC Zrt. jogi és gazdasági átvilágítása zajlik, az új tulajdonost keresik. A szanálás elkerülése érdekében folyamatosan tárgyal a vezérkar: az átvilágítás annak ellenére is elkezdődött, hogy az Ernst & Young könyvvizsgáló cég munkájáért járó tizenöt millió forint nem áll a klub rendelkezésére, és a pénz előkerítését célzó gyűjtés sem fogja fedezni a megtisztuláshoz elengedhetetlenül szükséges vizsgálat költségét. Nagyjából ötmillió forintot adtak eddig össze a szurkolók, vagyis ezen a fronton is újabb rés támadt a költségvetésen. Az átvilágításra azért van szükség, mert a gyanúnál sokkal erősebb a feltételezés, hogy a Fradiban az előző vezetés alatt nem működött minden törvényesen, és a sajtóhírek szerint kettős könyveléssel csapták be az angol tulajdonost. Trükköztek a légiósok lakásainak kiadásával és a fizetések összegével is, az utánpótlásedzők például sosem láttak akkora összeget a borítékban, mint amekkorát a könyvelésben McCabe asztalára tettek. Az új vezetés leszögezte, tudtában van annak, hogy a klub eladásának egyik feltétele a megtisztulás, s csak ezután kerülhet vissza a futballszakosztály és a hozzá kapcsolódó ingatlan az egyesülethez.


Gazdaságilag működésképtelen a jelenlegi szisztéma

Csakhogy a futballklub konszolidálását már biztos nem McCabe pénzéből fogják levezényelni. Hogy kiéből, egyelőre titok, de lapunk megbízható forrásból úgy értesült: akár már a jövő héten felfedik az új tulajdonos kilétét. Hetek óta folynak az intenzív tárgyalások, és az sem lehetetlen, hogy a politikai életből ismert gazdasági potentáttal támasztják alá a klubot. Az is lehet, első körben, csak egy főszponzor érkezik, ám a támogató nyilván nem fogja a tulajdonosi jogokat teljes körűen gyakorolni. Ahhoz igazi tulajdonos kell. Mindenesetre Orbán Viktor nemrégiben a Hír Tv-nek úgy nyilatkozott, hogy a Ferencváros „egy nemzetközileg is jegyzett, nagy klub lehet”, és ennek érdekében „néhány dologban” már meg is állapodott a Fradi elnökével, Kubatov Gáborral, aki nem mellékesen a Fidesz országos pártigazgatója is. Ráadásul Kubatov a Fradi első embereként korábban többször leszögezte: „Azt ígértük, hogy június 15-ig minden elmaradást rendezni fogunk, ezen az ígéretünkön nem változtatunk.”
Márpedig szerdáig ez csak úgy lehetséges, ha valahonnan pénzt szerez a klub, mert tartalékai elfogytak. Az FTC tizenhét szakosztálya az elmúlt két és fél évben felélte összes vagyonát, McCabe rájuk szánt 500 milliójából néhány tízmillió maradt csupán. De az új tulajdonosnak nem csak pénzt kell hoznia, hanem meg kell honosítania egy új szemléletet is: ha nem teszi, akkor életben tart egy működésképtelen szisztémát, százmilliói (milliárdjai) pedig ugyanúgy szétfolynak a szakosztályok között, mint McCabe vagyonának tekintélyes része.

 

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ferencváros
  • Mennyit érnek a marketingjogok a magyar fociban?
  • Miért az állam veszi meg a Fradi-pályát?
  • Milliárdokat veszíthet az Újpest tulajdonosa
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Februárig nyomoznak a Fradi-sikkasztás ügyében
  • Détáriból ősszel edzőt csinált a Ferencváros
  • Détári szerint minden szép és jó a Fradiban
  • Rendőrt hívtak a Fradi-jegyre várók miatt Diósgyőrben
  • Bojkottálhatja a válogatottat a Ferencváros
  • Hol játszik a Fradi, ha építik a stadiont?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.