Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-07-29 07:00:00

Nyolc meccs, mindössze egyetlen győzelem

Mi lesz a fővárosi focival?

Katasztrofálisan kezdték az új szezont a fővárosi NB I-es csapatok: az első két fordulóban mindössze egyetlen meccset nyertek, az Újpest például szerzett pont és rúgott gól nélkül áll.

Az előző szezonban egy budapesti csapat búcsúzott az élvonaltól, s könnyen előfordulhat, hogy a 2011/12-es bajnokság végén lesz követője az MTK-nak. Hasonlóan rossz fővárosi rajtra nem is emlékszünk, az Újpest például megalakulása óta még sosem kezdte két verséggel a szezont. Az egyetlen budapesti győzelmet a Honvéd szerezte, a piros-feketék a második fordulóban Szombathelyről hozták el a három pontot.


Még gólt sem tudtak rúgni

A Megyeri úti stadionban éppen a menedzsment átalakításával vannak elfoglalva, Kovács Zoltán kirúgása és Leo Beenhakker esetleges sportigazgatói kinevezése a téma, kevesebb figyelem jut a katasztrofálisan rajtoló csapatra. A Pápa és a Győr egyaránt 1-0-ra verte a lila-fehéreket, a két vereség után a szurkolók is egyre türelmetlenebbek.

Persze az újpestiek védelmére felhozhatjuk, hogy a klub súlyos gondokkal küszködik, kulcsembereket kellett eladnia, akik helyére többnyire rutintalan fiatalok kerültek. Hasonló a probléma a Vasasnál és a Fradinál: az angyalföldiek szép tavaszt produkáltak, de abból a garnitúrából mostanra alig maradt játékos, s a Fradinál is alaposan le kellett faragni a költségekből. A szezont egy 5-2-es debreceni vereséggel kezdő Vasas a második fordulóban hazai pályán kapott ki a Pécstől, így jelenleg pont nélkül szerénykedik a 15. helyen.


A Fradi ragaszkodik Prukner Lászlóhoz

Az FTC két döntetlennel kezdett, s különösen az újonc Diósgyőr elleni 1-1 fájt a drukkereknek, hiszen hazai környezetben, kettős emberelőnyben futballozva sem sikerült megszerezni a győztes találatot. A zöld-fehéreknél még a nem is olyan régen, a bronzérem megszerzése után ünnepelt szakmai igazgató, Prukner László leváltása is felmerült. Igaz, a klub társadalmi elnöke, Kubatov Gábor védelmébe vette a szakembert.

– Nem szoktam cserbenhagyni senkit. Se barátot, se edzőt, se játékost, se szertárost vagy gyúrót. Nem az én stílusom. Ha tudnák, hogy a mi Mesterünk mennyit segített azon, hogy a Fradi talpon tudjon maradni, eszükbe se jutna leváltani. Segített abban, hogy átvészeljünk 3-4 hónapot pénz nélkül (s közben bronzérmesek lettünk), segített abban, hogy a csapat költségvetését közel a felére levigyük (és így játékosokkal szerződést bontsunk, vagy módosítsunk), tudomásul vette, hogy nem tudunk venni játékosokat, csak ingyen igazolni, és sosem panaszkodott. Ja, és a bajnokság végén zúgott a »Prukner Laci«. Senki sem mondta, hogy menjen el. Ez a Fradi, itt sosincs türelem. De vajon jól van ez így?” – zárja Facebook-oldalán bejegyzését Kubatov Gábor.


M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Foci
  • Gera számára véget ért ez az idény
  • Aczél fogdába került
  • Aczél ügyvédje kabátlopást emleget
  • Elhunyt Albert Flórián
  • Moszkovita vádak a fociedzők képzésén
  • Egy rendőr teheti tönkre a magyar focit
  • Foci: 24 órára az Eb-től
  • Hogy juthat ki az Eb-re a fociválogatott?
  • Einstandolják a sportközvetítések javát?
  • Várszegi elsőként szállt ki a focibizniszből

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.