- Címlap
- Társadalom
- Világhír
- Életmód
- Kultúra
- Tudomány
- Sport
- Egyház
- Beszállhatok?
- Blogok
- Fórum
- Dossziék
- Film
- Videók
- Játék
- RSS
Mai morzsa
|
Sport
2011-06-02 06:00:00 Eddig ismeretlen szempontok alapján keressük a szovjetek elleni 0-6 okátMég mindig fáj: ma 25 éves a mexikói futballbukásIrapuato, 1986. június 2., a magyar futball Mohácsa. Negyedszázad távlatából próbáljuk meg feltárni a Szovjetunió elleni 6-0-s vereség eddig ismeretlen okait.Klasszikus futball-lázban égett az ország 1986 kora nyarán, a háziasszonyok is a szovjetek elleni vb-rajtról beszélgettek, és szinte mindenki biztosra vette, hogy Mezey György tanítványai sikerrel veszik az első mexikói akadályt, s meg sem állnak az elődöntőig. Mai szemmel mindez álmodozásnak tűnhet, akkoriban viszont volt realitása az esetleges sikernek. Válogatottunk az 1985-ös esztendőt világranglista-vezetőként (!) zárta, legyőzte a világ szinte valamennyi jelentős csapatát, s az eufóriát csak fokozta az 1986. március 16-i, Brazília elleni meccs, amikor a Népstadionban 3-0-ra vertük a dél-amerikai együttest. Nem csoda tehát, hogy június 2-át mindenki optimistán várta. Détárival így verte a válogatott Brazíliát: Mexikóban már rá sem lehetett ismerni erre a csapatra... „Irapuatóban folytatódhat a magyar válogatott kétéves sikersorozat” – hirdette a Népsport aznapi száma, este mindenki sietett a televízió elé, nehogy lemaradjon a nagy meccsről. A KAPCSOLÁS felirat alatt a Záray−Vámosi művészházaspár Ria-ria Hungária című, lelkesítő száma szólt a készülékekből, aztán az olasz Luigi Agnolin sípjelére elkezdődött a meccs. Minden idők talán legnyomasztóbb kilencven perce. A negyedik percben Jakovenko és Alejnyikov góljaival már 2-0-ra vezettek a szovjetek, és 6-0 lett a vége. Ezek után hiába vertük meg küszködve Kanadát, a franciák elleni vereséggel búcsúztunk a világbajnokságtól, s a magyar csapat azóta sem jutott el a sportág legrangosabb eseményére. Negyedszázad távlatából is nagyon fáj, fáj, fáj, minden gól... Sokan próbálták az utóbbi 25 évben analizálni, mi is történt a fiúkkal Mexikóban, de igazából még maguk az érintettek sem tudják a választ. Végh Antal könyvet írt a kudarcról, riportok, újságcikkek százai jelentek meg a témában. Itt és most néhány új szempont alapján próbálunk meg rávilágítani, mi miért is következett be napra pontosan negyed századdal ezelőtt. A tésztatémát mindjárt a hazaérkezés után minden oldalról elemezték az illetékesek, s bár a megváltoztatott étkezésnek valóban lehetett szerepe a kudarcban, azt kár lenne feledni, hogy például az argentinok is tésztát ettek a vb idején, s ők lettek az aranyérmesek. Keringtek pletykák rosszul sikerült vérdoppingról, amivel azonban méltatlan lenne foglalkozni, bizonyítani úgysem lehet. Más úton indultunk el. TÚLMISZTIFIKÁLT MAGASLAT ÉS HŐSÉG: amint kiderült, hogy a mieink kijutottak a vb-re, szinte mindennap elhangzott egy fejtegetés a magaslati körülmények veszélyeiről. Tény, hogy a torna szinte minden meccsét majd 2000 méterrel a tengerszint felett rendezték, s hogy ott ritkább a levegő, másként pattan a labda, s akkor még nem beszéltünk a hatalmas hőségről. Csakhogy csoportellenfeleinkkel szemben kár volt mindennek ilyen nagy feneket keríteni, hiszen a két európai csapatnak (Szovjetunió, Franciaország) ugyanolyan problémát jelentett a magaslat és a hőség, mint nekünk, Kanadát pedig az akkori magyar csapatnak az Antarktiszon vagy a Himaláján egyaránt le kellett győznie. E két tényezőnek tehát túlzott jelentőséget tulajdonítottunk, s a játékosok tudatalattijába beleépült az ezerszer hallott, olvasott féltés: a nagy hőségben, a magaslaton hamar elfogy az erő… A játékosok ettől leblokkoltak. A hibák halmozódtak, s noha egyenként semelyik nem okozott volna katasztrófát, együttes hatásuk miatt kezelhetetlenné vált a magyar válogatott utolsó vb-fellépése.
M. B.
|
Hírsor
A hét java
|
|