Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-07-12 06:00:00

Újraépítené az összeomlott hazai teniszt az egyetlen komoly hazai torna atyja

Márky csúnyán kiosztotta a teniszszövetséget

Ünnepelni akart, de végül temetett vasárnap este a budapesti teniszverseny szervezője. Márky Jenő bejelentette: mivel a szövetség képtelen tenni a magyar teniszért, ezért a jövőben önerős utánpótlástornákat szervez.

Egy teniszverseny eredményhirdetése a száz év alatt kialakult szokásrend szerint a világ összes pályáján hasonlóképpen zajlik. A pálya közepén felsorakozott vonalbírók sorfallal tisztelegnek a győztesnek, aki mikrofont ragadva köszönetet mond a nézőknek, a szervezőknek, és kifejti, miként élte meg a versenyt. A koreográfia a vasárnap véget ért, 220 ezer dollár összdíjazású Poli-Fabre Budapest Grand Prix nemzetközi női versenyen is így alakult, csakhogy a ceremónia ezúttal nem ért véget a versenyzői nyilatkozattal. A zárszót a verseny igazgatója, a Római Teniszakadémia tulajdonosa, Márky Jenő mondta, aki ünneplés helyett igen éles kritikát fogalmazott meg.


Az olasz Vinci 37 ezer dollárt vitt haza idei győzelme után
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


A magyar teniszben nem történik semmi

„Amennyiben meg tudom menteni a Budapest Grand Prix-t, és a viadal Magyarországon marad, jövőre beindítom a magyar tenisz reformprogramját: mivel a felemelkedés záloga az utánpótlás-nevelés, ezért fiataloknak fogok 10 és 25 ezer dolláros versenyeket szervezni” – mondta Márky, aki az ünneprontást folytatván megállapította: szerinte a hazai tenisz soha nem látott mélypontra süllyedt. „Nem az én kompetenciám lenne a program beindítása, de itthon a teniszben nem történik semmi, férfiverseny nincs, és ilyen díjazású női verseny is csak ez az egy” – mondta. Márpedig szerinte így nem lehet fejlődni, s mivel a magyar teniszben nincs annyi pénz, hogy a fiatal tehetségek külföldön versenyezhessenek, ezért a mérkőzéseket kell idehozni; az új program kidolgozása már elkezdődött.


Fontolgatja, hogy eladja a versenyt

A Római Teniszakadémián 1996 óta folyamatosan megrendezett viadal 15 év alatt a világ negyven legjelentősebb versenye közé került, a gazdasági válság miatt azonban idén majdnem elmaradt: a korábbi főtámogató kiszállt, Márky az utolsó pillanatban mentette meg a 2011-es versenyt. A szövetségre nem számíthatott, onnan egy fillért sem kapott, a szponzorok felhajtása kizárólag az ő feladata volt.

Későbbi világsztárok a Rómain
A Római-parton 15 év alatt későbbi világsztárok sora fordult meg: a Wimbledonban csúcsra érő cseh Jana Novotna, a Roland Garros-győztes Iva Majoli, a pályafutása zenitjén stabil top tízes játékosnak számító dél-afrikai Amanda Coetzer, valamint a korábbi világranglista-éllovas Jelena Jankovics. Márky korábban férfitornákat is szervezett, és négy későbbi világelső − Gustavo Kuerten, Marcelo Rios, Carlos Moya és a jelenlegi világranglista-vezető Novak Djokovics − is játszott a Rómain.

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy teniszben jártas forrásunk szerint Márky és a szövetség viszonya sohasem volt igazán felhőtlen, mivel „Jenő nehéz ember”, de ő legalább valóban tesz is a teniszért. Az ilyen-olyan felállású szövetség (nemrég megint új elnököt választottak) anyagilag nem segíti, ahogyan a Magyar Olimpiai Bizottság is elzárkózik ettől.


Márky (jobbról a második) a tavalyi díjátadón: akkor még nem rögtönzött beszédet…
Fotó: budapestgrandprix.hu

Márky persze korántsem csak önzetlenségből favorizálja a topteniszt, versenyeit mindig is üzleti alapon működtette, szép profitot termelt. Ennek a jelek szerint vége. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy komolyan felvetődött: Márky eladja az anno több százezer dollárért vásárolt versenyjogot. Bukarest neve már konkrétan elhangzott, de egyes hírek szerint a vásárlásra a szövetség is találna pénzt. Az ideire csak azért nem mozdult rá támogatóként, mert állítólag a vezetés nem akarta, hogy a szövetségi szponzorok pénze Márky profitját növelje…


A gazdagok csak játsszák, nem támogatják

A sportág paradox módon a túlélésért küzd, miközben a társadalmi-gazdasági és a politikai elit is állandóan teniszezik: csak a budapesti pályákon olyan gazdasági potenciál ragad nap mint nap ütőt, amiről a többi sportág álmodni sem mer. Ennek ellenére egyetlen bankár, topmenedzser vagy milliárdos sem kíván beszállni a sportágba. „A bankelnököknek csak az ingyen pálya kell, sem szponzorként, sem mecénásként nem kívánnak megjelenni” – összegezte a helyzetet egy korábbi magyar teniszbajnok. Eközben a nálunk gazdaságilag nem erősebb környező országokban virágzik a tenisz, a szerb Djokovics világelső, a nemrég visszavonult horvát Ivanisevic Wimbledont nyert, a férfi top tízben mindig van egy cseh. Nálunk a csodaszép Margitszigeti Teniszcentrum centerpályáján fa nőtt ki a salakból (ez komoly!): az enyészet lassan tíz éve pusztítja Európa legszebb környezetben lévő pályáját. Nincs teniszcentrum, nincs akadémiai képzés és fejlesztési koncepció, pedig már egyetlen teniszsztár megjelenése többet javítana Magyarország megítélésén, mint egy tucat országimázskampány.

 

Simon V. Attila

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.