Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2010-12-29 10:00:00

Angol dominancia a labdarúgó kupákban

Már a spájzban vannak az oroszok

Meglehetősen bonyolult rendszer szerint számolják ki az európai kupákban elért eredmények alapján, hogy az egyes országok hány csapatot indíthatnak a BL-ben, illetve az Európa-ligában.A nagy futballnemzetek közül az olaszok alaposan visszacsúsztak.

A mi „régiónkban” is akadnak feltörekvő nemezetek, s csak a Debreceni VSC utóbbi két évben nyújtott teljesítménye tartja valamelyest egyensúlyban a magyarok mérlegét.

Az angol klubok egyértelműen uralják a kupákat, a Bajnokok Ligája idén őszi csoportkörében négy csapatuk 19 ponttal szerzett többet, mint a második németek. Az úgynevezett UEFA-koefficienst az adott ország csapatai által megszerzett pontok alapján számolják ki, úgy, hogy a győzelmekért kettő, a döntetlenekért egy pontot adnak, a selejtezőben pedig ennek a felét kapják a csapatok. Ráadásként pedig a főtáblára jutásért járnak bónuszpontok.

A magyar klubok tehát főként a selejtezőben jeleskedhetnének, csakhogy a debrecenieken kívül mostanság senki sem ad sokat hozzá a közöshöz, ennek tükrében különösen fölértékelődik a Loki múlt heti győzelme a Sampdoria ellen. A rendszer furcsasága, hogy a második számú sorozatban, azaz az Európa-ligában ugyanolyan értékes egy-egy győzelem, mint a BL-ben. Így szereztek néhány évvel ezelőtt a románok automatikus BL-főtáblás helyet azzal, hogy csapataik az akkor még UEFA-kupának hívott sorozatban remekeltek. Idén viszont gyalázatosak voltak az eredményeik, azaz valószínűleg elbúcsúzhatnak a kényelmes pozíciótól. A magyarok nincsenek kényelmes helyzetben, de lehet ez még sokkal rosszabb is, ha nem akadnak villámgyorsan követői a DVSC-nek. Elég csak a fehéroroszokat említeni, hiszen a BATE Boriszov tíz pontot szerezve lépett tovább az El-csoportköréből, de a lengyeleknek és a cseheknek is akad még csapatuk a második számú európai sorozatban.


A felsőházban, ahogy már említettük, Anglia a legerősebb, és a spanyol klubok második pozíciója is elvitathatatlan. A harmadik – igen fontos – helyért viszont évek óta nagy csata dúl Olaszország és Németország között. Hogy miért is ennyire fontos ez a hely? Nos, a harmadik még négy csapatot indíthat a BL-ben, pontosabban a negyedik helyezett selejtezőt játszhat. Már 2010 tavaszán is hajszálra volt az olasz-német helycsere, akkor az Internazionale Bajnokok Ligája-győzelme mentette meg a taljánokat, de most már nincs menekvés. A koefficienst ugyanis az elmúlt öt éve eredményei alapján számolják ki, s az olaszok most egy erős évet „veszítenek el”, ráadásul ebben a szezonban is jóval gyengébben teljesítettek, mint a németek.

Szembetűnő az oroszok szorgos pontgyűjtögetése - már a spájzban vannak - ráadásul még négy csapatuk áll, s valamennyi az Európa-ligában, azaz van reményük, hogy még tovább menetelnek. A BL-ben két csoportharmadik alakulat, a Rubin Kazany és Szpartak Moszkva mellett Oroszország adta az Európa-liga csoportkörének két legsikeresebb csapatát, az öt győzelemmel és egy döntetlennel záró CSZKA Moszkvát, valamint a hat meccset százszázalékos teljesítménnyel lejátszó Zenit Szentpétervárt. Ezek a pontok még nagyon sokat hozhatnak a konyhára az orosz kluboknak. Továbbra is stabil a francia klubfutball, s a portugáloknak is még négy csapat áll, igaz, valamennyi az El-ben folytatja. Szlovákia és Szerbia hiába kvalifikált csapatot a BL-főtáblára, a Zilina és a Partizan Beograd is pont nélkül zárt ott, ennek még meglehet a böjtje. Magyarország a szerzett pontok alapján Norvégiával holtversenyben huszonnegyedik, de nem árt figyelni, hiszen Moldova is előttünk jár a Sheriff Tiraspol Európa-ligába vitt öt pontjával…

Bereczky Attila

Európai kupamérleg, 2010 ősz
Az élcsoport
1. Anglia 73 pont, 6 állva maradt csapat, 4 BL/2El
2. Németország 69 pont, 4 állva maradt csapat 2 BL/2El
3. Spanyolország 68 pont 5 állva maradt csapat 3 BL/2 El
4. Olaszország 53 pont 4 állva maradt csapat 3 BL/1 El
5. Oroszország 49 pont 4 állva maradt csapat 0 BL/4 El
6. Franciaország 45 pont 4 állva maradt csapat 2 BL/2 El
7. Portugália 43 pont 4 állva maradt csapat 0 BL/4 El
8. Hollandia 39 pont 3 állva maradt csapat 0 BL/3 El
9. Görögország 30 pont 2 állva maradt csapat 0 BL/2 El
…..
24-25. MAGYARORSZÁG 3 pont, 0 állva maradt csapat

 

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.