Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-09-16 06:10:00

Nyomor és terror árnyékában költenek 300 milliárdot Dzsudzsák csapatára

Mahacskala, a halál városa

A sorra érkező világsztárok – főleg persze Samuel Eto’o – Mahacskalára irányították a nyugati világ figyelmét. Néhány napja a brit bulvárlap, a Sun riporterei jártak a dagesztáni fővárosban. Megdöbbentek…

Az angol újságírók már az indulás előtt ízelítőt kaptak abból, mi vár rájuk Mahacskalában, hiszen országuk külügyminisztériuma az tanácsolta a tollforgatóknak, hogy eszükbe ne jusson Dagesztánba utazni. Persze egy riport éppen ettől lesz megrázó – emlékezzünk csak Chrudinák Alajosra, aki rendszerint ott tűnt fel, ahol erősen lőttek – , így persze a Sun munkatársai is nekivágtak az útnak.


Csecsenföld gyilkos mezői mellett

Aki az elmúlt bő egy évtizedben átlagos hírfogyasztói múlttal néz a térképre, az nagyjából sejtheti, hová készül, amikor Dagesztánban utazik. Az Oroszországi Föderáció legdélebbi tagköztársasága határos – a Sun megfogalmazása szerint – „Csecsenföld gyilkos mezőivel”. A brit zsurnaliszták hosszasan elemezték az Anzsi-tulajdonos, Szulejman Kerimov nagyratörő terveit, amelyek Bajnokok Ligájában szereplő csapatról, új 50 ezres stadionról szólnak.


Világsztárok a fedélzeten

Azt sem felejtették el számba venni, hogy Kerimov mennyit áldozott tervei megvalósítására, hiszen klasszisok sorát csábította az Anzsihoz: köztük a legnagyobb fogás a kameruni Samuel Eto’o, aki új szerződésével a világ legjobban fizetett játékosa lett. A világbajnok brazil Roberto Carlos mellett Dzsudzsák Balázs is a csapat tagja, aki természetesen mostantól a legjobban kereső magyar labdarúgó. A lap szerint Kerimov 900 millió fontot (mintegy 300 milliárd forintot) szán tervei megvalósítására. A Sun munkatársa éppen a helyi klub eddigi utolsó hazai meccsére, a Volga Nizsnij Novgorod vendégjátékának napján érkeztek Mahacskalába.


Szétlőtt épületek, terror, szegénység, naponta több halott, illetve brutálisan fizetett focisztárok…


A meccs napján is tombolt az erőszak

Azt a britek is tudták, hogy Dagesztán az iszlám terrorizmus és a kontroll nélküli fegyvertartás hazája, s felemlegettek egy 2010-es januári öngyilkos merényletet, amely hét rendőr halálát okozta. A Moszkvában élő csapat a veszélyes belpolitikai helyzet miatt csak a meccsekre utazik Mahacskalába a tulajdonos különgépével, akkor is erős rendőri védelem mellett, a világsztárokra pedig külön testőrök vigyáznak. A riporterek sejtették, hova érkeznek, mégis megdöbbentek attól, amit a helyszínen tapasztaltak. Letaglózva állapították meg, ötletük sincs, hogy az európai színvonaltól több évtizednyi lemaradásban élő dagesztániak miként léphetnének a fejlődés útjára. Mint írták, semmilyen perspektívát nem láttak az országban. A meccs napján is tombolt az erőszak a városban, több fegyveres incidens tört ki a településen, csak aznap négyen vesztették életüket a lövöldözésekben. Ráadásként ekkor bukkantak egy korábbi bűncselekmény nyomaira is, kilenc holttest került elő… Mindeközben az Anzsi 2-1-re megnyerte a meccsét. A riport a Sun edzett olvasóit is meglepte, a legsarkosabb véleményt a cikk egyik olvasója fogalmazta meg hozzászólásában: „Eto’o kapzsi, mint ahogy mindenki, aki követi őt.”

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Dzsudzsák
  • Szavazzon! Jól vagy rosszul döntött Dzsudzsák?
  • Dzsudzsák hatmilliárdért elhagyja Mahacskalát
  • Tömeghisztéria Dzsudzsák kispályás meccsén
  • Dzsudzsák vérverejtékes visszatérésre számíthat
  • Nyilatkozatok Dzsudzsákék győzelme után
  • Gera Zoltán nagy fájdalma
  • Mourinho nemet mondott a dagesztáni álomajánlatra
  • Dzsudzsákék az angol kapitányt kerülgetik
  • Dzsudzsák már a jövő héten visszatérhet!
  • Videó Dzsudzsák őrületes búcsúztatójáról

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.